
Niedermüller Péteren mostanában látszik, hogy igyekszik az emberarcú DK-s szerepét felvenni, ami valljuk be, nagyon nehéz feladat, főleg egy olyan embernek, aki bitcoin-bányákat “nem vesz észre” a hivatalában, aki rémisztő képződménynek nevezi a fehér, keresztény és heteroszexuális embereket, aki cinikus és nemtörődöm. Lehet, hogy megsértődött, amiért nem került be a méltán híres és veretes árnyékkormányba, de egy ideje szívhez szóló tirádákkal kápráztat el bennünket. Legutóbb a Fővárosi Közgyűlésen fohászkodott együttérző Mikulásként egy boldog karácsonyért, most pedig közösségi oldalán merengett azon, hogy a zene segítségével, átlényegülve egy jobb világ ígéretét látta meg a ködön keresztül, és ebben még a primitív kormányzati hazudozás sem tudta megzavarni. Filozofikus percek Gyurcsány egyik jobbkezétől.
Van az úgy, hogy az ember megpihen és elmereng. Amikor a rossz gondolatok tovaszállnak, amikor még az angyalok is lejönnek a mennyből és megfogják a kezünket. Niedermüller Péternél ismét elérkezett egy ilyen pillanat. A DK erzsébetvárosi polgármestere a közösségi oldalán osztotta meg gondolatait a Rumbach zsinagógában töltött felemelő pillanatairól, amikor már-már annál a gondolatnál tartott, hogy van-e értelme az életnek. És van! Hogyne lenne! Az igazi államférfi merenghet ezen, a lágy dallamok elérzékenyíthetik, de a karácsonyi meséből hirtelen az Elm utcában találhatja magát, ha a kormányra gondol. Ez történt Niedermüllerrel is, aki a hazug és primitív kormányra gondolt átszellemült pillanataiban, és még így sem hagyta el a remény. Hiszen ezt követően is úgy érezte, hogy van értelme az életnek, a sötétből, a mélységből visszarántotta a zene, a Rumbach zsinagóga miliője, és boldogan tudta kimondani, hogy: igen, VAN remény!
Csak ültem és hagytam, hogy a zene elvigyen magával, hagytam, hogy elhitesse velem, van még értelme az életnek. Hiába tombol a háború a szomszédban, hiába a félelem a sötét és hideg téltől, a rettegés az elszegényedéstől, hiába a primitív kormányzati hazudozás, nekünk van itt egy közös otthonunk, ahol kiállunk egymásért, ahol segítünk egymáson, ahol támogatjuk egymást, ahol az újjáépült gyönyörű Rumbach zsinagóga azt tanítja nekünk, hogy van remény és van jövő.
Niedermüllernek igaza van. A sok hazugság és álságos jóemberkedés után is van remény, hogy messze eltűnjön abból a polgármesteri székből, melyet a megválasztása előtt még bohóckodásnak tartott, hiszen jól tudta magáról, nem ért a polgármesterséghez. Azóta eltelt bő három év, az erzsébetvárosiak is megtapasztalhatták, hogy ebben legalább igaza volt, tényleg nem ért hozzá. Mert mit tesz a bölcs kerületvezető? Terel, menekül, mindent másra ken, minden szimbolikus ügyben megnyilvánul, a kerület ügyei azonban nem túl fontosak számára, és nem szégyelli leírni Gyurcsány embereként, hogy segít és támogat, kiáll a másikért. A Rumbach zsinagóga csodás világában láthatóan megvilágosodott, a világ bajai, háborúi megérintették, a szegények könnyei együtt hullottak az ő szeméből is, újból erőt adtak neki, és most ismét állja a sarat. Erzsébetvárosért. Az emberiségért.
Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
Sandor
2022-11-23 at 17:53
Ha nem kedvelik a magyarokat, akkor az az ilyen aljadékok miatt történik.
Greg
2022-11-22 at 18:34
Rózsa Zoltán 8:50
100/100 !
gyurcsányiviktor
2022-11-22 at 14:18
Ócska, puhapöc$ terrorista-kommunista !
tarcsa
2022-11-22 at 13:44
Rózsa Zoltán! Tökéletesen igaza van. Sajnos soha nem határolódnak el. Összezárnak. Utána csodálkoznak. Csodálkoznak már több, mint kétezer éve. Viszont abból is remekül megélnek. Végig lehet nézni a soraikon. Vadai Ágnes, Cseh Katalin, Berg Dániel, Iványi Gábor (mint evangélikus pap – uram segíts, persze a Svejben is zsidó volt Katz tábori lelkész úr) és a sor a kerti klozett ajtóig, sőt a pöcegödör aljáig ér ér.
Greg
2022-11-22 at 13:31
Az úniós kollégáitól hazugságok halmazával kicsalt pénzeket és a maga mögött szanaszét felhalmozott adósságokat visszafizette már ez a címeres gazember? Normális fehér hetero keresztény embereket bezzeg egy parkolási díj tartozás miatt is meghurcolnak és tönkretesznek!
Jó vastag a bőr a gusztustalan mocskos patkánykinézetű pofáján, hogy még mindig nem rohadt le onnan.
füredi46
2022-11-22 at 12:56
Hát ha van “rémísztő képződmény”, akkor az éppen Niedermüller elvtárs, csak rá kell nézni a fotójára. Embertelenül riasztó pofa!
Egyébként pedig valóban van remény és van jövő, csak nem a hivatásos hazudozó és hazát áruló DK-s szektával (lásd: a bolgár Dobrev elvtársnő ámokfutása Brüsszelben hazánk ellen), tehát nem a ballibsi hordával, hanem egyértelműen, hogy az Orbán Viktor vezette jobboldallal!
varga eszter
2022-11-22 at 11:07
Niedermüller Péter jelentős adósságokat hátrahagyva, bejelentés nélkül távozott Berlinből, a 2000-es évek elején. Mindezt pedig azzal próbálta elsimítani, hogy az egyetem felé olyan információkat juttatott el, amelyek szerint ő súlyos beteg.
Niedermüller Péter úgy hagyott ott csapot-papot, hogy közben nem rendezte a nem csekély mértékű tartozásait az egyetem, illetve a kollégái felé.
És egy ilyen aljadék ma Magyarországon milliós fizetéssel rendelkező, magát honatyának gondoló tolvaj.
aladin
2022-11-22 at 11:01
Niedermüller a szemétláda még az árnyékok között sem megfelelö. Ott is már azt várják, hogy szellemé alakuljon. Komolyan egy hajléktalan jobban néz ki.
MSNPontCom
2022-11-22 at 10:59
….Ha erről a patkányról iratok…legalább a képét ne rakjátok ki…ennyire jellemtelen arc ami mutatja hogy mit rejt belùl ez a lény.,.ritka….
Gonella
2022-11-22 at 10:58
ni, a bitcoin bányászból is költő lett?
a dk egy poéta csirkekeltető üzem.
és bitcoin bánya.
khm
2022-11-22 at 09:56
Tudjuk mik vagytok.
Tudjuk kik vagytok.
Tudjuk honnan jöttök.
Ismerünk titeket. Ti nem ismertek minket. Kicsit sem ismertek minket.
Láttunk már titeket 1919-ben.
Mindent tudunk rólatok.
Tudjuk mit akartok.
Minket.
Nem adjuk oda.
Nem kaptok belőlünk.
Semmi esélyetek.
Nem tudtok minket fellázítani.
Ismerünk titeket.
Ti nem ismertek minket.
Nem fogunk mozdulni azok ellen sem, akiket megtévesztetek. Kevesen vannak.
Ők is a testvéreink. Majd felébrednek.
Tudjuk kik vagytok.
Tudjuk mit akartok:
A lelkünket.
A vagyonunkat.
A földjeinket.
A kormányt.
A hatalmat.
A pénzünket.
Az iskoláinkat.
A gyermekeinket.
A templomainkat.
De nem adjuk.
Kitartunk a végsőkig, mert magyarok vagyunk.
Adjátok fel!
Mert mi soha nem fogjuk!
Nézzük_magát_a_dolgot
2022-11-22 at 09:36
Alsómolnár elfti megfejtette az élet értelmét. De most mellényúlt, mert az élet igazi értelme a következő: Német felsőoktatási intézményben dolgozni, a német kollégáktól sok pénz kölcsönkérni, elfelejteni visszaadni, majd amikor kérik tőle, akkor gyorsan “haza” (értsd eredeti telephelyeként szolgáló ország) költözni, egészségesen betegséget hazudva elvonulva a világtól a kínos eset feledésbe merülésében reménykedve, majd azbesztbőr pofával eltűrni, hogy a gyalázatos viselkedése miatt a német egyetem visszamenőlegesen eltünteti az általa foglalkoztatottak névsorából az undort keltő Alsómolnár nevet, hogy ne vessen sötét árnyékot rájuk. Mindezek után még inkább az élet értelme, hogy a budapesti, hozzá hasonló emberi értékekkel bíró népréteg polgármesteréül válassza, hiszen “a mi kutyánk kölke, mi is ilyenek vagyunk” alapon.
bressa
2022-11-22 at 09:34
A bitcoin bányászattal mi van???
khm
2022-11-22 at 08:54
És ez zsinagógában jutott az eszébe?
Még ott is az üzleten járt az esze?
Agi
2022-11-22 at 08:52
Ez a franya zene nem vitte eleg messzire!
Rózsa Zoltán
2022-11-22 at 08:50
Ami a csatornapatkány Niedermüllert és a “a primitív kormányzati hazudozás”-t illeti sajnos a tények szigorú dolgok:
Az 1872-ben fölavatott, a második világháború óta romos épületet négy év alatt, a kormány 3,2 milliárdos támogatásával újították fel.
https://infostart.hu/belfold/2021/06/10/ilyen-lett-a-felujitott-rumbach-sebestyen-utcai-zsinagoga-fotok
Miközben a főállású holokauszt rettegő Heiszler András vezette MaZsiHiSz kasszájából valahogy csak sikerült ellopni 122 millió forintot amit pont ennek a zsinagógának felújítására szántak. Biztos a hivatásos antiszemitizmus aggódó Heiszlernek nem maradt ideje a pénzügyekre.
https://index.hu/belfold/2019/02/23/elloptak_122_millio_zsinagogara_felretett_forintot_a_mazsihisztol/
A magam részéről csak azt tartom végtelenül bántónak és szomorúnak, hogy a magyar zsidóság épelméjű része ilyenkor miért nem szólal fel. Miért nem mondanak semmit a nettó hazudozással kacsolatban? Ilyenkor nincs Tett és Védelem nyilatkozat? Hol van ilyenkor Köves Slomo vagy Izrael nagykövete? Breuer Péter? Semmi hozzáfűznivaló Niedermüller hányásához?
Niedermüller és istentelen DK szektája valamint a hasonló férgek köszönettel tartoznak az Orbán kabineteknek a támogatásért – erről most miért hallgat mindenki?
ejnye Nímandmüller elvtárs
2022-11-22 at 08:34
Nímandmüller elvtárs egy aljas gazember, álságos balliburnyák tróger.
Utóbbi időben azért fröcsög, mert bántja, hogy Dobrevtehén nem vette be árnyékszékkormányába kriptovalutaügyi aljadék államtitkárnak.
Pedig ő a degeneráltkoalíció egyik fő fekáliaügyi felelőse is.
Ungarn über alles !
2022-11-22 at 08:27
…szerintem a gyerekkori metélés okozza neki ezt a traumát
és a kleptomániát is