
A korai, értelmetlen halál és a Kádár-diktatúra szorosan összetartozott. A rendszer valósága egészen sötét volt – szemben a „Legvidámabb barakk” álságos léthazugságával. Abortusz, öngyilkosság – két terület, amelyben a világranglista szomorú éllovasai közé tartoztunk. „Volt egy tanárnőm, elkésett a szemináriumról, és azt mondta, de teljesen természetesen: bocsánat, abortuszom volt, éppen onnan jövök” – meséli nekünk erről az őrült, abszurd, szerencsére már távoli, mégis egészen közeli világról Zelei Miklós író, akinek legújabb regénye, a Gyilkos idők a maga meztelenségében mutatja meg a rendszerváltás előtti évtizedeket. Halálról, öngyilkosságról, részeges káderekről, gyökértelenné tett nemzedékekről beszélgettünk. Csupa taburól – mert ha valami összeköt minket, az ez.
Bevallom, nem vártam ezt a beszélgetést, én nem szeretek a halállal foglalkozni, a halálról beszélni, félek tőle. Ahogyan ezt belénk nevelték. Írtál, írtatok már – Gazsó L. Ferenccel – a politikai pszichiátriáról, a halott szépségkirálynőről, te meg külön a kettézárt faluról. Provokatív leszek: nem találtál vidámabb témát az öngyilkosságnál és az abortusznál?
A téma talált meg engem. Ezek a nyomasztó dolgok voltak azok, amelyek valamilyen mértékben – és ez nem volt jelentéktelen – végigkísérték a gyerekkoromat és a kamaszkoromat. Elég sok rémtörténetet lehetett hallani és olykor látni is, és ezek valamiféle módon összegződnek az emberben. Borostyán-darabokká válnak. És egyszer csak előjönnek, megtalálásra, kibányászásra. Ezekkel a rémtörténetekkel senki sem szeret foglalkozni, például te sem, ezért marad rám.
Azt írtad nekem még az interjú előtt, hogy bár a Gyilkos idők című új regényedbe nem írtad bele, Molnár Csilla halála mélységesen megrázott. „Felnőtt korom legnyomasztóbb emlékei között van a halott szépség” – így fogalmaztál. Le tudnád nekünk írni, mit jelentett ez akkor, 1986-ban?
’86 nyara volt. Nyolcvan márciusában született meg a leányom. Aki most már szintén író lett. Az ő születése után leszoktam a cigiről. Mégiscsak van egy gyerek, akit fel kell nevelnünk. Nagyon szépen, „problémamentesen” leszoktam. És hat év múlva, amikor Molnár Csilla meghalt, egyetlen másodperc alatt visszaszoktam. Csilla öngyilkossága talán inkább egy halálos baleset volt. Amikor meghallottam, átmentem Gazsó L. Ferenc barátomhoz, hogy fogjunk hozzá.
Mentem a napsütésben az akkori Felszabadulás téren, és megláttam egy csinos trafikot. Vettem magamnak egy doboz jó erős cigarettát, és akkor már tudtam, hogy ezt a történetet meg fogjuk írni. Másfél óra alatt elszívtam az egész dobozzal, ugyanolyan „probléma-mentesen”, mint ahogy leszoktam.
Elmentünk nagyon gyorsan Fonyódra [Molnár Csilla fonyódi lány volt – MG]. Ferinek Trabantja volt, próbálta a kamionokat megelőzni, ültem mellette, láttam, hogy nyomja a gázt, nyomja, megyünk a kamion mellett, nem akar lemaradni és jön szembe egy autó. Még jobban nyomja a gázt, és akkor nagy nehezen megelőzte. Ilyen volt az út. Maga a látvány szörnyű volt.
Az ott a fonyódi halottasházban maga volt egy darab halott Magyarország, ahogyan a gyereklány feküdt a hűtő tepsijében. A temetőcsősz vagy hullaházgondnok, nem tudom, hogy nevezik, egy nagyon kicsi apróért kihúzta a tepsit és megmutatta nekünk. Ez azért is fontos, mert legendák élnek arról, hogy Molnár Csilla valójában külföldre költözött. Hát, a túlvilágra költözött, tanúsíthatjuk.
Ez olyan, mint az „itt járt Petőfi”-történetek.
A lány tragédiájáról én is írtam, egyszer Fenyő János, egyszer Fodros elvtárs kapcsán. Igazából azt akartam kérdezni, hogy milyen üzenete volt ennek? Én valahogy a bécsi álmok és a kelet-közép-európai valóság találkozásának éreztem utólag.
Jött egy nagy lehetőség, amivel felhívhattuk volna magunkra a figyelmet a világban. De oly mértékben a kicsinyes emberek, a „kicsinyesség kezébe” került, hogy ez lett a vége. Az új dolog teljesen benne maradt a régiben – ezért nem is tudott megszületni.
Korai, értelmetlen halál. Folyamatos a fogyatkozás a huszadik században. Megmutattad ezt a Szabó Dezső-idézetet. „Irtózatos, sunyi szolidaritással, holnap már az anyaméhből is kiszorítják a magyar magzatot”– mondta az 1945 januárjában meghalt író. Az interjú 1946 elején jelent meg az Igazságban. Meglátta a jövőt, mire reagált?
A Szabó Dezső vátesz-lélek volt. Valamit megérzett. A háború vége felé sok mindent lehetett már látni. Akik minket először elfoglaltak, a németektől, azoktól sem várhattunk semmi jót, és azoktól sem, akik másodikként érkeztek ide, a szovjet csapatoktól. Ezt a történetet ő szépen összerakta.
Erről jutott eszembe később Allen Ginsberg Üvöltése. Az ő nemzedékük megszületett, beleőrült. Nálunk több nemzedék legjobb elméi meg sem születtek. Meg sem tudtak őrülni. Szabó Dezső és Allen Ginsberg, a két vátesz így szerepel egy mondatban.
És ez a nagyon nagy különbség a két világ között.
Öngyilkosságban és abortuszban is szinte világelsők lehettünk a kommunizmusban. Hogy fér ez össze a „legvidámabb barakk” hazugságával?
Szerintem tökéletesen. Ez volt az alapja. A felszín szépen csillogott. 1963-ban volt a nagy amnesztia, a két kis amnesztia után. Nagyon sokakat kiengedtek akkor. Épp most olvastam arról, hogy Budapest neonfényes kivilágítását ezekben az években kezdték kiépíteni. Hogy mutassuk a világ felé az arcunkat. Ez adott akkor valamit. A kamaszkölyök-lelkemmel még büszke is voltam arra, amikor arról írtak a nyugati lapok, hogy idejönnek a tudósítóik és jólöltözött embereket látnak az utcán. Mai fejemmel az az átverés rettenetes volt.
És mi volt a mélyben? Tényleg igaz, hogy a mai negyvenesek, ötvenesek, hatvanasok mellett ott ül egy-két szellemtestvér? Hogy ez teljesen természetes volt akkor?
Igen, akkor a legtermészetesebb gesztusnak tűnt, hogy ha megfogan a magzat, akkor elmész és elveteted.
Volt egy tanárnőm, elkésett a szemináriumról, és azt mondta, de teljesen természetesen: bocsánat, abortuszom volt, éppen onnan jövök.
Úgy emlékszem az egyik statisztikára, hogy a „csúcsidőnkben” minden második magzatot elvetettek.
„Az első öngyilkossági kísérletem alsó tagozatban történik, harmadikban, 1957-ben”. Tudom, hogy el kell választani a szerzői ént a „másiktól”, de 1948-ban születtél. Ez tényleg megtörtént? Nem kell válaszolnod, ha nem akarsz.
Tényleg megtörtént. Viszonylag gyökértelen családban nőttem fel. Megjöttek a szüleim a leendő Jugoszláviából, ahová a háború alatt költöztek, de aztán menekülniük kellett. A B-listás édesapám újra felépített valamit egy településen, a nevét most hagyjuk, de mennie kellett. Aztán egy másik helyről is. Aztán jött Szeged, ahol nagyon szegények voltunk. Utána mentünk tovább Békés megyébe.
Sehol nem volt olyan hely, amiről azt éreztük, hogy ez a miénk. Nagyon sokan éltek így ebben az országban. Hogy kiűzték őket az életük keretei közül. A sok parasztember miért ment Sztálinvárosba a kohót építeni a földje művelése helyett? Mert elűzték.
„Elvagdosni a gyökereket. Így kényszeríteni rá egyént és közösséget az öngyilkosságra. Arra, hogy már ne is kelljen kényszeríteni. Mindenki saját akaratából irtsa a kultúrájába, hagyományaiba, történetébe, helytörténetébe való begyökerezettségét. Legyen bizonytalan. Könnyen kézre keríthető, könnyen átalakítható. Azt érezze, hogy környezetének, hagyományainak, múltjának, jelenének nem természetes része. Jövője nincs. Gyakran hallja, hogy itt élhetetlen, lakhatatlan. Menjen el! De inkább nyisz-nyasz. Vagy kötél. Viadukt. Sokadik emeletről terhesen. Gyilkosság, öngyilkosság a tulajdon megtisztításának eszközei. Telekkönyvradír.” Szerinted ez tudatos politika volt a Kádár-diktatúra részéről vagy „sajnálatos mellékkörülmény”?
Tudatos is, de a kevésbé öntudatos káderek öntudatlanul is részt vettek benne. Ez volt a minta. Teljesen természetes volt, hogy a kiszolgáltatott emberekkel úgy bántak, ahogy akartak. Volt, hogy Gyulaváriban valamelyik vezető káder még valamikor hetvenes években is részegen ordítozott a faluban, hogy kormánykitüntetést kapok, ha „még egy Mányt kinyírok”. Békéscsabán végezték ki a forradalom után Mány Erzsébetet egy fiatal katonatiszttel együtt. Maga Marosán György és Münnich Ferenc ment oda intézkedni. Ez egy ilyen világ volt. Észnél kellett lenni.
A kutya nem mossa le rólunk, hogy aktuál-politizálunk, de az abortusz most is vezető téma. Én próbálok kimaradni ebből az egészből, de azt azért látom, hogy a lengyel ügy továbbmegy: ott már beteg magzatokról van szó. Mi a te álláspontod, ha van?
Orvosilag én nem tudom eldönteni, hogy mi indokolt, mi nem. De ha ez a szám – most az egykori szocialista Magyarországról beszélek – ötmillió és hatmillió közé megy, akkor nincs mit indokolgatni. Azt nyugodtan tekinthetjük népirtásnak. Egy nagyon különös módon elvégzett népirtásnak. Öt-hat millió abortusz volt tizenöt-húsz év alatt. De ez nem a fiatal lányok és nők bűne és felelőssége. Nagyon nehéz volt lakáshoz jutni, falun és városban is. Nem volt lakás és nem volt megélhetés, jövedelem, és el is volt bagatellizálva az abortusz. Olcsó volt az emberélet. Háromszáz forint.
De hát a „Kádár-korszakban mindenkinek volt lakása”? Lángosból volt a kerítés!
Ez az egész retró dolog csak arra jó, hogy a legkegyetlenebb diktatúrákat is cukormázzal vonja be utólag és lenyomja az emberek torkán. Tudatos politikát látok ebben, megszépíteni a múltat.
Fabricius Gáborral is beszélgettünk ugyanerről. Ő is ezzel ment szembe az új, most készülő filmjével. Ritkaság. A szocializmusban még ennél is komolyabb tabu volt. Hajnóczy Péter jut eszembe, az önpusztító írózseni, aki szembement ezzel. Ha valaki érteni akar valamit a Kádár-rendszerből, én a Halál kilovagolt… ajánlanám. Te mit?
Ösztönző elem. Az a nagyon jó kis novella. [Időközben elolvastam, tényleg zseniális. Itt elolvasható, alig egy oldal – MG]. Mindent elmond, hogy fel is jelentette az összes akkori káder. Szervezték is a tiltakozást, vidékről is! Persze az egész hazugság volt: el tudod képzelni, hogy egy „normális”, lusta, nyugodtan fröccsöző délkelet-alföldi agitproposnak magától eszébe jut, hogy írjon valamit Hajnóczy ellen? Leszóltak a megyéből, és akkor másnap már fel is jött a tiltakozás Pestre. Azt se tudták ezek a kis agitproposok, hogy kell elolvasni egy novellát. Gondolod, hogy ezek a káderek mind előfizetői voltak a Mozgó Világnak?
Halál, a Kádár-rezsim alávalósága. Tabutémák, nehéz témák, a rendszerváltás ellentmondásos kezdete – mégis sikeres a könyved. Minek köszönhető?
Felhívott egy volt iskolatársam, hogy nagyon szereti a könyvemet, mert a történetek hitelesek. Megvannak benne szociografikus pontossággal a különböző epizódok, de a végén mindig elszállnak az abszurd felé. És máris másról szólnak. Olyan, ahogyan éltünk akkoriban: caplattál a sáros, mély talajú pályán, és aztán az egész egy tökéletes abszurddá változott. Mintha ott se lettél volna.
Átküldtél egy idézetet Ratkó Józseftől. Brutális, szíven szúrja az olvasót. „anyám, édesanyám / fogadj vissza engem / hatalmas öledbe // nem csináltam semmit / nem csináltam semmit / első fürdővizem / a te véred vala / az lett utolsó is / az lett utolsó is //”. Ratkó – ugyanígy hívták a híres korszak névadóját, amelyre oly büszkék voltak a kommunisták. Most már a liberálisabb oldalakon is „vitatott személyiségként” írnak róla, ami egyet jelent azzal, hogy előbb-utóbb a helyére kerül.
Ratkó József állami gondozott volt. Sokan ismerjük Nagynéném a miniszterasszony című versét, amelyben megírja, hogy egyszer fölkereste nagyhatalmú nagynénjét, hogy segítsen rajta! Akkor kapott tőle húsz forintot. Az ő kapcsolatuk, az ő történetük is egy példa a történelmi abszurditásra.
Akkor a könyveden túl hadd ajánljuk a két Ratkó-verset!
Ratkó József: Halott halottaim
ki hiányzik közülünk ki hiányzik
ki hiányzik közülünk ki hiányzik
ki hiányzik a jövő fehér falai közül
ki hiányzik a favágók a mesteremberek közül
a költők közül a parasztok közül
a szülők közül ki hiányzik
ki hiányzik közülünk ki hiányzik
Budai Nagy Antal mellől ki hiányzik
ki hiányzik Dózsa György seregéből
Bethlen úr mellől ki hiányzik
ki hiányzik Rákóczi talpasai közül
ki hiányzik közülünk ki hiányzik
ki hiányzik a felnégyeltek közül
a karóba húzottak közül
a kerékbe törettek közül ki hiányzik
ki hiányzik a jövő fehér falai közül
az akasztottak közül ki hiányzik
a regimentből ki hiányzik
ki hiányzik az őszirózsás
koszos cselédek közül
ki hiányzik a jövő fehér falai közül
ki hiányzik közülünk ki hiányzik
ki hiányzik közülünk ki hiányzik?
Halottaim, halott halottaim.
Nem szül nekem a fa fiút,
csak madarat, csak madarat.
Kikapart méhek az oduk,
lakatlan kismama-hasak.
Rám ki hasonlít, ki hasonlít,
ki őriz az időben engem?
Elevenszülő szerelem,
segíts, segíts meg engem!
Tündöklik ez a tél, szívemet megérinti,
hóhártyás talppal megtapossa,
pompázik, kényeskedve sétál.
Páváskodó, halálos évszak,
bögyében a holtak kihűlnek.
Az ég derengő inkubátor,
feltöltve füsttel, stronciummal.
Hol vagytok édeseim, népem,
korahalottaim, zabihalottaim,
holtak között lelencek, anyátlanok,
kitagadottak az időből,
hol vagytok, édeseim?
Miasszonyunk, miasszonyunk
fekszik a műtőasztalon,
most hoz halálra titeket,
nem kínlódik, öle alatt vödör;
és ott, a még anyaölmeleg
vérkocsonyában, a kocsonyás
vérmocsárban, süppedő
vérlápban, véringoványban
kicsi virág, kicsi virág
úsztatja két pici karját,
állát föl, föl, föltartja,
fuldoklik, kiáltozik:
anyám, édesanyám,
fogadj vissza engem
hatalmas öledbe
nem csináltam semmit
nem csináltam semmit
első fürdővizem
a te véred vala
az lett utolsó is
az lett utolsó is
s elhallgat. Meghalt? Meg sem született.
S nem halhat meg, aki nem élt még,
s nem élhet, aki meg sem született.
Mert a halál a születőké;
mert az élet a születőké.
Tömegsír ez a vödör? ez a szerelem-illatú
és fém-illatú és vérrel illatozó?
Nemzet-sír? Vörösmarty látomása?
Kerülnek innen tűzre, szemétre,
fejükön vérből korona,
égnek a kicsi-Dózsák
sercegve-sisteregve.
Ki esz föl titeket,
hitetek kibe épül,
húsotok kit nevel
szerelemre, forradalomra?
Mi készül itt, milyen irtóztató
rend, hogy ennyi az áldozat?
Milyen forradalom veretett itt le?
Mennyi Werbőczi s Zápolya
kell ennyi halálhoz?
Köttetett béke a halállal,
nagy-szégyenű, iszonyú.
S amit nem végzett el a fegyver,
deres, hüvelykszorító, kaszatömlöc,
karó, tüzes trón, akasztófa, kerék,
elvégzik most a szikék,
nikkelkanalak, csipeszek,
elvérzik ez a nép.
Kerülnek innen tűzre, szemétre,
egymillió, kétmillió,
kezükön vérből kesztyű,
mellükön vérből vért,
fejükön vérből korona.
Griffen, szarvasbogáron
indulnának haza.
Az ég derengő inkubátor,
feltöltve füsttel, stronciummal.
Műszerfény: meteor villan.
Félnek az én édeseim ezen a dombon.
Nem jár itt farkas, hogy örökbe
fogadná párosával őket.
Tántorodó tenyerű öregek
szedegélnek nagymama-arccal.
Melyiket a millió közül?
Itt vagytok-e mind, a jövőből
örökre hiányzók, halott halottaim,
akiknek nem jut élet,
akiknek nem jut halál?
Itt vagy-e, kicsi énekesem, drágám?
mintha én ettelek volna meg,
torkomból fölénekelsz:
hóhér-anyácskám, gyönyörűm,
gyönyörtől zengő hegedűm,
játsszunk: ki szeret engem?
s énekel az a másik is, szépet lát, hómosta
födetlen leánytestet, száját fölszakítja az ének:
akarsz-e szeretni velem?
Bemutatlak a holtaknak;
apám-anyám mit szól hozzád,
mit mondanak a csípődre,
derekadra – jó-e szülni?
Jaj, édeském, jaj, vérecském,
csípőm ki se kerekedett,
fülem ki se türemkedett,
szülőrésem meg se nyílt még,
ujjaimat hártya fogja –
hogy tudnálak én szeretni?
Azt mondja erre a fiú, kiénekelve a rothadó, meleg
rongyok, cserepek, trachomás üvegdarabok, szalmaszálak,
málló félcipők, csontok, kenyérkehajak közül, fölénekelve a
romlás púpjából, ahova lökték:
jaj, édeském, jaj, vérecském,
ujjaidat fölnevelem,
csípődet kigömbölyítem,
gyöngyvé rakom fogaidat,
szülőrésed meghasítom,
kerülhetsz a hátam mögé,
szeress engem!
S így alapíttatik horda, nagycsalád, nemzetség, törzs, új nép,
ebből a szerelemből, s vándorol jövőt foglalni,
hazát foglalni, élők és holtak közül örökre kitaszítva.
Tőlük izeg, vonaglik, lökdösődik, kúszik odább ez a domb.
Mert nem ketten vannak és nem százan vannak. Kétmillió szerelem,
kétmillió korahalottam, fele a földé és fele a tűzé,
nézd, hogy igyekszik odakötődni fához, kimetszett
köldök-gyökerével a földhöz, beletapadni kidobott bögre ölébe!
S megépül halott-Magyarország, ők nemzenek új kicsiket,
és lesz vala köztük költő, akinek szájából kivirágzik végre
a szegénységünket, lóvátett reményeinket visszavarázsló
hatalmas ének!
Ratkó József: Nagynéném a miniszter-asszony
Halottról rosszat nem beszélek;
gyalázata rám szállna vissza,
s nem volna nyugtom, míg csak élek –
családja átkozódna, szidna,
s ezért – korántsem mintha félnék –
nehogy a szó sebet fakasszon,
szapulom – hál’ istennek, él még
nagynéném, a miniszterasszony.
Régóta viszket már a nyelvem;
s mert szavaira nem vigyáztam,
hány buta tréfáját lenyeltem,
amíg e rímre ráhibáztam!
S ha sokszor is hagyott a bajban –
túl vagyunk rajta, nem haragszom.
Szárazkolbásszal traktált hajdan
nagynéném, a miniszterasszony.
Igaz, hogy akkor még szegény volt
az istenadta, nem miniszter.
A keze bütykös és kemény volt,
haját a gond beszórta liszttel;
ő maga tett el hűs uborkát,
s nem volt cselédje, ki dagasszon,
és még nem hordta fönn az orrát
nagynéném, a miniszterasszony.
S nincs erre az orrbántz-ra vegyszer;
hiába hánytam a keresztet,
magasztos, miniszteri keggyel
egy levelet is megeresztett.
Számat, fülemet telesírta,
de benne nem volt semmi hasznom,
s a tárgyragot két t-vel írta
nagynéném, a miniszterasszony.
Ne vesse senki a szemére,
nem érdemel rovót a néném.
Ha szidnák, bárki ellenére
foggal, körömmel védeném én.
Ne firtasd, egyszerű a titka
– megsúgom, de köztünk maradjon –:
hat elemit járt összevissza
nagynéném, a miniszterasszony.
Egyszer oszt’ meg is látogattam.
Ő volt a gazda, én a vendég.
Nem volt hiányom szép szavakban,
s a zsömlét is vastagra kenték;
sohse volt jobb a dolgom, mint ott –
s mikor eljöttem – nem panaszlom –,
markomba nyomott húsz forintot
nagynéném, a miniszterasszony.
Ajánlás:
Költő, ugass, lelked kitátva!
mindegy, csak a szekér haladjon.
Talán majd ezt is megbocsátja
nagynénéd, a miniszterasszony.
1954
Vezető kép: Horváth Péter Gyula
Kando Karoly
2021-01-01 at 17:55
Egyebkent a cikkiro egyszer azért sir, mert Ratko Anna neveben betiltottak az abortuszt Rakosiek, maskor meg azert mert 1956 vegen Kadarek legalizaltak. Döntse mar el vegre, hogy mi a helyes!
Szerintem szűkíteni kell, de betiltani ugyanugy ostobaság, mint teljesen szabadon engedelyezni.
Kando Karoly
2021-01-01 at 17:49
Nincs uj a nap alatt, csak illeszkedtunk az uj vilagrendbe, ahogyan masik orszagok is.
https://drabikjanosblog.wordpress.com/2020/08/18/drabik-janos-a-szex-es-az-uj-vilagrend/
moliere
2020-12-31 at 19:42
A számból vetted ki a szót Antal.
Antal
2020-12-13 at 18:31
„Népirtás volt a Kádár-korszak öt-hatmillió abortusza”
És mai korunk abortuszai nem népírtás?
kbandi1
2020-12-05 at 11:46
A Kádáréknak nemtetsző magyarok meggyilkolása is igazi haladó hőstett volt. Haynau, a bresciai hiéna halálos áldozatait többszörösen túlhaladó számban hajtotta végre ítéleteit.
Kádár egy sunyi, alattomos haladó vezér volt, ellentmondást nem tűrő.
Végrehajtották az ország megtisztítását, az egyenlőbbek pedig a rendszert végleg lerohasztották a kivagyiságuk szinten tartásával. Napjainkban a moslékkoalíció jónéhány tagja is lehet Kádár csicska. Ezért is képtelen megváltozni, rendszert változtatni pedig eszük ágában sem volt.
Blest Domains
2020-11-24 at 20:24
Én jobboldaliként mondom, hogy ez a család sztárolás miatt, kezd az egyedülálló ember másodosztályú állampolgárnak érezni magát.
A könnyen keletkező párokat promotálják, de nincsen semmilyen “emberi” lehetőség a párkeresésre, az ismerkedésre. Az embernek ha nincs szerencséje és sem a munkahelyén sem a baráti körében nem talál párt, akkor marad a lelketlen diszkó, vagy a még lelketlenebb “mennyiségi beadvány” internetes társkereső. Az utóbbi még istentelen is. És onnantól kezdve aki nem vállal gyereket, azt már lenézik.
Több éve nem is keres az emberek nagy része társat, az individualista nők/férfiak miatt nem lehet, vagy nincs olyan közösségi tér, ahol ezt lehetne gyakorolni.
Persze be lehet iratkozni valamilyen szakkörbe vagy beépülni valamilyen gyülekezetbe, de ott sem veszi ki magát jól ki a dolog. Az emberek mintha nem lennének nyitottak és ezért nincsenek is ilyen helyek.
Blest Domains
2020-11-24 at 20:13
Hála Istennek, a Kádár korszakban (már a 80-as években) nagyon jó gyerekkorom volt. Sajnálom az írót, akik nem találták meg a helyüket. A családfő nálunk ráadásul ugyanúgy rendszeridegen volt, maszek.
Mégsem jutott eszében senkinek nálunk abortálni. Születtünk mi, az unokatestvéreim, gyerekek voltunk játszottunk a telken, ott is sok gyerek volt.
Szerintem ehhez a Kádár rendszernek nem sok köze, max ha tiltották volna. De nem volt trend a környező világban.
Az individualizmusnak van köze, amely a háború után kezdett terjedni. Főleg a 70-es években. Az öntudatos nő, az öntudatod férfi… stb.
Most is magyarázd meg a feminista nőknek, hogy miért kell megtartani a gyereket.
Akkor még nem látták problémának az alacsony születésszámot, ma már annak látják.
Akkor tiltsák be és akkor csak a gazdagok fogják megoldani külföldön és sok magzat megmarad.
Én egyedülálló vagyok, de a mai szeretve tisztelt anyukák olyan számítók és anyagiasak, hogy csak na. Majd ha meglesz a lakás, a támogatás, éppen a támogatás. Kalkulálnak, számítanak, kivárnak – nem egy, nem kettőt hallottam beszélni úgy a gyerekvállalásról, mint valami üzleti projektről, hogy a legelőnyösebb, hogy a legkönnyebb, legidőszerűbb.
Nem biztos hogy azok aki megtartják azok olyan jó emberek, hogy a minden kiváltságot és tiszteletet megkapnak az államtól. Kiváltságot kapjanak a nemzet fennmaradása miatt, de tiszteletet én nem adok neki.
10 milliós egyterűben utazik a kiváltságos anyuka….nem is néz le már ránk egyszerű poór népekre.
Juhász László
2020-11-24 at 10:23
Kedves PG!
” A keresztény vallás hőskorában, amikor még a szent inkvizíció szedte halálra kínzott áldozatait (persze a szeretet nevében) akkor nem abortusz volt, hanem a megszületett nemkívánatos csecsemőt ölték meg.”
Az az állítása is minden alapot nélkülöző tévedés, hogy a keresztény Európában egykor tömeges lett volna a csecsemőgyilkosság jelensége.
Míg a korábbi pogány kultúrák elfogadhatónak tartották a csecsemőgyilkosságot, addig a kereszténység alapvető, radikális erkölcsi fordulatot hozott a világban a csecsemőgyilkosság igen szigorú, általában halálbüntetéssel sújtott tilalmával.
A csecsemőgyilkosság a keresztény Európában tehát csak ritka kivételként fordult elő, nem pedig általános jelenségként, mint Ön – nyomatékosítom, hogy tévesen – állítja.
Juhász László
2020-11-24 at 10:14
Kedves PG!
Pár kritikai észrevételem lenne az Ön hozzászólásával szemben.
Mint például: ” A keresztény vallás hőskorában, amikor még a szent inkvizíció szedte halálra kínzott áldozatait (persze a szeretet nevében) akkor nem abortusz volt, hanem a megszületett nemkívánatos csecsemőt ölték meg.”
Látom Ön sem olvasott soha történelmi szakirodalmat az inkvizíció témájában.
A történettudomány jelenlegi állása szerint ugyanis a több évszázadig fennállt inkvizíció áldozatainak száma viszonylag csekély, a leghíresebb, a spanyol inkvizíció (Tribunal del Santo Oficio de la Inquisición) maximum 5000 halálos ítéletet hajtott végre, a portugál inkvizíció (Inquisição Portuguesa) 1183 halálos ítéletet, a római (pápai) inkvizíció pedig talán 3000 halálos ítéletet.
Azt is illene tudnia, hogy az inkvizíció biztosan nem kínzott halálra senkit, ugyanis a szigorú egyházi rendelkezések értelmében csak maradandó egészségkárosodást nem okozó kínvallatási technikákat lehetett alkalmazni.
Az inkvizíciót évszázados liberális fekete propaganda járatta le.
Ön írta: “Helyes az, ha orvosilag igazolt, (Vagy fejlődési rendellenesség, vagy az anya vészhelyzete,) és a bűncselekményekből származó terhesség megszakítható marad.”
A terhességmegszakítások maximum 2 %-a történik fejlődési rendellenesség, az anya betegsége, vagy nem erőszak miatt. A 98 % szimpla nem kívánt terhesség.
warriorhun
2020-11-23 at 11:47
De bizony 50%-ban ez fiatal lányok és a nőknek a bűne és felelőssége, és csak 50%-ban a komcsiké.
Ne mentegessük már a gyilkos ringyókat!
Kemény Szilárd
2020-11-22 at 14:14
Ilyen, hogy nem akarja, egyszerűen nem jöhet szóba.
Mi lenne, ha lepuffanthatnám a szomszédomat, mert én se akarom őt?
Knerten
2020-11-22 at 13:07
A tiltás nem megoldás, lásd a lengyel példát. Ha az anyák NEM AKARJÁK a saját gyerekeiket, akkor megette a fene az egészet.
Kemény Szilárd
2020-11-22 at 12:05
@Hajózni muszáj
Nem az erkölcsi helyzet javulása miatt csökken a magzatgyilkosságok száma, hanem a tabletta és az óvszer elterjedése miatt. Továbbá mert a pornófilmek hatására divatba jött a látványejakuláció 🙂
@Knerten
A tiltás a megoldás! Szép is lenne, ha a Btk csupa ajánlással lenne tele tiltások helyett.
Márpedig a magzatgyilkosság ugyanolyan bűncselekmény, mint pl. egy öregasszony lemészárlása.
Hajózni muszáj
2020-11-22 at 11:03
Az is rajtunk múlik, senki máson. Nekünk kell észnél lenni.
liome
2020-11-22 at 09:37
Jó irányba haladunk. De meddig? Mi lesz, ha 2022-ben cseh katka lesz mondjuk az egészségügyminiszter?
Hajózni muszáj
2020-11-21 at 21:46
Évről évre kevesebb abortusz van. 2010-ben még 40 ezer volt, tavaly már csak 25 ezer. Még mindig fájón nagy a veszteség, de talán jó irányba haladunk. A társadalom értékrendje remélhetőleg egyszer a helyére kerül.
oshon
2020-11-21 at 19:58
Irto amit ezek a magyargyulolok elkovettek a Magyar Nemzettel , Magyarorszaggal … ezek idokben romaniaban bebortonoztek az ‘abortuszalokat’ – MINDENKIT aki ehez koze volt : szulo , orvos , barki – BORTONBE zartak mindenkit csauseszkuek !!! Igy lettek az olahok 16 milliobol (60-as evekben) 23 millioan (1990-ben) !!! Qrva anyjukat budos dogevoknek !!!
Zita
2020-11-21 at 19:51
… bizony! és kádár is hangoztatta, hogy ” kicsi vagy kocsi”- vagyis aki gyereket nevel, annak nem futja majd autóra. Szardarab komcsi, a pokolban fog megrohadni…
#free magzatok
2020-11-21 at 19:31
Kedves PG!
Te a kivételekről beszélsz. A nők nagy részének volt lakása/otthona, ahol felnevelhette volna a gyereket. A magzatoknak csak egy kis része volt beteg, és még ennél is jóval kevesebb nőt erőszakoltak meg a szovjetek. Sok nőről beszélünk, de még ez is csak néhány százaléka a 6 millió abortusznak.
Ne a kivételekkel próbáljuk igazolni 6 millió ártatlan magzat megkínzását és megölését. A kivéltelek maximum néhány százalékot jelentettek összesen.
Az abortuszok döntő többségét olyan nők követték el, akik a 60-as évek szexforradalma miatt estek teherbe. Ezt valahogy mindig elfelejtik hangsúlyozni az emberek. A mindent átitató és megmérgező szabadszex az oka, hogy 6 millió magyar honfitársunkat elvesztettük. A Kádár rendszer gyilkos volt, de a világot elárasztó szabadszex az elsőszámú felelőse az abortuszoknak. És nem csak a Kádár rendszerben, hanem a 2020 Magyarországán is. Most is minden évben 30-50 ezer gyereket kínoznak meg és ölnek meg, mert apuci és anyuci a szabadszex megszállotja. Ez ömlik ránk a médiából, jobb és baloldalról. Nem csak anyuci, hanem apuci is ugyanolyan felelős az abortuszokért.
PG
2020-11-21 at 19:10
Persze, lehet úgy nézni a dolgot, hogy a magzat is élet és az abortusz gyilkosság. Ám azért a körülményeket is mérlegelni kéne ám, nemcsak elvakultan vagdalkozni és ítélkezni. Hazánkban a “felszabadító” hadsereg végig erőszakolta és kifosztotta az országot. Szinte alig akadt nő, akit nem erőszakoltak meg. Vagyis a sok magzat gyilkosok, bűnözők gyermekei lettek volna. No meg az orvostudomány sem tartott ott, ahol ma, mert például nem volt fogamzásgátló tabletta, stb. Ezenfelül voltak és vannak olyan esetek, amikor az anya életét veszélyezteti, ha nem veteti el a gyereket. A lakáshiány tényleg nyomasztó volt, legfeljebb azok kaphattak az új lakásokból, akik közel “álltak a tűzhöz”.
Persze a későbbi Kádár korszakban igenis sok intézkedés történt, amivel a gyerekek születését segítették elő. Például ilyen volt, hogy a lakások elosztásánál szempont lett, hogy van e gyereke, sőt később előre is lehetett vállalni. és szoc.pol. néven a lakáshitelhez támogatást is adtak. Akkoriban vezették be a GYES-t is, a gyerek 3 éves koráig. Tehát igenis voltak család támogató intézkedések. Nem jó az, ha egyik szélsőség helyett egy másik szélsőségbe esünk. Például ugyanilyen veszélyes, ha mindenáron meg kell szülnie a gyereket az anyának. Helyes az, ha orvosilag igazolt, (Vagy fejlődési rendellenesség, vagy az anya vészhelyzete,) és a bűncselekményekből származó terhesség megszakítható marad. A keresztény vallás hőskorában, amikor még a szent inkvizíció szedte halálra kínzott áldozatait (persze a szeretet nevében) akkor nem abortusz volt, hanem a megszületett nemkívánatos csecsemőt ölték meg.
Ezért nem értem a “Fabók Mihály” néven Facebook bejegyző álszent jajveszékelését. Mi nem tettünk semmi mást mint amit a körülmények miatt tehettünk.
Logikus
2020-11-21 at 19:03
Igen, sajnos a Szovjetúnióban nálunk engedték leghamarabb az abortuszokat. Ennek köszönhetjük, hogy 6 millióval kevesebben vagyunk. Most pedig a ballibek propagálják…nem értem, hogy miért akarják mindenáron elpusztítani a nemzetünket?
VágomMagam
2020-11-21 at 18:28
Most amit a liberál- mengelék akarnak az 100x veszélyesebb.
Hahaha
2020-11-21 at 18:15
Kádár (Csermanek) János több területen is tömeggyilkos volt.