Pesti Srácok

Nem valószínű, hogy összejön a baloldal népszavazási kezdeményezése: pár nappal a határidő előtt az aláírások felét sikerült csak összegyűjteniük

Nem valószínű, hogy összejön a baloldal népszavazási kezdeményezése: pár nappal a határidő előtt az aláírások felét sikerült csak összegyűjteniük

A Momentum becslése szerint eddig 100-120 ezer aláírás gyűlhetett össze az ellenzéki pártok népszavazási kampányában. Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja az ATV híradójának elmondta, szerinte százezer aláírás már biztos megvan, de mivel a vidéki adatok mindig csúsznak pár napot, valószínű, hogy százhúszezer szignó közelében tartanak.

Mint ismert, az ellenzéki pártok kiemelt célja, hogy mind a kínai egyetemről, mind pedig az álláskeresési támogatás idejének meghosszabbításáról a kormányéval egy időben tarthassák meg a népszavazást. A baloldal december közepén kezdte az aláírásgyűjtést, a törvény alapján 120 napjuk van a kétszázezer aláírás összegyűjtésére, ami a referendum kiírásának feltétele. Karácsony Gergely főpolgármester népszavazási kezdeményezésében öt kérdést érintett volna, de csak kettőt engedett át a Nemzeti Választási Bizottság:

  • Egyetért-e Ön azzal, hogy az álláskeresési járadék folyósításának leghosszabb időtartama 270 nap legyen?
  • Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a Fudan Hungary Egyetemért Alapítványról, a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról szóló 2021. évi LXXXI. Törvényt?

A főpolgármester az aláírásgyűjtés kezdetekor azt is lehetségesnek tartotta, hogy még az év végéig elérjék a referendum kiírásához szükséges számot. A sikertelenséghez az is hozzájárul, hogy a pártok közül egyedül a Magyar Kétfarkú Kutya Párt nevű viccpárt veszi komolyan az aláírásgyűjtést.

PestiSracok facebook image

Forrás: ATV ; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.