Az álmában is Vlagyimir Putyin orosz elnöktől rettegő magyar ellenzék jelentős hátszelet kapott azzal, hogy a hvg.hu interjút készített egy technológiai konferencián Garri Kaszparov sakknagymesterrel, melyben Kaszparov elmondta, hogy szerinte a magyar vezetők Putyin ügynökei, ahogyan a csehek is. Persze a fröcsögő interjúban hiába keres bárki is bizonyítékot a bűnös orosz-magyar összjátékra, azzal adós marad a baloldal kedvenc fake news gyára.
Az örmény-zsidó származású Kaszparov nagyon fiatalon berobbant a sakk világába, de attól még, hogy valaki zseniális sakkozó, nem biztos, hogy tökéletesen átlátja a politika minden apró árnyalatát. A sakknagymester 1984 és 1987 között a kommunista párt tagja volt, ifjúsági szervezeti elnöknek is megválasztották.
A ’90-es évektől részt vett a politikában is, 1991-ben Jelcin mellé állt, majd tőle is elpártolt és Alekszandr Lebegyet támogatta a demokrata párton belül. 2005-ben felhagyott a sakkal és teljes mellszélességgel belevetette magát a politikába, ugyanis megalapította az Egyesült Civil Front mozgalmat, valamint csatlakozott a Vlagyimir Putyin elnök politikáját ellenző A Másik Oroszország koalícióhoz. A koalíció kongresszusán 2007. szeptember 30-án a 498 szavazatból 379-et elnyerve A Másik Oroszország elnökjelöltje lett. Tovább tört előre a politikai ranglétrán, ugyanis 2008-ban a „Szolidaritás” Egyesült Demokratikus Mozgalom egyik alapítója és vezetőségének tagja lett, majd 2012-ben beválasztották az orosz ellenzék Koordinációs Tanácsába. Politikai karrierje azonban megtört, hiszen 2013-ban kilépett a vezetőségből.
De ez nem sima visszavonulást jelentett, hiszen 2013 júniusában bejelentette, hogy elhagyja Oroszországot, de nem hagyja abba a Putyin elleni harcot, nemzetközi színtéren folytatja az ellenállást. Hiába volt széles körben ismert személyiség, politikai támogatottsága nem volt túl erős, főleg Putyinéhoz viszonyítva. Kaszparov legfontosabb célja láthatóan a jelenlegi orosz vezetés megbuktatása; elsősorban Vlagyimir Putyin a főellenség, azonban ez a vágy sokszor magával sodorja Kaszparovot, aki többek között Magyarországot is Putyin ügynökének nevezte a minap. A sakknagymester nem először kelt ki hazánk és Orbán Viktor ellen, 2016-ban ugyancsak a HVG-ben jelent meg egy interjú vele, ahol kijelentette, hogy Magyarország túl közel áll Putyinhoz, ezért nem szívesen jön ide, amíg Orbán a miniszterelnök:
Örülök, hogy kiadták a könyvemet, de amíg Orbán Viktor a miniszterelnök, nem szívesen mennék Magyarországra sem, mert a kormány késznek látszik Putyin orosz elnöknek tetsző szívességeket tenni. Egyébként Putyin hozta létre azt az atmoszférát, amelyben az Orbánhoz vagy a Marine Le Penhez hasonló politikusok megerősödhettek. Ha ő megbukik, annak szerintem komoly következményei lesznek európai barátaira és követőire nézve is.
Lehet, hogy Kaszparov tökéletesen látja a sakklépéseket, de a diplomáciai húzásokban nem biztos, hogy annyira pengeélesen választja el a lényegest a lényegtelentől. Az, hogy mit gondol Putyinról, az orosz demokrácia helyzetéről, az ő dolga, ezt mi, magyarok is tiszteletben tartjuk; azonban a baloldali és liberális fősodor által hangoztatott ostobaságot neki sem kellene világgá kürtölni, miszerint Magyarországon diktatúra és rémuralom van, miközben a kormány az orosz igények feltétlen kiszolgálója.
A tegnap megjelent interjúban ismét szóba került Magyarország, ismét negatív felhang kíséretében. Kaszparov kitért jelenlegi munkájára, hiszen most a számítógépes biztonság területén tevékenykedik, nem távolodva el továbbra sem a politikától:
A szabadságjogokért és a demokráciáért állok ki évtizedek óta – ezért sem térhetek haza Oroszországba –, és úgy látom, hogy az IT területén leselkedik a legnagyobb veszély most ezekre.
Az informatikai biztonság valóban egy nagyon fontos kérdés, hiszen jelenleg is áll a bál a választások befolyásolása, a Facebook önkényes adathalászata és rengeteg ügy miatt pro és kontra. Kaszparov ambíciói pedig csak rá tartoznak, illetve az orosz társadalomra, ezért nagyon súlyos az a vád, amit az interjúban megfogalmazott és természetesen nem támasztott alá, és amely ismét rajtunk, magyarokon veri el a port:
Tagállami szinten Magyarország és Csehország egyértelmű ügynökei Oroszországnak, míg a többi országban a hagyományos és közösségi médián keresztül próbál megosztottságot elérni Putyin. A NATO-val szemben az orosz hadsereg nem mérvadó, viszont a putyini kiberhadsereg sokkal erősebb és egységesebb is. A kiberhadviselésre költött dollármilliárdok nagyon jó befektetésnek bizonyulnak Oroszországnak. Az EU-t kellőképpen megosztotta. Ha májusban Merkel és Putyin indulna Európa vezetéséért, nem tudom, ki nyerne.
Azon kívül, hogy rendkívül gusztustalan az ügynöki vád Magyarországgal szemben, kicsit érthetetlen az Európa vezetésével kapcsolatos állítás is. Angela Merkel lassan bukott politikus, saját pártjának vezetéséről is lemond, Putyinnak pedig nincs esélye Európát vezetni, a legkomolyabb érv erre pedig talán az, hogy Oroszország nem az EU tagja, így a felvetés ebből a szempontból is komolytalan.
Kaszparovot tiszteljük, mint sakkjátékos, de a tábláról kilépve, a diplomácia és a politika sakktábláján láthatóan azért nem ő a nagymester, aki zseniális húzásokkal és éleslátással győzi le az ellenfelet, leleplezve a titkos lépéseket. Talán az sem véletlen, hogy a világhírű játékos nem volt képes elegendő támogatót maga mögé állítani a politikai életben.
Forrás: hvg.hu, blog.avast.com, nytimes.com; Fotó: infostart.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS