Pesti Srácok

Nemzetközi szakértők szerint Afrika vált a terrorizmus melegágyává

Nemzetközi szakértők szerint Afrika vált a terrorizmus melegágyává

Az afrikai kontinens vált a terrorizmus egyik melegágyává, a globális biztonsági helyzet romlása pedig tovább erősíti a terrorszervezeteket – állapították meg szakértők helyi idő szerint kedden, az ENSZ terrorizmussal foglalkozó panelbeszélgetésén.

A résztvevők kiemelték: 2022-ben a terrorcselekmények áldozatainak felét a szubszaharai régióból jelentették, jóllehet az al-Káida és az Iszlám Állam terrorszervezetek, valamint a nekik hűséget fogadó kisebb csoportok világszerte aktívak. A beszélgetésen kitértek a szélsőjobboldali terrorizmusra is, amely a meghívottak szerint elsősorban Észak-Amerikában, Európában, valamint az ázsiai-csendes-óceáni térségben erősödött. A megbeszélésen felhívták a figyelmet arra, hogy a romló globális biztonsági helyzet miatt nem csupán a terrorfenyegetettség erősödött, hanem a szélsőségesek egyre modernebb technológiához – köztük drónokhoz, mesterséges intelligenciához – is hozzáférnek. A panelbeszélgetésen – amelyen hangsúlyozták a nemzetközi együttműködés fontosságát – az ENSZ szakértői mellett részt vett az Interpol nemzetközi rendőri szervezet több magas rangú munkatársa, valamint az Egyesült Államok, Oroszország és Katar több terrorelhárítója, illetve a Google stratégiai hírszerzésért felelős vezetője.

A megbeszélések hétfői megnyitóján António Guterres ENSZ-főtitkár kiemelte: rendkívül fontos, hogy a nemzetközi közösség a terrorizmus alapvető okait, például a globális szegénységet és a súlyos emberi jogi jogsértéseket is megszüntesse. A szakértők Afrikával kapcsolatban név szerint kitértek a 2011-ben káoszba süllyedt Líbiára, ahonnan – a hatóságok tehetetlensége folytán – rengeteg fegyver és külföldi zsoldos jut a Száhel-övezet országaiba, valamint Szudánba is.

Igor Szirotkin, Oroszország terrorelhárító hivatalának vezetője arra figyelmeztetett: nem zárható ki, hogy az Iszlám Állam "kalifátusa" Afrikában születik újjá. Mutlak al-Kahtáni, Katar delegáltja leszögezte: a nemzetközi közösségnek nagyobb figyelmet kell a fekete kontinensen folytatott terrorelhárító tevékenységre fordítania. Gregory Hinds, az Interpol terrorelhárító ügyosztályának vezetője aláhúzta: az al-Káida és az Iszlám Állam, valamint az őket utánozni igyekvő kisebb csoportok riasztó gyorsasággal növelik támadásaikat a Közel-Keleten, valamint Észak-Amerikában és Európában is. Mind Hinds, mind pedig Guterres figyelmeztettek a szélsőjobboldali terrorizmus veszélyeire, a főtitkár pedig rámutatott, hogy a neonáci és a fehér felsőbbrendűséget hirdető mozgalmakat több országban már kiemelt nemzetbiztonsági kockázatként kezelik. Hálid Hijari, az ENSZ közel-keleti és ázsiai-csendes-óceáni térségéért felelős főtitkárhelyettese elmondta: több, korábban enyhülésnek induló nemzetközi konfliktus az utóbbi években felerősödött, a fellángoló polgárháborúk pedig a nemzetközi stabilitást is veszélyeztetik, és az így kialakult helyzet kedvez a különböző fegyveres csoportok, köztük terroristamozgalmak megerősödésének is.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Szaid Juszuf Varszame

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.