Pesti Srácok

Nyilvánosságra hozták Jeffrey Epstein társainak és áldozatainak listáját

Nyilvánosságra hozták Jeffrey Epstein társainak és áldozatainak listáját

Nyilvánosságra hozták Jeffrey Epstein társainak és áldozatainak listáját – adta hírül a Guardian. Önmagában a nyilvánosságra hozatal nem feltétlenül érte váratlanul a nyilvánosságot – rebesgették már ezt egy ideje –, és a nevek sem mind okoztak meglepetést, mégis mérföldkő ez az ügy történetében. A névsor közel kétszáz fős. Az ügyészek a bíróságra beadott iratokban azt írják, hogy Epstein a legtöbb áldozatát modellkedés lehetőségével hálózta be és csábította el.

Ismeretes: a 2019 augusztusában börtöncellájában, gyanús körülmények között elhunyt (a hivatalos verzió szerint öngyilkosságot elkövető) Jeffrey Epstein szexuális szolgáltatásokra szakosodott, kiterjedt hálózatot működtetett. Erre akkor derült fény, amikor az egyik áldozat, Virginia Giuffre pert indított Epstein barátnője, Ghislaine Maxwell ellen; utóbbit 2021-ben többek között szexkereskedelem miatt ítélték el húsz esztendőre, mivel a nő tinilányokat közvetített Epsteinnek. A lányok aztán így vagy úgy híres emberek – politikusok, üzletemberek, művészek, Hollywood-i figurák – karjaiban kötöttek ki Epstein külön bejáratú szigetén a Virginia-szigeteken.

A nyilvánosságra hozott dokumentumok alapján most már biztosak lehetünk abban, hogy a brit András herceg, Bill Clinton volt amerikai elnök, Michael Jackson, és David Copperfield is valamilyen módon összefüggésbe hozható az üggyel. Az, hogy ezek a nevek szerepelnek a listán, még nem jelent semmi konkrétat, tehát nem biztos, hogy elkövetők vagy áldozatok lennének. Az iratok között korábbi vallomások is szerepelnek, például Maxwellé, aki elmondja, hogy András hercegnek csak egyszeri látogatásáról tud, és szerinte akkor nem is voltak lányok a szigeten. De benne van egy Bill Clintonra nézve jóval kínosabb vallomás is az Epstein számára szexuális célokra közvetített Johanna Sjobergtől, aki szerint Epstein „egyszer azt mondta, hogy Clinton fiatalon szereti őket”, mármint a fiatal lányokat.

A listában egyébként Donald Trump neve is előkerült, de őt a vallomástevő szintén nem vádolta semmivel, pusztán egyik kaszinóját látogatta meg Epstein Atlantic Cityben.

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/EPA/Jason Szenes

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.