Július elsejével bővült a családtámogatási rendszer: soha nem látott lehetőséget kapnak a családalapítás előtt állók és a már gyereket nevelő családok – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn, az M1 aktuális csatornán.
Novák Katalin azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy hétfőtől lehet igényelni a babaváró támogatást, a családi otthonteremtési kedvezményhez (csok) kapcsolódó kamattámogatott kölcsönt, a jelzáloghitelek elengedésének bővített változatát, valamint a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását.
A legfeljebb tízmillió forintos, kamatmentes, szabad felhasználású babaváró támogatás feltételeiről elmondta: házasnak kell lenni az igényléséhez, a feleségnek 40 évnél fiatalabbnak, és alapvetően azoknak szól, akik gyerekeket terveznek, de azok is kérhetik, akiknek már van gyerekük. A zökkenőmentes indulás érdekében könnyítettek a feltételeken, és júliusra átmeneti időszakot határoztak meg, így a júliusban született gyerekek után utólag is igényelhető a hitel, és illetékmentessé tették a társadalombiztosítási jogviszony igazolás kikérését – ismertette az államtitkár. Hozzátette: azok, akik a központi hitelinformációs listán (KHR) listán még rajta vannak, mert volt késedelmes tartozásuk, de azt már visszafizették, szintén igényelhetik a babaváró támogatást.
Novák Katalin szólt az ingatlanfedezetű jelzáloghitelek elengedésének bővüléséről is: már a második gyereknél egymillió, a harmadiknál négymillió, további gyerekek születésekor pedig egy-egy millió forint elengedését lehet kérni, és ez a csok-kölcsönökre is igaz. A garantáltan három százalék alatti csok-kölcsönt hétfőtől már használt ingatlanra is lehet igényelni: két gyerek vállalása vagy nevelése esetén 10 millió, három gyereknél 15 millió forintot lehet felvenni – mondta el az államtitkár. Kitért arra is, hogy elindul a falusi csok, amelynek újdonsága, hogy nemcsak használt lakás vásárlására, hanem annak felújítására is fel lehet használni a támogatást.
Novák Katalin a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a babaváró támogatásról elmondta azt is, hogy a törlesztőrészlete maximum 50 ezer forint lehet, igényléséhez pedig a házaspár egyik tagjának legalább hároméves biztosítotti jogviszonyra van szüksége, amely lehet akár felsőoktatásban eltöltött időszak is.
A támogatásokról az érdeklődők többet megtudhatnak a csalad.hu oldalon, valamint a 1818-as kormányzati ügyfélvonalon
– fűzte hozzá.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Facebook
Twitter
YouTube
RSS