Pesti Srácok

Autómentesítés – Niedermüllerék kísérleteznek, a Síp utca (is) háborog, Karácsonyék szerint minden oké

Autómentesítés – Niedermüllerék kísérleteznek, a Síp utca (is) háborog, Karácsonyék szerint minden oké

Védett övezetté nyilvánítaná 2022. július 1-jétől Belső-Erzsébetváros egy részét a VII. kerületi önkormányzat – erősítette meg az Infostartnak Niedermüller Péter polgármester. A DK-s kerületvezető elmondta: nagyjából a Klauzál tértől a Károly körútig terjedő zónáról van szó a Wesselényi és a Király utca között, de még nincs döntés a pontos területről.

Az autós forgalom kizárását tervezi Niedermüller Péter polgármester a Belső-Erzsébetvárosban. Az autós forgalom átterelésével egy éve kísérletezik a kerület, a fővárossal, a Budapesti Közlekedési Központtal (BKK) és a Budapest Közúttal együttműködve, de úgy tűnik, az eredeti szándékkal éppen ellentétes eredményt sikerült elérni. A téma szóba került a november 18-án rendezett, az önkormányzat Facebook-oldalán is visszanézhető közmeghallgatáson, ahol kiderült: a lakók egyáltalán nem elégedettek a kezdeményezéssel. A Klauzál, a Síp és a Holló utcában élők azt tapasztalták, hogy a lakóhelyükön éppenséggel megnőtt a forgalommal együtt a zaj és a füst, köszönhetően a Wesselényi utca forgalmának az arra terelése miatt – írja a Magyar Nemzet.

– passzolta tovább a problémát Niedermüller Péter lakossági kérdésre válaszolva.

PestiSracok facebook image

– szabadkozott a kerület polgármestere. Niedermüller az Inforádióban bejelentette, hogy nagyobb hatókörű átalakításra készülnek: Belső-Erzsébetvárosból, vagyis a Wesselényi utca–Károly körút–Király utca–Dohány utca által határolt területről szeretnék az autókat kitiltani. Az elképzelés szerint csak az itt élők és a vállalkozásokat kiszolgáló szállítók hajthatnának be. A tervezettel kapcsolatban az Inforádiónak Niedermüller szinte szóról szóra ugyanazt mondta el, mint a közmeghallgatáson a kísérleti programmal kapcsolatban:

A hírt követően nyilatkozatot adott ki Balogh Samu, Karácsony Gergely kabinetfőnöke.

– írta a kabinetfőnök, aki ezek szerint nem vett részt az erzsébetvárosi közmeghallgatáson.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.