Nincs olyan helyzet, amit nem lehet tovább rontani, háborúba visz minket a liberális doktrína
Leszámítva persze a globális atomháborút. Attól még persze számtalan rossz politikai és katonai döntésnyire vagyunk, de közelebb, mint a karibi válság óta bármikor. Nem tűnik úgy, hogy a világot felelős politikusok vezetnék, megoldáskísérletek sincsenek, a nyugati világ meg csak sodródik a világ többi része számára értelmezhetetlen ideológiai kényszerei között.
Putyin tegnap este komoly következményeket ígérő vagy azzal fenyegető beszédet akart mondani, de a beszédet vagy nem mondta el, vagy elmondta, de nem engedte vagy mások nem engedték leadni. Lehet, hogy ma mondja el, az is lehet, hogy csak ma adják majd le a tegnapi beszédet. Vagy bármi más. A baj az, hogy a világ egyik legerősebb atomhatalma, illetve annak politikai vezetése rögtönözni kényszerül, ha nem vezetési válságban van éppen. Putyin ma reggel elrendelte a részleges mozgósítást, aminek következtében megszűnik az ukránok számbeli fölénye a fronton, sőt, ők kerülnek számbeli hátrányba heteken belül. Ez azzal is jár majd, hogy további jelentős mennyiségű, eddig nem bevetett és valószínűleg modernebb fegyverzet is megjelenik a hactéren orosz részről. Új háború kezdődik.
Érdemes végiggondolni, hogy miért nem látszik már hét hónapja semmiféle kibontakozás egy olyan, a világ egészét érintő, folyamatosan eszkalációval fenyegető konfliktusban, amelynek egyik kulcsszereplője a nyugati civilizáció. A nyugat továbbra is ragaszkodik azon előfeltevéséhez, hogy Oroszország szimplán kalandorpolitikát folytat, nem lehetnek birodalmi és olyan biztonsági igényei, mint például az amerikaiaknak. Ahogy ahhoz is, hogy a nyugat nem fenyegette Oroszország biztonságát, csupáncsak kívánatosnak tartaná, ha olyan demokráciává nemesedne, mint például Finnország.
A nyugat jelenleg azt mondja, sőt, egyre inkább határozottabban ad hangot ennek az igényének, hogy számára csak Oroszország feltétel nélküli kapitulációja fogadható el. Vagyis az, hogy az oroszok feladnak mindent, és visszavonulnak a 2014-es határaikra. Ez tulajdonképpen azonos a teljes rezsimváltás igényével, hiszen ezt a putyini garnitúra nyilvánvalóan nem élné túl. Ne felejtsük el, az elmúlt hét hónap katonai tapasztalatai alapján az oroszok joggal gondolhatják, hogy az ukránokat a nyugat nagyon is tudatosan készítette fel erre a háborúra. És ebből a jelenleginél sokkal kellemetlenebb következtetéseket is levonhatnak.
Aztán vajon mennyire megalapozott várakozás az, hogy Putyin után egy, a nyugatot kiszolgáló politikai vezetés lép színre? Egyáltalán mekkora a rendezett hatalomváltás esélye a jelenlegi Oroszországban? Mert talán még az amerikaiak sem tartanának jó ötletnek egy káoszba süllyedő Oroszországot. Van-e olyan politikai kimenete ennek a helyzetnek a nyugati álláspont változatlansága mellett, amely következtében nem kell még a jelenleginél is súlyosabb következményekkel számolnunk?
Az egyik, a jelenleginél is rémisztőbb következmény az lesz, ha az oroszok elrendelnek egy, akár részleges mozgósítást és mondjuk létszámfölénybe kerülnek a fronton, illetve elkezdik a fegyverzetüket gátlástalanul alkalmazni, csak a katonai szempontokat veszik a továbbiakban figyelembe, a politikaiakat nem. Ez jelenti a belpolitikai következmények felvállalását is, vagyis azt, hogy a tartalékosok tömeges behívásától az orosz társadalomnak sem lesz jó kedve. Ezt pedig csak egy nagy győzelemmel lehet ellentételezni, vagyis az oroszok győzelmi kényszere ettől csak fokozódik. Ráadásul egy demokráciából megítélhetetlen, hogy az orosz állami propaganda mennyire esik egybe egyébként a nép alapvető várakozásaival.
Az oroszok eddig tényleg csak "különleges katonai műveletet" hajtottak végre Ukrajnában. A totális háború közelében sem voltak. Ha a rezsim, ne adj Isten, az orosz közvélemény többségének támogatásával igazi háborút kezd Ukrajnában, annak a külpolitikai következményei is sokrétűek lesznek. Kezdve az eddig is hibát hibára halmozó nyugati elit kiszámíthatatlan reakciójától, a mindig megjósolhatatlan katonai következmények politikai hatásáig. A nyugatnak nemcsak a remélt orosz vereség utáni időkre, hanem az ukrán vereség esetére és a patthelyzetre sincs semmiféle értelmes terve. Ha a mostani Oroszország ugyanúgy dől össze, mint a Szovjetunió, akkor ugyanúgy nincs esélye senkinek átvenni a pozícióit Eurázsiában, mint ahogy a CCCP által hagyott űrben is konfliktusok tömege alakult ki végül. Arról nem is beszélve, hogy ezzel Kína mennyire megerősödne.
A borzasztó az, hogy minden józan gondolkodású európai és amerikai is tudja, hogy az oroszok milyenek. Mindig minden háborújukban rengeteget hibáznak, lassan tanulnak, ha egyáltalán, de aztán végül teljes erőbedobással kezdenek el küzdeni. Oroszföldről akár úgy is tűnhet az átlagember számára, hogy egy újabb Nagy Honvédő Háborút rendez nekik a nyugat. A német külügyminiszter mondott valami olyasmit, hogy háború van. Zaharova, az orosz külügyi szóvivő ezen úgy poénkodott, hogy vajon a német kancellár tud erről? Az üzenet egyértelmű, teljesen mindegy, hogy milyen hülyeségeket beszél a teljesen inkompetens Annalena Baerbock, az oroszok még nem gondolják azt, hogy a nyugattal állnának háborúban. De nincs messze az a pillanat, amikor kézenfekvő lesz számukra úgy dönteni, hogy ez már egy igazi honvédő háború.
Európa harminc év gazdasági fejlődését veszítheti el ezzel a háborúval és ahhoz nagyon ostobának kell lenni, hogy valaki azt gondolja, hogy a nyugat-európaiak, vagy akár mi itt, középen jobban fogjuk bírni a nélkülözést, mint az oroszok. Már az amerikai konzervatívok is kezdik felismerni a kormányuk politikájának következményeit, például azt a lehetőséget – és ez az egyik legkárosabb a számukra hosszú távon –, hogy az európai emberek a hideg télben a korábbi életminőségük töredékében tengődve az USA-t fogják hibáztatni a kialakult helyzetért.
Az oroszok számára pedig mindig lehetőség marad, hogy nagylelkűen kielégítik Európa olaj- és gázigényét elfogadható áron, az amerikaiak azonban a szükséges mennyiség töredékét tudják csak biztosítani Európának és azt is csak háborús árakon. Nem is nagyon leegyszerűsítve, a hadi helyzettől függetlenül is eljöhet az a pillanat Európa számára, hogy az amerikai woke ideológia és nagyhatalmi törekvések vagy az orosz gáz között kell választania. Már ha a vezetők és a nép hajlandó tudomást venni erről a kényszerről és nem szalasztják el a béke utolsó lehetőségeit. Mert nincs veszélyesebb ostobaság ebben a háborúban (bármelyik fél részről), mint azt gondolni, hogy egy katonai győzelem elvezethet bármilyen stabil helyzethez.
A már hosszú távon is teljesen alkalmatlannak bizonyult nyugat-európai politikai elitek pedig ideológiafüggésük okán csak a háború eszkalációja irányába menekülhetnek. Ahogy most éppen az orosz vezetés is teszi, a saját szempontjai mentén, és ezt pontosan lehetett is tudni előre. Hülye európai politikusok, teljesen zagyva amerikai vezetés, kapkodó és magukat sarokba szorítottnak érző oroszok – ez igazán halálos kombináció. Látványos és valódi békegesztusokra lenne szükség, amely mindenkinek megadja a lehetőséget az arcvesztés nélküli megegyezésre. A félelmetes az, hogy a nyugat eddig még minimális lépéseket sem tett ennek irányába.
Juzsnoukrajinszk, 2022. szeptember 19. Az Enerhoatom ukrán állami vállalat sajtóosztályának felvétele a pillanatról, amikor orosz rakéta csapódik be az energiaszolgáltató üzemeltette Dél-ukrajnai Atomerőműtől 300 méterre a Mikolajiv területi Juzsnoukrajinszk város közelében 2022. szeptember 19-én. Fotó: MTI/EPA/Enerhoatom
