Nigel Farage ismét kemény gondolatokat fogalmazott meg, ezúttal a Heteknek adott interjújában. A brit politikus szerint Brüsszel olyan, mint a szovjet idők Moszkvája, Junckert egy őrültnek nevezte, Orbán Viktor pedig szerinte az előbb említettek legnagyobb rémálma.
Brüsszel olyan, mint a szovjet idők Moszkvája, Juncker egy őrült, Orbán pedig számukra a legnagyobb rémálom
– mondta Nigel Farage, a Brexit-kampány arca a Hetek című országos közéleti hetilapban megjelent interjújában.
A poltikus az Egyesült Királyságról is részletesen beszélt, kifejtette: kizárt, hogy Skócia újra szavazhasson az Egyesült Királyságtól történő elszakadásáról.
A helyzet az, hogy 2014-ben volt egy népszavazás Skóciában arról, hogy elhagyják-e az Egyesült Királyságot. Sturgeon elbukta. 2016-ban megint volt egy népszavazás, akkor a Brexitről. Azt is elbukta. Ő a brit politika egyetlen olyan szereplője, aki egyik referendum eredményét sem tartja tiszteletben. Szóval rossz helyen kopogtat, mert ez egyszerűen nem fog megtörténni
– mondta Farage.
Ami a Brexit lebonyolításáról szóló tárgyalásokat illeti, Farage annak a véleményének adott hangot, hogy „még az is jobb, hogyha nincs alku, mintha rossz alkut kötnek”
Azt szeretném, ha normális ország lennénk. A normális országok maguk hozzák a törvényeiket, s a saját bíróságuk dönti el az ügyek végkimenetelét. Azt szeretném, hogy ilyenek legyünk. Nem pedig azt, hogy össze legyünk láncolva ezzel a roskadozó és autoriter Európai Unióval
– fogalmazott.
Az interjúban Nigel Farage megerősítette azt a véleményét, hogy az EU mint projekt nem más, mint egy vallás, követői pedig fanatikusok. Annak az álláspontjának is hangot adott, amely szerint „Orbán Viktor és az új olasz kormány még nagyobb rémálma az Európai Uniónak”, mint ő maga, hiszen előbbiek nem távozni akarnak a közösségből, hanem átalakítani azt a saját elképzeléseiknek megfelelően.
Farage úgy látja: ha az uniós döntéshozók nem hallgatják meg a magyar, lengyel, cseh vagy éppen olasz kormányok és választók hangját, akkor az Európai Unió a darabjaira eshet szét. Arra viszont, hogy az Uniót érdemben megreformálják, kevés esélyt lát, mivel a Bizottság mai vezetőit „vallási őrülteknek” tartja, akik Isten helyett az európai projektet imádják. Ezért valószínűnek tartják, hogy az Unió vezetői párbeszéd helyett inkább szankcionálni fogják a renitensnek tartott tagországokat.
Mindig fenyegetnek. Ezek a senki által meg nem választott zaklató fiúcskák mindig fenyegetőznek. Görögországot is megfenyegették, és a görögök meghátráltak
– magyarázta Nigel Farage.
A teljes interjú a Hetek legfrissebb számában olvasható.
Forrás: Hetek; vezető kép: Independent
zia
2018-05-25 at 18:25
A vörös skót kormány éppen szavazati jogot akar adni a nem állampolgár menekülteknek, még akkor is ha nem kapta meg a menekültstátuszt csak ott tartózkodik. Egyem a ♥-ket!
Ancsin Attila
2018-05-25 at 17:32
Inkább gereblyéld a vizet,ennyi eszed van.
Tango47
2018-05-25 at 15:27
A lényeg a mondókájában: az EU-t ma senki által megválasztott idióták vezetik.
márko
2018-05-25 at 15:26
Nigel Farage-t nagyon tisztelem és örömmel néztem mikor az EU parlamentben
KIVÁLLÓ ANGOL NYELVEN ABÁLTA a beképzelt EU filozófusait,
melyek mindig látszólag mélyen elgondolkodva,
nagyon fontosnak látszva, lapozzák fontos papírjaikat,
és nyögve, nyöszörögve vállukon viselik a nagy terhet, felelőséget
és aggódnak a demokráciáért, szólás szabadságért, Civilek szervezeteik iránt
ás hogy milyen görbe a banán.
Szeretném ha tovább is az EU parlamentben ilyenek ülnének.
/
Britek meg találjonak olyan megoldást hogy segítsenek
hogy EU szerveiben ilyen türanokrácia ne alakuljon meg.
Rakovszky István
2018-05-26 at 13:43
teljesen igazat adok Neked!
mint angol/magyar kettős állampolgár, én is kicsit gyávának tartom a brexitet!
jobb lenne ha bennt maradnak és segítenének az EU-t visszavezetni az eredeti elvekhez‼
ha ez nem menne, akkor Nigel Faragnek magyar állampolgárságot kéne adni és mint ilyent jelölni a jövő évi eP választásokon!