Pesti Srácok

Nemzeti összetartozás napja – Országszerte, és a határokon túl is megemlékezik a magyarság (Fotógaléria!)

Nemzeti összetartozás napja – Országszerte, és a határokon túl is megemlékezik a magyarság (Fotógaléria!)

Országszerte és a határokon túl is megemlékezéseket tart a magyarság ma, a nemzeti összetartozás napján, az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés aláírásának százegyedik évfordulóján. Budapesten, az Országháznál kültéri fotókiállítás nyílik, este pedig a Nemzeti Színházban díszelőadást tartanak.

A központi programok a fővárosban délelőtt kilenckor kezdődtek. Az Országháznál, az összetartozás emlékhelyénél kültéri fotókiállítás nyílt, ahol beszédet mondott Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, aki elmondta: szimbolikus üzenete van annak, hogy az Összetartozás Emlékhelye mellett állítják ki a Kárpát-medence és a világ magyarságának alkotásait.

– fogalmazott. Mint mondta, a százegy kiválasztott kép jelképezi azt a trianoni békediktátum óta eltelt időszakot, amelyet a magyarság határokkal elválasztva, de lélekben mégis együtt töltött. A százegyedik évforduló egyszerre jelenti egy évszázad lezárultát és egy újnak a kezdetét – tette hozzá.

PestiSracok facebook image

A Magyar szemmel címen meghirdetett pályázatra érkezett művek közül százegy fotót állítottak ki. A tárlatot ezen a hétvégén lehet megnézni. Az Országházban pénteken tíz és tizenhét óra között díjmentesen megtekinthető – védettségi igazolvánnyal – a Szent Korona.

A Nemzeti Színházban este hatkor kezdődik a díszelőadás, ünnepi beszédet mond Balog Zoltán református püspök, az egyház zsinatának lelkészi elnöke. A beszédet az M5 televíziós csatorna élőben közvetíti. Szintén a központi programok részeként Sátoraljaújhelyen megnyílik a megújult Rákóczi Hotel, Tábor és Rendezvényközpont, ünnepi beszédet mond Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Budapesten és a világ számos más városában 20.21-kor fellobbannak összetartozásunk tüzei. A kezdeményezéshez csatlakozó települések listája megtekinthető a https://gyujtsukmeg.ma/ oldal térképén.

A Főpolgármesteri Hivatal tájékoztatása szerint este a Halászbástyát a nemzeti színekkel világítják meg. A díszkivilágítás szombaton és vasárnap este is látható lesz.

Patyi András, a Kúria elnökhelyettese, Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke, Mátrai Márta, az Országgyűlés háznagya és Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára (b-j) a Magyar szemmel című fotópályázat képeiből összeállított kültéri kiállítás megnyitóján az Összetartozás Emlékhelye mellett a nemzeti összetartozás napján, 2021. június 4-én. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Vidéken és a határokon túl is megemlékezéseket tartanak, emlékműveket avatnak a nemzeti összetartozás napja alkalmából, emellett online megemlékezés is lesz a Nemzeti ünnepek és emléknapok Facebook- és Youtube-csatornáján. Az Országgyűlés 2010. május 31-én nyilvánította a nemzeti összetartozás napjává az első világháborút lezáró trianoni békediktátum aláírásának napját, június 4-ét. Az erről szóló, 2010. évi XLV. törvény kimondta:

Forrás: MTI; Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.