Pesti Srácok

Nyílt levélben köszönte meg a fideszes képviselők kiállását a jobbikos szexbotrány áldozata

Nyílt levélben köszönte meg a fideszes képviselők kiállását a jobbikos szexbotrány áldozata

Míg a Jobbik sunnyog a Szilágyi György élettársát ért támadás kapcsán, addig vannak, akik a politikai ellentéteket félretéve, az emberség jegyében kiálltak a fiatal nő mellett. Tizennégy fideszes országgyűlési képviselőnő ítélte el közös közleményében az ügyet; nekik köszönte meg a kiállást az áldozat. A kormánypárti politikusnők kiállásához egyetlen ellenzéki képviselő sem csatlakozott.

Szilágyi György, az áldozat élettársa a Facebookon osztotta meg párja köszönőlevelét. A 24 éves V. Anita azután állt a nyilvánosság elé, hogy a Fidesz új parlamenti frakciójának női tagjai közleményt adtak ki a botrányos nemierőszak-ügy kapcsán – olvasható a Borsonline cikkében.

– írta a 14 fideszes képviselő. Szilágyi élettársa, V. Anita nyílt levélben köszönte meg a támogatást. Mint írja, miközben a sajátjai megkövezik, és őt hibáztatják, olyanok állnak ki mellette, akikkel nem ugyanazon a politikai oldalon áll. Mint azt a Bors kiderítette, az áldozatot időközben többször is megfenyegették, sőt, fizikai erőszakot is beígértek neki, ha a történtekről bárkinek bármit elmondana. A levél a Borsonline által közölt formában alább olvasható:

PestiSracok facebook image

Forrás: Bors; Fotó: PS (illusztráció)

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.