Magyarország jó szövetséges, azt kell megmutatni mindenkinek, hogy mindig is jó szövetséges volt, és mindig is az lesz – jelentette ki a köztársasági elnök hétfőn a Külgazdasági és Külügyminisztériumban tartott misszióvezetői értekezleten. Novák Katalin Magyarország nagyköveteinek tartott előadásában hangsúlyozta: Magyarország olyan szövetséges, amelyre lehet számítani, hogyha “élesre fordul a helyzet”, és amely soha nem szegi meg az adott szavát.
Olyan szövetséges, amely határozott, szavatartó, karakán, kimondja azt, amit gondol, de legalább lehet számítani arra, hogy amit mondott, azt fogja cselekedni, és azt mondja, amit gondol
– tette hozzá. Az államfő megjegyezte:
Magyarország mindenkor a magyar érdekből indul ki, és “szemmagasságból tárgyal”, szövetségeseivel illetve a szövetségi rendszereken túlmutató felekkel is.
A köztársasági elnök megkerülhetetlennek nevezte a Nyugat-Balkán helyzetét, ahol a célul kitűzött európai uniós csatlakozásban Magyarország a híd szerepét tölti be. Novák Katalin hangsúlyozta: a térség országainak nem kell bebizonyítaniuk, hogy európaiak. A Nyugat-Balkán országai nyilvánvalóan európai országok, a Nyugat-Balkán kultúrája nyilvánvalóan európai kultúra – fogalmazott. A köztársasági elnök szerint ez vitán felül áll, és Magyarországnak erősítenie kell bennük azt a meggyőződést, hogy természetes módon tartoznak Európához. Azt mondta: egy természetes állapot helyreállítása lesz tehát az, hogyha végre jogi értelemben is csatlakoznak az EU-hoz.
Novák Katalin az orosz-ukrán háborúról szólva leszögezte, hogy Magyarország álláspontja kristálytiszta: Magyarország – tekintettel arra is, hogy Ukrajna területén magyar emberek is élnek, akik életüket vesztik a háborúban – a béke pártján áll, és az első pillanattól elítéljük Oroszország agresszióját, kiállunk Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett.
Az államfő arról is beszélt, hogy Magyarország ragaszkodik a kárpátaljai magyarság kisebbségi jogaihoz és nyelvhasználatához, és ragaszkodni fog a jövőben is.
Nem várhatja tőlünk senki, hogy mi a Kárpátalján élő magyarok kapcsán olyan engedményeket, kompromisszumokat tegyünk, amelyek csorbítanák vagy megfosztanák őket a jogaiktól
– jelentette ki.
Beszéde végén Novák Katalin azt is elmondta: Magyarországon is vendégül látják szövetségeseinket. Szeptember 14-15-én ötödik alkalommal tartják meg a kétévente megrendezett Budapesti Demográfiai Csúcstalálkozót, a jövő év második felében pedig szeretné vendégül látni Budapesten a világ női vezetőit a soros magyar EU-elnökség alatt.
Keljfel Julcsi
2023-09-06 at 08:44
Vi…
inkább ne olvasd a kommenteket ha ennyire felbosszant a pár vessző hiba. Kicsinyes.
És ne kritizáld másokat egy rosszul működő magyar nyelvi program miatt, amit nem lehet több korrekcióra be állítani.
ViAM
2023-09-06 at 06:12
Keljfel…
Inkább ne írj, mert akkor nem kerül fáradtságomba, hogy tovább gördítsek rajtad.
Keljfel Julcsi
2023-09-05 at 19:10
Vi.
nekem így tetszik!!!
Ha téged zavar, ne olvasd a kommenteket.
Szerintem még mindig nivosabbak mint az káromkodo vagy bla, bla bedobások Novák Katalin rol.
ViAM
2023-09-05 at 17:54
Keljfel…
Kapcsold be a helyesírás-ellenőrzőt, akkor láthatod, javíthatod a hibákat, majd rögzül benned és automatikusan jól írsz mindent, ha nem is használod egyébként a magyart – sajnos.
Keljfel Julcsi
2023-09-05 at 16:30
VI..
Egyes kommentek kifejezetten rossz indulatuak, nulla érveléssel. Árad belőlük az alaptalan kritika egy politikus iránt, aki reggeltől estig a nép érdekében dolgozik.
Köszönöm a bókot, ha egész életedet külföldön töltötted volna el és ott nőttel volna fel, akkor érdekelne te hány helyesírási hibát csinálnál.
ViAM
2023-09-05 at 15:27
“Keljfel…”
A helyesírási hibáid mellett inkább azt értelmezd, hogy miért is kellene irigynek lenni?
Keljfel Julcsi
2023-09-05 at 14:20
Akik itt irigy, ostoba és minositetlen kommenteket írnak, nem olvasták el a cikket és nem is értették, hogy milyen kontextusban mondta ezt Novák Katalin.
Minden szavával egyet értek Novák Katalinnak. Nagyköveteknek mit mondjon??
Kiáll magyar és kinti magyar érdekek mellett, hangsúlyozza állás pontununkat.
A szó értelmezésben segítek: itt a szövetséges szó, nem más mint egy politikai szervezet másik tagja.l
Bukohill
2023-09-05 at 10:07
Két világháborúban játszottunk úriembert. Egyik nagyobb siker volt, mint a másik.
“Bajban van a messze város,
Gyürkőzni kell a Halállal:
Gyürkőzz, János, s rohanj, János.”
Újra és újra.
Az a baj, hogy soha nem a saját oldalunkon állunk, hanem rossz szövetségek tagjai vagyunk.
Harmadszor is együtt a németekkel. Ennyire még a labancok sem hülyék.
ViAM
2023-09-05 at 06:17
“Olyan szövetséges, amely határozott, szavatartó, karakán, kimondja azt, amit gondol, de legalább lehet számítani arra, hogy amit mondott, azt fogja cselekedni, és azt mondja, amit gondol”
Magánemberként lehetek ilyen, sőt ajánlatos is, de a diplomácia ennek ellenkezőjéről szól.
úgyamintvan
2023-09-05 at 02:04
ellenségnek beillő szövetségeseinkhez a hozzájuk hasonló álnoksággal és képmutatással kell viszonyulni és talán át kellene venni a nem tetszetős,ámde hasznos román módszereket
Magyarország megtartása érdekében minden hangszeren játszani kell!
TalEle
2023-09-04 at 20:07
Ha valakinek olyan “szövetségesei+ vannak mint a mostani USA és az EU, annak már nincs is szüksége ellenségre…
Orientál
2023-09-04 at 20:05
Realextate Akkor mutassál példát hogy elmész Ukrajnába Zelenszkijékért harcolni.
Orientál
2023-09-04 at 20:02
Baktria Nem tehet arról a Köztársasági Elnök Asszony rengeteg országba hívják meg. Szerintem tisztelik becsülik külföldön a politikusok. Hogyha itthon is meghívják sok helyre és sok rendezvényre akkor te ne pofázzál bele.
Böngér fia Bors
2023-09-04 at 19:21
Azért jó lenne most már, ha a szivárvány-nyugat kilépne belőlünk.
Baktria
2023-09-04 at 19:14
Vegyen példát Áderről és legyen visszafogottabb. Teljesen lejáratja magát ezzel a direkt politizálással. Ez nem illik pozíciójához.
Realextate
2023-09-04 at 19:07
Mindig frászban vagyok, hogy Novák nem mond-e valami atlantista hülyeséget?
Most is ezt tette.
Nem Kátya, nem vagyunk jó szövetségesek.
Én biztos nem.
Ha úgy adódik lelkifurdalás nélkül hátba fogom lőni a “NATO-szövetségeseinket” és átállok az oroszok oldalára.
Mert nekünk ebben az EUSA bűnbandában az égvilágon semmi keresnivalónk sincsen.
Girolámo
2023-09-04 at 18:46
A rendszerváltás,a Nátó csatlakozás,az úniós csatlakozás mind úgy ment végbe,hogy a tökünk a markukban volt.
Azóta sincs másképpen.
Nem tudjuk,mi egyszerű állampolgárok nem tudhatjuk,mi az alapvető harci cicó és felállás.
Ha mindent számításba veszünk,nincs veszteni valója a nagyoknak,csak a kicsiknek.Láthattuk milyen szépen sorbaálltak a balkániak.
Nem a magyarok döntötték el,hogy hol fog húzódni az Európa-Oroszország határ.Mióta egyezkedhettek?Részleteket nem tudunk.
Putyin egy évtizeden keresztűl próbálta hűteni őket.A válasz kb,az lehetett:Ha azt mondjátok,hogy ti vagytok az oroszok,akkor bizonyítsátok be!
Most lejátszák.
Fegyverbe kényszerítik világunkat.
Azt láthattuk,hogy a teljes környezetünk kussolt.
Most vagy be van fenyítve egész Európa,
vagy európai egyezség van egy a közeljövőben alapvető fontosságú fegyveres erő létrehozásáról.
Mondjuk,ilyen az úgynevezett modern idők óta nem volt.
Még a Szovjet idején sem.