Magyarország az Európai Unió, Ruanda az afrikai kontinens kapuja – mondta Novák Katalin köztársasági elnök vasárnap, miután megbeszélést folytatott Paul Kagamével, a Ruandai Köztársaság elnökével.
Novák Katalin kiemelte: ez az első alkalom, hogy magyar köztársasági elnök Ruandába látogat, ez tehát mérföldkő lehet a kétoldalú kapcsolatokban. Az államfő elmondta, Ruanda és Magyarország jó példát mutathat arra is, hogyan kell együttműködni a kölcsönös tisztelet alapján, ezért üdvözölte, hogy a megbeszélés eredményeképpen Kagame elnök bejelentette, Ruanda diplomáciai képviseletet nyit Magyarországon. Novák Katalin elmondta, hogy a találkozó lehetőséget adott arra is, hogy a béke fontosságáról beszéljenek, továbbá az a három dokumentum, amelyet aláírtak, szintén hozzájárulhat a két ország jövőbeni együttműködéséhez.
A résztvevők megállapodásokat írtak alá a Stipendium Hungaricum Program meghosszabbításáról, a magyar-ruandai nukleáris oktatásról, valamint egy finanszírozási megállapodást segélyhitel programban megvalósítandó vízipari projektről 52 millió dollár (több mint 18 milliárd forint) értékben.
Forrás/fotó: MTI
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS