Pesti Srácok

Nézőpont: Egyformán felelős Márki-Zay és Gyurcsány

Nézőpont: Egyformán felelős Márki-Zay és Gyurcsány

Gyurcsány Ferencet és Márki-Zay Pétert is az aktív szavazók közel háromötöde (mindkét esetben 57 százalék) tartja felelősnek a baloldal történelmi kudarcáért – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb, a Magyar Nemzethez eljuttatott közvélemény-kutatásából.

A legnagyobb ellenzéki párt elnökét mindössze 28, a baloldali lista vezetőjét pedig 29 százalék nem tartja felelősnek a baloldali vereségért – írja a Nézőpont Intézet. A két politikus személyénél kisebb arányban okolták a baloldali pártok közös indulását, mind az aktív szavazók (46 százalék), mind a baloldali szavazók (25 százalék) körében. A baloldali táboron belüli feszültségre utal, hogy még a saját szavazóik egyharmada is felelősnek tartja a két politikus valamelyikét. Gyurcsány Ferencet a baloldali választók 33 százaléka, Márki-Zay Pétert a 35 százaléka tartja felelősnek az ellenzéki bukásért. Mindkét esetben a baloldal aktív szavazóinak 53 százaléka vélekedett úgy, hogy nem felelősek a kudarcért, tehát másban látják a vereség okát.

Bár mindkét személyt hasonló arányban tartják felelősnek, a felelősség mértékében már eltér a magyar választók véleménye. Egy 1-től 5-ig tartó skálán, ahol az 1-es az „egyáltalán nem felelős”, az 5-ös pedig a „nagymértékben felelős” válaszokat jelölte, az aktív szavazók Márki-Zay Péter vereségben játszott szerepét átlagosan 3,4-re, Gyurcsány Ferencét pedig 3,9-re értékelték. A baloldali szavazók is úgy gondolják, hogy a Demokratikus Koalíció elnöke nagyobb mértékben okolható a kudarcért: az ő felelősségének mértékét 3,4-re, a hódmezővásárhelyi polgármesterét pedig 3-asra értékelték.

Forrás: Nézőpont Intézet
PestiSracok facebook image

Forrás: Nézőpont Intézet; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.