A türingiai és az umbriai tartományi választás eredménye Németországban és Olaszországban is azt mutatja, hogy az ultraliberális, keresztényellenes, bevándorláspárti, nemzetállam-ellenes pártok továbbra is defenzívában vannak, folyamatosan erodálódik a helyi támogatottságuk is. Ez nem is meglepő, hiszen ezek a pártok nem az általuk most vallott ideológia és nem az általuk most követett politika miatt lettek nagy pártok, hanem gyakorlatilag éppen annak ellenkezőjével.
Türingiában a hagyományos német pártok – liberálisostól, zöldestől, szocdemestől és kereszténydemokratástól együtt – kisebbségbe kerültek a két, korábban rendszeridegen párttal szemben. A hagyományosan baloldali tartományban a kommunista gyökerű és szélsőbalos Linke és a bevándorlásellenes AfD együtt a szavazatok jóval több, mint ötven százalékát szerezte meg. Az AfD persze a migráció szempontjából nem szélsőséges, csak annak hívják, mert bevándorlásellenes. Egyszerre van jelen benne ugyanis egy egészséges önvédelmi gondolat, a dezintegrációtól való félelem és a német múltból eredő görcsök. A Jobbikra például nem hasonlít, így tehát nyilván koalícióképtelen az ultraliberális pártok számára. Sem a szélsőballal, sem a CDU helyét átvenni készülő AfD-vel nem hajlandók koalícióra lépni a hagyományos pártok, de biztosra vehetjük, hogy a keletnémet utódpárt esetében majd valahogy legyőzik a viszolygásukat.
A német belpolitikai helyzetre jellemző, hogy már a németek sem hallanak sokkal többet Merkelről – aki állítólag a kancellárjuk még –, mint mi itt, a gyarmatokon. A nem is túl távoli múltban, 14 éve a CDU/CSU és az SPD együtt a szavazatok 80 százalékát szerezte meg a szövetségi választásokon, most ennek a felét sem kapnák meg. Választásról választásra csúsznak lefelé, és semmiféle ötlete sincs a régi német politikai elitnek, hogy az ultraliberálisok előretörését, illetve a centrumpártok szavazóbázisát felzabáló AfD-nek az előretörését megállítsák. A német kormánypolitika változatlan, annak ellenére, hogy a szavazók látványosan elfordultak tőle. Különösen baljós ez a folyamat, ha azt nézzük, hogy egy évtizedes gazdasági fellendülés idején kopott el így a német mainstream politikai elit befolyása a saját választóira. Merkel kijelölt utódja, AKK (akinek a nevét valószínűleg nem kell megtanulnunk) nem különösebben népszerű; nem tűnik úgy, hogy győzelemre tudja vezetni 2021-ben a CDU-t. A német politikai elit 2015 óta bénult, nem reagál a társadalmi, a külpolitikai, a geopolitikai folyamatokra, sőt, az utolsó időszakban már láthatóan a gazdasági kihívásokkal sem tud megküzdeni. A német autógyárak botrányai, a német zöldek által áterőltetett energiaforradalom, a bevándorlás totális gazdasági kontraproduktivitása, a megszokott német életmód ellehetetlenülése a belpolitikában gyengítette meg Merkeléket, míg külpolitikailag azzal voltak kénytelenek szembesülni többek között, hogy nem tudták megakadályozni azt, hogy tőlük keletre, a V4-ek létrejöttével egy új, figyelmen kívül nem hagyható erőközpont alakuljon ki az EU-ban. Pedig a merkeli külpolitika prioritása volt – mint mindig, 1990 után a németeknél – az, hogy ne engedjék összedolgozni az újonnan csatlakozókat. Merkeléknek az erőszakos ideológiaexporttal évszázados ellentéteket sikerült elfelejtetnie Közép-Európával, és egyelőre a felesleges migránsokat sem tudja Közép-Európában elhelyezni. Ezekre a problémákra a CDU/CSU–SPD koalíciónak nincsenek válaszai, ez már régóta sodródás, és ezt a választók egyre inkább nem tolerálják.
Berlin, 2019. október 17. Angela Merkel német kancellár ismerteti a brüsszeli EU-csúcson képviselendő német álláspontot a berlini parlamentben, a Bundestagban 2019. október 17-én, a kétnapos csúcstalálkozó kezdőnapján. Fotó: MTI/EPA/Felipe Trueba
A sokkal kevésbé stabil olasz pártrendszerben is komoly átrendeződéshez vezetett végül a hagyományos pártok és a liberálisok képtelensége arra, hogy kezeljék a migrációt. Ennek csak egyik oka az, hogy a migráció következményeit nem lehet kezelni, csak azt lehet rákényszeríteni az emberekre, hogy eltűrjék azt; oka az is, hogy az olasz gazdaság hosszú évek óta stagnál, nem volt olyan gazdasági növekedés, amely legalább időlegesen eltakarta volna a migráció gazdasági következményeit. Olaszországban nem sikerült stigmatizálni a migrációt ellenző erőket, ráadásul itt a jobboldal meg is találta a megfelelő vezetőt. Salvini megfelel az olasz népléleknek, egyúttal erős politikai vezetőnek is bizonyult; a népakarattal szemben létrejött új baloldali olasz kormány folyamatosan gyengül, látványosan fogja elveszíteni a tartományi pozícióit, hiszen Olaszországban még hét ilyen választás következik nemsokára.
A mesterségesen gerjesztett klímapánik kifulladni látszik. A közbiztonság meg csak romlik, ezt a folyamatot nem tudják a túlterhelt biztonsági szervek kezelni, a terrorcselekményeket meg tudják akadályozni, de a köztörvényes bűncselekmények számának drámai növekedését nem.
A német és az olasz ultraliberális politikai fősodor pedig csak a kamarillapolitika eszközeivel képes elodázni a politikai következményeket. A németek és az olaszok többsége is tudja, hogy hamarosan radikális megoldásokra lesz szükség, ha az életformájuk lényegét és az életszínvonaluk maradékát meg akarják őrizni. És az is egyre nyilvánvalóbb, hogy a két ország hagyományos politikai elitjére ebben nem számíthatnak. De az olaszok vitálisabbnak látszanak ebben a küzdelemben, mint a németek.
Vezető kép: MTI/EPA/ANSA/Crocchioni
Facebook
Twitter
YouTube
RSS