Pesti Srácok

Niedermüller ordas hazugsággal eteti a balliberális médiát, amely be is dől neki

Niedermüller ordas hazugsággal eteti a balliberális médiát, amely be is dől neki

Nem sikerült igazat mondania Niedermüller Péternek a Klubrádióban, ahol hétfőn este arról beszélt, hogy az önkormányzat honlapján őt "kommunista zsidónak" nevezték. Mint arról korábban beszámoltunk: a VII. kerület hivatalos honlapját hackertámadás érte, hétfőn délután két alkalommal is üzenetet hagytak a polgármesternek, majd elérhetetlenné vált a weblap. Niedermüller ezután azzal kürtölte tele a balliberális médiát, hogy a hackertámadás azért történt, mert az önkormányzati szerződéseket nyilvánossá akarják hozni. A valóság azonban teljesen más képet mutat.

Mint azt megszokhattuk, ismét kissé elrugaszkodott a valóságtól a balliberális média gittegylete, akik még arra sem vették a fáradságot, hogy leellenőrizzék Niedermüller Péter szavainak igazságtartalmát. Sőt, az Index.hu még be is tette azt a képernyőmentést, amelyben az erzsébetvárosi honlapon üzenetet helyeztek el a polgármesternek, és amely bizonyítja, hogy a politikus nem mondott igazat. Niedermüller a Klubrádiónak azt mesélte, hogy a legegyszerűbb része az volt az üzeneteknek, hogy ő "egy zsidó kommunista vagy egy kommunista zsidó", és "minősíthetetlen kifejezések halmaza" volt olvasható, ami nem tűr nyomdafestéket. Mutatjuk:

"...te egy tolvaj kommunista vagy..."

Az első üzenetben nem volt olvasható a Niedermüller által említett zsidózás. Sőt, a másodikban sem. Arra viszont mindkettő üzenetben céloztak, hogy Niedermüller levelezését nyilvánosságra fogják hozni.

PestiSracok facebook image
"Engem nem lehet elhallgattatni. Niedermüller, te egy tolvaj kommunista vagy, egy nemzetáruló szemétláda..."

Az erzsébetvárosi polgármester szövegértelmezési problémájának köszönhetően rasszista támadást emlegetett az Index, a HVG, a 24.hu, majd tudni vélték, hogy azért vált célponttá, mert átláthatóvá akarta tenni az önkormányzati szerződéseket. Arra azonban nem tértek ki, hogy a honlap más tartalma változatlan maradt az említett üzenet elhelyezésén kívül, sőt, azt sem részletezték, hogy Niedermüller szerint Czeglédy Csaba büntetlen előélettel rendelkezik, ami csak jogilag igaz: 2003-ban jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. Erről szintén a Klubrádiónak adott interjúban beszélt a politikus, hozzátéve, hogy "a többi ellenzéki párt nyilván nem gondolhatta, hogy fideszes ügyvéd világítja át az önkormányzat szerződéseit".

– fogalmazott, hozzátéve, hogy az említett Czeglédy Csaba ezt nyilván nem is fogja annyiban hagyni. Niedermüller arról is beszélt: nem tartja szerencsésnek, hogy egyes pártok "morális bizonyítványt állíthatnak ki bárkiről és ők mondhatják meg, hogy ki, mit csinál", így Czeglédyről sem tehetik meg.

Mint arról korábban részletesen írtunk: Czeglédyt 2001-ben első fokon a Szombathelyi Városi Bíróság folytatólagosan elkövetett, adóbevételt jelentős mértékben csökkentő adócsalás, magánokirat-hamisítás, számviteli fegyelem megsértése és más bűncselekmények miatt 8 hónap börtönbüntetésre ítélte, 2 évre felfüggesztve, amit másodfokon 2003-ban a Veszprém Megyei Bíróság 1 év 4 hónapra súlyosbított. Kivárási ideje 2006-ban telt le, ekkor mentesült Czeglédy Csaba a priusztól, azaz a büntetett előélet bélyegétől. Tehát ötrendbeli bűncselekmény, harmincmillió be nem fizetett, illetve jogtalanul visszaigényelt adó, 24 millió forintnyi fiktív számla – vagyis adócsalás, magánokirat-hamisítás és egyebek, mindez első fokon nyolc hónap, két évre felfüggesztve.

Fotó: MTI

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?