Pesti Srácok

Nemcsák Károly a PS-nek: Nagyon jól tette Csák János, hogy nem fogadta el Vidnyánszky Attila lemondását

Sajnálom, hogy a bulvármédia ebből csak szenzációt akar csinálni – emelte ki Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója portálunknak azzal kapcsolatban, hogy lemondott igazgatói posztjáról Vidnyánszky Attila. Nemcsák Károly hangsúlyozta: nagyon jónak tartja ugyanakkor, hogy mindenki próbál mérsékletre inteni ebben a kérdésben. Hozzátette a Nemzeti Színházban történt balesettel kapcsolatban, hogy bár egy igazgató egy személyben felelős, de mégsem lehet mindig és mindenhol ott. Ezért is teszi helyesen Csák János kulturális és innovációs miniszter, hogy megvárja a vizsgálat lezárultát a döntéssel.

Emlékezetes: Vidnyánszky Attila vezérigazgató a péntek esti sajnálatos baleset hatására, elismerve vezérigazgatói felelősségét, lemondott a Nemzeti Színházban betöltött posztjáról. Döntéséről tájékoztatta Csák János kulturális és innovációs minisztert.

Szintén hétfői hír, hogy a pénteki baleset miatt megsérült Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó már jobban van, állapotuk stabil. Az Index szerint a színházból többször jelezték Vidnyánszky Attila vezérigazgatónak, a darab rendezőjének, hogy a díszlet életveszélyes, ezért vállalhatta a felelősséget Vidnyánszky. A baleset előadás közben, de a díszlet nézők által nem látható részén történt. A szerencsétlen esetet megelőzően Horváth Lajos Ottó tartotta kolléganőjét, Szász Júliát egy kis erkélyen. Az Üvegtigrisben Sanyit alakító, ismert színész állítólag váratlanul megszédült, emiatt mindketten átestek a korláton, majd több méter magasból a színpad deszkáira zuhantak.

A pénteki Rómeó és Júlia című előadáson történt balesetről Vidnyánszky Attila a színház Facebook-oldalán megjelent közleményében is tájékoztatott. Mint írták, az előadás második felvonása szakadt félbe a baleset miatt. A rövid időn belül kiérkezett mentősök a két balesetet szenvedett művészt, Szász Júliát és Horváth Lajos Ottót szakszerű ellátásban részesítették, majd kórházba szállították.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Berki Ferenc ökölvívó edző a Küzdőtérben: „Hozzám olyan harcosok járnak, akik szeretnek vért inni, azonban a bunyót fél év alatt nem lehet megtanulni"

Ps TV 2024 augusztus 25.
Berki Ferenc különleges stílusával, jó néhány évvel ezelőtt hatalmas sebességgel robbant be a magyar profi bunyó világába. Ezt az egyedi hangulatot nemcsak a személyisége tükrözi, de az edzésmunkája is. A Berki Box Team ma már saját teremben készül és rendkívül sok minden összpontosul a zuglói boxkomplexumban, hiszen a komoly profiktól kezdve, celeb harcosokon át a hobbista bokszolóig, mindenféle ember megtalálható a tréningeken. Az elmúlt hetek történéseiről, a magyar válogatottról és a Berki-csapatban zajló edzésekről kérdeztük Berki Ferenc bokszedzőt.

A Küzdőtérben Rehák György: A Muaythai a gyors cselekvésre és gondolkodásra tanít, ezért a mindennapi életünket is segítheti

Ps TV 2024 október 13.
Hazánk egyik legnagyobb élő Muaythai legendája, ha nem a legnagyobb: Rehák György. Egykoron megküzdött mindenkivel, aki csak említésre méltó. Óriási szerepe van abban, hogy hazánkban kialakult egy nívós Muaythai élet, hiszen edzőként évtized óta jobbnál jobb tanítványokkal árasztja el a szakmát. Arra is fény derül vajon kikkel és milyen mérkőzéseket vívott a kilencvenes években. Ma már azonban azon dolgozik, hogy egy teljes életpálya modell álljon azon sportolók rendelkezésére, akik a Muaythai-nak szentelik az életüket. A Küzdőtér ezzel az adással szeretné megköszönni a Pestisrácok.hu és a PS TV teljes csapatának, hogy hosszú évekig kiállt a küzdelem és a küzdősport népszerűsítése és támogatása mellett.