Pesti Srácok

Novák Katalinnak üzengetett a Pride-on vonagló, sértett gendersereg (PS-mozi)

Sem olyan attrakció, sem annyi ember nem volt az ellentüntetőktől gondosan elszeparált Budapest Pride-on, hogy emlékezetes legyen. Valószínűleg hamarosan már beszélni sem fogunk erről az eseményről, mert úgyis jön majd a ratyilobbi következő dobása, amely feledésbe meríti, most pedig az egyhónaposra nyújtott „ünneplés” ellenére sem tudtak maradandót alkotni. Pedig kicsit mi is megpróbáltunk segíteni a rendezvénynek, amelyen elvileg mindenki büszkén kimutathatja az identitását, de a hetero fehér férfi feliratú pólóért már akkor megjött az első dühödt nácizás, amikor még be se értünk a rendezvény területére, és utána sem volt hiány szikrázó pillantásokból. Novák Katalint viszont annyira meggyűlölték, hogy még „szeretni” is megpróbálták.

Törpepártok – amelyek közt csak az tesz különbséget, hogy a hónuk alá nyúlt-e egy parlamentbe jutó párt –, olajcégek, bankok, informatikai cégek és más multinacionális vállalatok vonultak a Pride-on az LGBTQ emberek és támogatóik között, és akárkit kérdeztünk, nem igazán sikerült eloszlatniuk az eddigi információink alapján kialakult képet. Az érintett vállalatoktól titokban kiszivárgó hírek a dolgozókra szabadított, agresszív genderpropagandáról, a meneten való részvételt illető nyomásgyakorlásról szólnak, és a szemünk előtt játszódott le egy ezt alátámasztó jelenet.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Fontos szereplője volt a menetnek Novák Katalin, hiszen az államtitkár olyan mély sebet ejtett az LGBTQ propagandisták lelkén a homoszexuálisok házasodását és gyerekvállalását ellenző megszólalásával, hogy sebtében felrajzolták őt egy szivárványszínű táblára, hátha attól minden megváltozik. A Keresztények a melegekért csoportról is hamar kiderült, hogy sokkal inkább a genderpropaganda agitátorai, semmint keresztények, hiszen fogalmuk sincs az állítólagos saját vallásuk homoszexualitással kapcsolatos tanításáról.

PestiSracok facebook image
Fotó: Horváth Péter Gyula

Újdonság volt az eddigiekhez képest, hogy a transzneműek is széles nyilvánosságot kaptak, pedig hiába származik eredetileg tőlük a tarka-barka felvonulás, eddig meglehetősen mostohán kezelték őket az LGBTQ közösség többi részei. A mostani hangsúlyos megjelenésüket rögtön arra használták ki az egyébként nyilvánvalóan komoly mentális és lelki problémákkal küszködő transzneműek (csaknem a felük öngyilkosságot követ el, nemváltó műtéttől függetlenül), hogy agitáljanak az ingyenes nemváltó műtét, a házasodási és gyereknevelési joguk mellett. A gyerekek jogairól viszont nem ejtettek szót.

Résztvevők a Budapest Pride-on az LMBTQ-közösség fesztiválján  Fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.