Pesti Srácok

Németh Zsoltot választotta meg frakcióvezetőjének az Európa Tanács konzervatív képviselőcsoportja

Németh Zsoltot választotta meg frakcióvezetőjének az Európa Tanács konzervatív képviselőcsoportja

Németh Zsoltot, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnökét választotta meg frakcióvezetőnek hétfőn az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének (PACE) konzervatív képviselőcsoportja.

Németh Zsolt Strasbourgban, az MTI-nek telefonon elmondta: a strasbourgi székhelyű, 46 tagországból álló Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése egyhetes őszi ülésszakának első munkanapján a tanács konzervatív képviselőcsoportja azt követően választotta frakcióvezetőnek, hogy a korábbi vezető, a brit Ian Liddell-Grainger elvesztette mandátumát hazájának parlamentjében.

Németh korábban két cikluson keresztül a nemzeti parlamentek delegáltjaiból álló PACE konzervatív frakciójának alelnöke volt. Elmondta, a következő időben az lesz a frakció egyik legnagyobb feladata, hogy tovább tudja vinni, meg tudja erősíteni a kereszténydemokrata és konzervatív erők együttműködését.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott.

Tájékoztatása szerint a frakció új nevet is felvett: Európai Konzervatívok, Patrióták és Társultak (European Conservatives, Patriots and Affiliates, ECPA).

– tette hozzá Németh Zsolt.

Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.