Pesti Srácok

Novák: A saját tulajdonú otthonhoz jutás biztonságát támogatja a kormány

Novák: A saját tulajdonú otthonhoz jutás biztonságát támogatja a kormány

Már több, mint 60 ezer család igényelte a családvédelmi akcióterv valamelyik elemét. A Hír TV Magyarország élőben című adásában Földi-Kovács Andrea vendége volt Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Július 1-én léptek életbe a családvédelmi akcióterv elemei. Augusztus elején mintegy 30 ezer volt az igénylések száma, szeptember közepe táján pedig már 50 ezren igényelték.

– kérdezte Földi-Kovács Andrea.

– mondta a politikus, aki szerint nem a számok, a „számháború” a fontos, hanem „az, hogy milyen nagy arányban, milyen sokan érdeklődnek a családvédelmi akcióterv iránt”, aminek pont az volt a célja, hogy a fiatal családoknak, a gyermeket nevelőknek tudjon segítséget nyújtani.

– tette hozzá Novák Katalin.

– reagált arra a felvetésre az államtitkár, amely azt firtatta, vajon a betervezettet jóval meghaladó igénylésekre lesz-e elegendő forrás.

– nyilatkozta az államtitkár, majd hozzátette:

A kezdeti „roham”, a nagy érdeklődés után a bankok és az államkincstár már egyre felkészültebbek az igénylésekre, „beindult, kicsit olajozottabbá vált a működés” – húzta alá az EMMI államtitkára.

– fogalmazott Novák Katalin, aki az autóvásárlási támogatásnál is találkozott hasonló állításokkal, de mint mondta: „valamibe bele kell kötni” alapon kritizálja a támogatási rendszert a magyar ellenzék.

– reagált azokra a balliberális politikai erők által képviselt vádakra, amelyek szerint a támogatások csak arra jók, hogy a gazdag családok luxus-gépkocsikat vásárolhassanak.

– húzta alá a politikus.

– mondta Novák Katalin az otthonteremtési program kapcsán, majd úgy folytatta: még a megkérdezett fiatalok is ezt szeretnék. Ezért a saját tulajdonú otthonhoz jutást támogatja a kormány, mert biztonságérzetet ad.

A minapi olaszországi útja kapcsán elmondta: Olaszországban egy baloldali kisebbség kormányoz, noha az emberek zöme a három nagy jobboldali erőt támogatja. „Ezért is fogadták nagyon-nagy szeretettel” a magyar miniszterelnököt, akinek beszédét ováció fogadta, lévén Magyarországon egy olyan politikai stabilitás van, amely az embereknek hosszú távon bizalmat szavatol. A Fidesz néppárti helyzetéről is nyilatkozott Novák Katalin, mint a párt alelnöke.

– fogalmazott a politikus, aki úgy vélte: „úgy látom, hogy sürgető körülmény a mi részünkről egyáltalán nincsen”.

– tette hozzá a Fidesz alelnöke, Novák Katalin.

Forrás: Hír TV; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.