Pesti Srácok

Nem veszélyezteti a Szuperliga az Eb-t Csányi Sándor szerint

Nem veszélyezteti a Szuperliga az Eb-t Csányi Sándor szerint

Az MLSZ elnöke a Nemzeti Sportnak adott interjúban hangsúlyozta, amióta a Bajnokok Ligája elindult, a nagy klubok évről évre javították a pozícióikat, ám úgy látszik, ez már nem volt elég nekik. Az UEFA magyar alelnöke szerint a kiválásnak több oka van: egyrészt a klubok egy nehéz pénzügyi helyzete, amelybe főleg a játékosok irreális fizetései révén sodródtak, s amelyet tovább nehezített a pandémia. Másrészt sok pénz jelent meg a piacon, kevés a jó befektetési lehetőség és a Szuperliga most annak tűnik.

Csányi Sándor szerint az új kezdeményezés sikere azon is múlhat, hogy az UEFA és a FIFA mennyire tud egységesen fellépni az ügyben,mert, ha az afrikai, dél-amerikai válogatottakban sem szerepelhet senki, aki pályára lép a Szuperligában, az komoly visszatartó erő lehet. S leginkább az dönti majd el a kérdést, hogy a Szuperligába tömörülő klubok maradhatnak-e a nemzeti bajnokságokban, különös tekintettel a hat Premier League-csapatra. Ha nem maradhatnak, az pénzügyileg már nem feltétlenül éri meg nekik, hiszen a PL-ben önmagában hasonló nagyságrendű pénz mozog, mint a tervezett Szuperligában. Az MLSZ elnöke úgy véli, az Eb-t nem veszélyezteti a most kialakult helyzet, de a katari világbajnokságot talán már igen.

Forrás: Nemzeti Sport; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?