Pesti Srácok

Novák Katalin: Budapest létrejöttével a magyar nemzet szíve kezdett el a Duna két partján dobogni

Novák Katalin: Budapest létrejöttével a magyar nemzet szíve kezdett el a Duna két partján dobogni

A történelmi városrészek egyesítéséből 150 éve nemcsak egy új város jött létre, hanem a magyar nemzet szíve kezdett el a Duna két partján dobogni - mondta Novák Katalin köztársasági elnök pénteken, a Budapest 150 gálaesten a budapesti Vígszínházban.

Az államfő kiemelte: több mint ezeréves államunk testében 150 éves szív dobog, s ez a szív erőt ad a nemzetnek, hogy fennmaradjon és gyarapodjon. Novák Katalin hozzátette: innen nézve egy fiatal, szinte még kamasz városról van szó, amely előtt reményteljes és hosszú jövő áll. A köztársasági elnök emlékeztetett arra, hogy a reformkor nagyjai, akik nemzeti szuverenitásunkért, a polgári Magyarországért küzdöttek, vigyázó szemeik Párizsra és Londonra vetették és a két várost tanulmányozva alkottak egy közép-európai, de sajátosan magyar metropoliszt. Novák Katalin felidézte: Budapest megélte az első világháború közvetett és a második világháború közvetlen pusztításait, az ostromot és a gettót, elszenvedte az 1956-os forradalom harci cselekményeit, megélte a szocialista időszak területi és lakossági növekedését, a politikai rendszer és a városirányítás változásait, majd a polgári újjászületést.

-hangsúlyozta Novák Katalin, kiemelve: a magyar főváros a szabadság városa, amely mindig helyet adott az alternatív művészeti mozgalmaknak és a főáramtól eltérő gondolkodásnak, valamint különböző politikai természetű ideáknak is.

PestiSracok facebook image

-mutatott rá Novák Katalin, aki szerint Budapest világváros, de nem olvasztótégely.

-hangsúlyozta. Kitért arra is, hogy az elmúlt évtizedben megújulhatott többek között a Mátyás-templom és a Városliget, létrejött a Magyar Zene Háza, a Millennium Háza és a Néprajzi Múzeum ikonikus épülete. Ismét egykori fényében ragyog az Országház épülete, az Operaház, a Pesti és Budai Vigadó, a Várkert Bazár, megszépült a Szépművészeti Múzeum, a Kossuth tér, ahol helyet kaphatott a Nemzeti Összetartozás Emlékműve. Mint mondta, Budapest a béke és a biztonság otthona és szigete, s ez különösen nagy kincs egy olyan világban, amely forrong, s ahol emberek milliói lépnek félve az utcára.

-hívta fel a figyelmet a köztársasági elnök, kiemelve: Budapest így lesz a nemzeti szabadság városa minden magyar számára a Kárpát-medencében és a világban.

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.