Pesti Srácok

NVI: megérkeztek a főpolgármester-választás érvénytelen szavazólapjai az irodához

NVI: megérkeztek a főpolgármester-választás érvénytelen szavazólapjai az irodához

A csütörtök délután 16 órai határidőig valamennyi helyi (kerületi) választási irodától megérkeztek a főpolgármester-választás érvénytelen szavazólapjai a Nemzeti Választási Irodához (NVI).

Az iroda az MTI-nek küldött közleményében azt írta, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerdai, jegyzőkönyvbe foglalt döntésének megfelelően Nagy Attila, az NVI elnöke utasította Budapest (kerületi) helyi választási irodáit, hogy adják át a főpolgármester-választás érvénytelen szavazólapjait az irodának, és ebben a helyi választási irodák legalább három tagja és a helyi választási bizottság tagjai is vegyenek részt. Az NVI közölte: a kerületi helyi választási irodák valamennyi esetben az utasításnak megfelelően, időben értesítették a helyi választási bizottság tagjait az urnabontás időpontjáról. Hozzátették: a helyi választási bizottság tagjai – a helyi választási irodák tájékoztatása szerint – kizárólag Budapest II., a IX., a XIII. és a XV. kerületében nem éltek a jogukkal, hogy az eseményen jelen legyenek.

– írták. Közölték azt is, hogy Budapest III. kerületének 106-os szavazókörében a szavazatszámláló bizottság tagjai nem kötegelték külön az érvénytelen szavazólapokat, így ebben az esetben valamennyi főpolgármesteri szavazólapot beszállították az NVI-hez. Ezeknek az érvénytelen szavazólapoknak a különválogatását az NVB az újraszámlálás során végzi el.

PestiSracok facebook image

A főpolgármester-választáson leadott érvénytelen szavazólapok zárt borítékban, a zárásnál aláírással ellátva, sértetlenül megérkeztek az NVI-hez, ahol elzárták azokat. Az újraszámlálást a Nemzeti Választási Bizottság pénteken 9 órakor kezdi meg a sajtó és a választásokon jelenlévő nemzetközi megfigyelők jelenléte mellett, az NVI közreműködésével.

Az NVB csütörtökön Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt jogorvoslati kérelmével kapcsolatban elrendelte az összes fővárosi szavazóköri urna felbontását és a vasárnapi főpolgármester-választás érvénytelen szavazatainak átvizsgálását, újraszámlálást. A bizottság döntésében arra hivatkozott: a bizonyítékok alapján alappal merülhet fel, hogy nagy számban vannak olyan érvénytelennek nyilvánított szavazatok, amelyeket a választási eljárásról szóló törvény rendelkezése szerint érvényesnek kell tekinteni. Az NVB szerint a választás eredményének megnyugtató megállapítása érdekében indokolt az újraszámlálás.

Mindeközben az NVI épülete előtt tartott sajtótájékoztatója során Karácsony Gergely bejelentette, hogy kérvényezi a főpolgármester-választás megismétlését. Erről ITT írtunk bővebben.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Ruprech Judit

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.