
Megtagadta az LMP népszavazási kérdésének hitelesítését keddi ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). A kérdés arra vonatkozott, hogy kötelező legyen-e helyi népszavazást tartani azokon a településeken, ahol akkumulátorgyárat akarnak létesíteni.
Az ellenzéki párt képviselője január 23-án nyújtotta be hitelesítésre a kérdést, amely úgy szólt:
Egyetért-e azzal, hogy akkumulátorgyártásra szolgáló üzemet csak akkor lehessen létesíteni egy településen, ha azt az ott lakó választópolgárok helyi népszavazás útján kifejezett döntésükkel támogatják?
Az NVB 8-7 arányban döntött úgy, hogy a kezdeményezés nem hitelesíthető.
A határozat indoklásában azt írták, az LMP kezdeményezésében megjelölt ok egy adott önkormányzat gazdasági autonómiájába tartozó olyan konkrét, beruházást érintő kérdés, amelynek nem általános jelleggel, hanem bizonyos települések vonatkozásában lehet jelentősége, hiszen kifejezetten a helyi közösségre tartozó ügynek minősül, így a kivételesség alkotmányos követelményét sértené annak törvényi szintű szabályozása.
Több akadály is van
Az NVB határozatában rögzítette: a kezdeményezés célja nyilvánvalóan az, hogy az adott településen csak abban az esetben épülhessen akkumulátorgyár, ha azzal a választópolgárok többsége egyetért, de ennek elérésére a jelenleg hatályos törvényi szabályozás biztosította eljárásrend is maradéktalanul alkalmas.
Hozzátették: emellett ha megvalósulna a párt által kezdeményezett szabályozás, akkor a népszavazás választópolgári aktivitás hiánya miatti érvénytelensége akkor is megakadályozná a beruházás megvalósítását, ha egyébként a település választópolgárainak többsége támogatná azt.
Az NVB szerint tehát a kezdeményezés nincs összhangban az alaptörvénnyel, vagyis burkolt alaptörvény-módosításra irányul, amiről azonban nem lehet népszavazást tartani.
A határozat nem jogerős, az ellen 15 napon belül lehet jogorvoslatot benyújtani a Kúriához.
Ungár szerint politikai döntés született
A döntés után Ungár Péter LMP-társelnök online is közvetített sajtótájékoztatóján arról beszélt, a vitában “egyértelműen látszott, hogy a kormánypárti, illetve a kormány által delegált NVB-tagok nem tudtak jogi érvet mondani a népszavazási kérdés hitelesítése ellen”. Ebből látszik számukra, hogy alapvetően pártpolitikai alapon akarja a Fidesz ellehetetleníteni azt, hogy a magyar emberek elmondják a véleményüket arról: akarják-e, hogy Magyarország “akkumulátorgyarmat legyen” – fűzte hozzá.
Jelezte: jogorvoslattal élnek az NVB döntése ellen és további népszavazási kezdeményezéseket nyújtanak be a témában.
Forrás: MTI, fotó: Facebook
jámbor lászló
2023-03-22 at 11:53
Én országos népszavazást kezdeményezek egy olyan politikai párt ellen akik a Magyarország érdeke ellen folyamatosan hergeli a lakosságot, hogy tiltsák ki a parlamentből sőt szüntessék meg az LMP-ét ha befogadják akkor nekik reszeltek
na mi van sötét-zöldek?
2023-03-22 at 10:07
A Levitézlett Mocskos Pártkatonák (LMP) most bajban vannak, hiszen előre megkapták a gázsit a nemzetközi és hazai balliburnyák takonygerincű szervezetektől.
Höbörgő Schmuck nagymama, a két ferde hajlamú génhulladék (Ungár és Kanász-Nagy buzeráns elvtársak) és a többi sötét-zöld aljadék akár harakirit is elkövethet, akkor is lesz akkumulátorgyár!
Aljas hazaárulók vagytok szemét LMP-s nyikhajok.
Ki fogja ezeket a károkat megtéríteni az országnak?
2023-03-22 at 10:00
Több ezer – milliárdos károkat okozott már eddig is az országnak, az LMP – a népszavazásaival! Ki fogja ezeket a károkat megtéríteni az országnak?
Nézzük_magát_a_dolgot
2023-03-22 at 09:29
Még egy, aztán úgy tervezem, hogy mára lenyugszom. Az egész népszavazásosdi eleve lehetetlenné tenné bármilyen beruházás bevonzását, még akkor is, ha a város lakossága teljes mellszélességgel állna ki mellette. Ugyanis a beruházó cég már jóval korábban pát intene. Ugyanis népszavazni csak konkrét ügyben lehetne. Konkrét ügy akkor lenne, ha a beruházó és az állami szerv bejelentené, hogy ide és ide ezt és ezt tervezzük ilyen és ilyen feltételek és biztosítékok mellett. Eddig a stádiumig titokban folytatott egyeztetések után juthat el az ügy, mert a beruházó saját nagyon erős érdekei miatt a kérdést nem tárgyalja nyilvánosan. Tehát a szituáció: ezerszer átrágott, teljesen előkészített ügy kerül a bölcs, a kérdést töviről-hegyire tökéletesen átlátó városlakók elé. De van-e olyan épeszű beruházó, aki évekig tartó egyeztetést és belefektetett munkát áldoz, hogy eljusson eddig a stádiumig? Mekkora blamázs, ha ki van hirdetve egy beruházás, és aztán ebrúdon vetik ki a városból a beruházót? Ki jön ezek után ide?
Nézzük_magát_a_dolgot
2023-03-22 at 09:10
Egyébként az álzöldek akciózása nyílt támadás az ország jövője ellen, hiszen a jövőben is meg kell élni valamiből, folyamatos beruházás és fejlesztés egy pillanatra sem állhat meg. A ma menő iparágak idővel elsorvadnak, az új hullámra muszáj felkapaszkodni, különben végünk. Ráadásul a mai háborgó világban minél több irányból érkeznek óriási beruházások, annál több felé vagyunk bekötve, annál jobban tudjuk függetlenségünket megőrizni. Egy irányban függőnek lenni alávetettség, és minél több irányban leszünk a belső ellenség szóhasználata szerint függőségben, ezek a “függőségek” annál jobban kioltják egymást. Itt van például az akkumulátorgyárak ügye. Eddig és remélhetően a továbbiakban is, a kapcsolatok az adott területen világelső, meghatározó irányokból fejlődtek ki, és ezeknek a vállalatoknak az anyaországai is sokirányú bekötöttséggel rendelkeznek. Kína önmagában óriás. Dél-Korea és Japán USA-bekötöttségű, Németország pedig (álmainkban) európai nagyhatalom. Meglévő és épülő+tervezett gyáraink így néznek ki a teljesség igénye nélkül. Katód- és anódfólia: Dél-Korea. Katódanyag: Kína és Dél-Korea. Szeparátor-fólia: Japán, Dél-Korea és Kína. Anódadalék: Japán. Hővezető ragasztó: Dél-Korea. Szerelvény alkatrészek: Dél-Korea és Kína. Cellagyártás: Dél-Korea, Kína és tervezve Németország (Volkswagen, ha el nem riasztjuk a tüntikézésekkel és népszavazási erőlködésekkel). Akkucsomag szerelvényszekrény: Németország. Petőfi emlékév van. Amikor még a nagykállói bölcs városatyák megtiltották a vasúti fővonal átvezetését a határukban, mondván a tüzes masina megvadítja a legelő marhacsordákat (a vasút Nyíregyháza felé lett kiépítve, és innentől sorvadt el Nagykálló és jött fel Nyíregyháza), abban a korszakban Petőfi már a vasútért lelkesedett: “Száz vasútat, ezeret / Csináljatok, csináljatok!”
dr.N.L.
2023-03-22 at 08:50
Kedves TalEle,
Gratulálok,tökéletes az írása,de a mellet/nagyon szeretjük/.MELLETT így írjuk.
Nézzük_magát_a_dolgot
2023-03-22 at 08:43
Ami a legszomorúbb, az az, hogy az OVB 7 bírája elfogadhatónak tartotta a népszavazásra feltett kérdést, amely így szól: “Egyetért-e azzal, hogy akkumulátorgyártásra szolgáló üzemet csak akkor lehessen létesíteni egy településen, ha azt az ott lakó választópolgárok helyi népszavazás útján kifejezett döntésükkel támogatják?” Ez nem is burkolt csalást tenne lehetővé, amely szöges ellentétben áll a józan ésszel, az Alkotmánnyal és a népszavazás intézményének céljaival. Ugyanis mit jelentene ez gyakorlatilag? 1) Akkor lehetne csak építeni, ha a népszavazás eredményes lenne, vagyis megjelenne a jogosultak előírt hányada. Ez, mint ismeretes, népszavazás esetén a legritkább esetben történt eddig meg. Tehát a beruházás elbukna még akkor is, ha viszonylag kevés megjelenő többsége a létesítést támogatná. 2) Eredményes népszavazás esetén is, amikor teljesül a részvételi határ, hiába lenne többsége az igenek-nek, mert az nem jelentené a város lakosságának többségét, tehát megint alkotmányos válságot testesítene meg. EZEK UTÁN az OVB 7, azaz hét tagja elfogadhatónak tartja az abszurd kérdést, amely egyoldalúan torzító, határozatlan és megfoghatatlan, százféleképpen magyarázható. Biztos, hogy a 12+1 év alatt sikerült minden kulcsfontosságú intézményt elfogulatlan és hozzáértő, a jogot legalább érintőlegesen értő szakemberekkel feltölteni?
azonnal el kell távolítania kormányból, és meg kell szüntetni a közhivatali jogviszonyát
2023-03-22 at 08:41
Elszomorító hogy 7- en a 15 szavazatból, az akkumulátor gyár ellen szavaztak! A kormánynak kutya kötelessége az ilyen beruházásokat stratégiai beruházásként kezelni, hogy ne történhessen ellene népszavazás! A felelősöket akik ezt elmulasztották, vagy megtehették volna, azonnal el kell távolítania kormányból, és meg kell szüntetni a közhivatali jogviszonyát!
Ungarn über alles !
2023-03-22 at 08:38
az este láttam a híradóban, hogy mivel a Debreceni akciójuk sz*ba fulladt – máris Győrszentivánon akcióztak
…az állatok !
merhogy szó sincs róla hogy ott akku gyárat építene valaki
én Istenkém ! de hiányzik ezeknek az a kiadós “nyócnapon túli”
Ildikó
2023-03-22 at 08:29
Érdekes Ungár Petikét soha senki nem cseszegeti milliárdos vagyona miatt,apjától egész szép vagyont örökölt.
De úgy látszik csak az üzleti élethez ért, a joghoz nem konyít egy fikarcnyit sem!
Mikia35
2023-03-22 at 08:02
Az összes LMP-s és főleg a “zöldek” meggágyult idióták gyülekezete!
Valamelyik nap a nagyasszony: Schmuck erzsébet, azt bizonygatta, hogy nem az elektromos meghajtás a gépkocsikban a legjobb, hanem az üzemanyagcella.
Lehet, hogy valahol olvasott valamit ez a banya, de azt már megérteni nem tudta.
Az e-autóknak kell az akkumulátor, máskép honnan lenne energiája mozogni.
Az üzemanyagcellához HIDROGÉN kell, no ezt hol fogja tankolni???
Mutasson valahol európában tölrőállomást erre?
Nem is beszélve az üzemanyagcellás autók jelenlegi veszélyeire!
Nem olyan egyszerű a hidrogén előállítása, tárolása, hiszen nagyon könnyen párolog, diffundál más anyagokba! Pl: tegnap tankolsz az autóba, de a harmadik napra már nem marad üzemanyagod, mert elpárolgott.
ez a banya, csak po.ázni tud, erre elég az az egy darab agytekervénye, de megérteni a fizikai, és kémiai összefüggéseket már nem tudja, mert akkor hiányzott az iskolából vagy fel volt mentve a tanulás alól.
Ne magyarázzon, hanem menjen el DOLGOZNI egy varrodába!!!
Imre
2023-03-22 at 05:32
Tisztel Pepe
Kukutyinfalva=Ferencszállás 😁
Miklós
2023-03-22 at 05:07
A guruló dollárhoz jár az ukáz a parancs mégpedig,hogy az ország fejlődését minden áron akadályozni.Ne hogy már plusz jövedelemhez jusson az ország vagy legyen mozgástere.Hogy ne könyörögjön térden az EU pénzekért.(ami amúgy is jár)Az ehez hasonló törekvések mind az ország függetlenségét támadják.Erre mutat az arány a bírósági döntésben hiszen tudható,hogy a múlt haszonélvezői és csápjaik még mindenütt ott vannak.
Pepe
2023-03-22 at 03:47
Azért elgondolkodtató, hogy hét ember miért szavazott a javaslat elfogadása mellett.
Országos népszavazás arról, hogy Kukutyinfalván legyen-e seprűgyár? Normálisak ezek? Vagy értelmifogyatékos, érzékenyített buzik?
Vízöntő
2023-03-21 at 22:45
Ha ma döntöttek a kérdésekről, akkor Bp. XVIII. kerületében szombaton hogy gyűjthetett aláírásokat az LMP az akkugyár ellen?
Vélelmezhetően jogellenesen, az aláírókat átverve, de az adataikat begyűjtve!
Haga
2023-03-21 at 21:51
Az LMP-sek ?Az mind ÁLLATKIRÁLY!
Ungarn über alles !
2023-03-21 at 21:30
nna LoMPos farkú buzi banda, most már egymást szívhatjátok !
Az LMP és Ungár nyomorult hazaáruló tömeggyilkosok
2023-03-21 at 21:14
Ez nem túlzás, hiszen Magyarország függetlenségeúlik az ilyen beruházásokon. Egy kevésbé független ország rabszolgaország. A rabszolgák pedig tudnivalóan nem sokáig élnek, és életük nyomor. Ez a kezdeményezés több okból is hátborzongatóan aljas: a nyugati országokban zöld és szoci oártok boldogan fogadják az akkugyárakat, vagyis az LMP és a teljes moslék korrupt hazaáruló terrorista banda. Másrészt ha ilyen módon sikerülne megakadályozni az akkugyárakar, akkor másnap X gyárak, aztán az összes többi gyár ellen fordulnának. Egyébként pedig az OVH érvelése jogi értelemben helyes, hiszen ha egy blokkoló kisebbség mindenhol mindent meg tudná akadályozni, akkor Magyarország és a magyar nép megszűnik, hiszen akkor senki nem fog semmit csinálni.
TalEle
2023-03-21 at 21:08
A „vörös” kommunistákból „zöld” kommunistákká átvedlett [email protected]ó belpesti Soros ügynökök, az akkumulátorgyárak miatt, most hidrológussá képezték át magukat, hogy külföldi megbízóiknak eleget téve, – ez is megérne egy titkosszolgálati vizsgálatot – megpróbálják elbizonytalanítani a Magyarországra tervezett befektetéseket! Gondolják, hogy ha az emberek 2026-ban a saját bőrükön fogják érezni ezek hatásait, (növekvő munkanélküliség, rekord infláció, stb) akkor megbuktathatják Orbánt! Kezükre játszik a Sorosék által dollár milliárdokkal „kistafírungozott” álzöld, fake news közösségi médiájuk, mivel nagyon jól tudják, hogy a minden „ügy” mögötti, korrupciósejtetés („lőrincezés”, „stadionozás”, stb) mellet, a közösségi média által sugallt „klíma hiszti” az, amivel a legjobban fel tudják hergelni az amúgy is – okkal, ok nélkül – „klíma szorongó” embereket…!
víg gyula
2023-03-21 at 21:05
Ungár petinek igaza van!!! Nehogy már a demokratikus választásokon nyerő kormány megmondja merre hány méter! De tudták mi lesz! Vannak jogászaik? Akkor meg mi a tücsköt gondoltak? Azt, hogy 6 másodpercig ők lesznek a hírekben! Megvolt. Az nvb sincs jogszabályi magaslatokon: 8:7.
Orientál
2023-03-21 at 20:54
Persze mert ezek a hazaáruló lmp-sek még a szavazást támogatók aláírásukat néhány adatukat tartalmazandó gyűjtőíveket sem vették át.
Királytigris
2023-03-21 at 20:49
Nem sikerül az LMP-nek Magyarország beruházásait blokkolni.