
A pénteki diáktüntetés vezéralakja, Pankotai Lili interjút – vagy valami hasonlót – adott a 24.hu riporterének. Nem várjuk el olvasóinktól, hogy az “igen izgalmas” közvetítést végigszenvedjék egészen az 51. percig, amikor a tiltakozások legújabb előretolt bábja vezéralakja kifejti véleményét a demokráciáról, a rendőrség reakciójáról és arról, hogy miért áldozná fel életét. Az élő közvetítésben elhangzottakat változtatás nélkül közöljük. (Figyelem! A vérnyomás emelkedésére alkalmas gondolatok következnek!)
A 24.hu munkatársa elsőként a pénteki élő tüntetés közvetítésében arról kérdezte Trágárka 2.0-t korunk hősnőjét, a dadaista költőóriást, hogy mit szól ahhoz, hogy Pintér Sándor bejelentette: az ellenzéki pártokkal tárgyalást kezdeményez jövő hét szerdára a státusztörvénnyel kapcsolatban.
Pankotai Lili: Ez viszonylag meglepő, nem feltétlen számítottam volna arra, hogy egyáltalán bárki beleül ebbe az egészbe valódi tárgyalni. Itt az lesz a kérdés, hogy ez egy kirakati konzultáció, mint amikor az utca odamegy Novák Katalin a diákokhoz és tanárokhoz megkérdezni, hogy mi a baj az oktatással, ha ez megint egy propagandafogás akar lenni, hogy ők márpedig beszélnek, nem feltétlenül gondolom azt, hogy az ellenzéki politikusokkal kéne leülni a státusztörvényről, hanem szakemberekkel, akik oktatási oktatás ügyében vannak otthon és konszenzusra jutni, hogy mit kezdjünk. És az, hogy a státusztörvény ellen kell tüntetnünk, az azért sem a legjobb dolog ezzel kapcsolatban, hogy a státusztörvényről ülnek le beszélni, mert úgy gondolom, hogy a státuszt szerint úgy, ahogy van, hagyni kéne a fenébe, és azzal foglalkozni, hogy hogy lehetne még jobb az a még jobb, egyáltalán jó az oktatási rendszerünk. Úgyhogy remélem, hogy jutnak végre valamire, mert ez nem állapot, ez, ami jelenleg van.
Önmagában a Belügyminisztérium bejelentését, vagy ezt a tárgyalási kezdeményezést eredményként értékeled a tüntetések szempontjából?
Akkor fogom eredménynek nevezni, hogyha az, ami ott elhangzik, annak lesz kézzelfogható eredménye. Különben csak propaganda.
Egyébként annak, hogy felhívjátok a figyelmet arra, hogy milyen problémák vannak az oktatásban, aminek a vége egyébként gyakorlatilag tárgyi erőszakba torkollik, tulajdonképpen nem személyi erőszakba. Ez egy eredményes önkifejezési eszköz, vagy eredményes célnak tekinthető?
Én azt gondolom, hogy ma jelenleg Magyarországon egy olyan helyzet áll fönn, hogy se nem diktatúra, se nem demokrácia. Tehát, hogy egy hibrid rezsim van, és egy hibrid rezsimet nem lehet. Nem lehet őket ráerőszakolni arra, hogy csináljanak valamit, hogyha azt demokratikus eszközökkel akarjuk megtenni, hiszen pont ez a rendszernek a lényege, hogy demokratikus, hogy hibrid. És innentől kezdve úgy gondolom, hogy egy vonalon kell vinni a demokratikus megmozdulásokat, a kommunikációt, az emberek edukálását, a párbeszédeket, és a másik oldalon meg vinni kell azt, hogy ha ők erőszakkal állnak hozzánk, márpedig a politikájuk az egy erőszakos politika, amit folytatnak, akkor mi nem állhatunk meg ott, hogy jó, oké, de mi ebből muszáj valahogyan kierőszakolnunk magunknak azt, hogy legyen a jövőben lehetőségünk arra, hogy még egyszer egy demokratikus Magyarország lehessen.
Akár a diákok testi épsége árán? Mert ugye itt most fölmerült ugye a múltkor, hogy a rendőrség aránytalan erőszakot alkalmazott. Nem tudom, hogy elő fog-e fordulni a jövőben. Ezt hogy értékeled? Vagy szerinted mi lenne a rendőrségnek az a reakciója, amelyik arányos lenne egy ilyen esetben?
Például 17 éves gyereket, akik tíz centiről harcba fújnak gázspray-vel, és utána megverik gumibottal. Úgy, hogy konkrétan nem csinált semmit se a gyerek. Ugyan már, hát ez nyilvánvalóan ne történjen meg. Nyilván bizonyos fokig a rendőrök ellenállása és reakciója abszolút betartotta a jogokat egy ponton. Az, hogy ezen a ponton ők túlléptek, az már más téma.
Egyébként nem indult eljárás senkivel szemben utólag.
Hát ez az. Ez számomra egy hatalmas nagy negatívum, hogy azok a rendőrök ellen, akik visszaéltek a hatalmukkal, amit mi adtunk nekik, mert a mi adóforintjainkból vannak fenntartva és elvileg minket szolgálnak, azok átmennek egy olyan határon, amit nem szabadna. Az, hogy a diákok testi épsége is már egy kérdés. Azt úgy gondolom, hogy az itteni diákok eléggé tudatosak ahhoz, hogy eldöntsék, hogy ők mit szeretnének, és ők hajlandóak-e kitenni magukat ennek a fajta megmérettetésnek vagy feladatnak, másrészről meg saját véleményem, hogy én hajlandó vagyok kitenni magamat, én úgy gondolom, hogy ezért az országért rengetegen meghaltak, és az, hogy engem megvernek gumibottal, és én ezt elviselem. A legkevesebb, amit Magyarországért és a demokráciáért megtehetek.
Van ez a hétigenes népszavazási kezdeményezés. Mennyi esélyt látsz arra, hogy ebből valódi népszavazás valósulhat meg?
Nem feltétlen látok rá esélyt, mert abban a pillanatban, hogy a kormány egy ponton enged, akkor esélyt ad arra, hogy mások is felálljanak. Ez nekik egy politikai stratégia, hogy mi minél jobban azt érezzük, hogy nem lesz eredménye. Pont ez az, hogy mi ezt elfogadtuk, és akkor is megyünk, hogy nem tudják csorbítani a diákoknak a kiállását pont ezért. Úgyhogy igen. Nem feltétlenül látok rá esélyt, de az biztos, hogy a társadalomra hatása van, akár edukálás szempontjából, akár felnyit pár szemet, elgondolkodnak, megkérdőjelezik ezt az egészet, úgyhogy legalább ennyi értelme van, de ki tudja, az is lehet, hogy átcsúszik.
Köszönöm szépen. És a tömeg eléri lassan itt a Nyugati teret. A sztrájk alapjog, skandálják most sokan. Egyébként pedig a státusztörvénnyel szemben tüntetnek.
“Hol van a pénzünk? Hol van a pénzünk? Hol van a pénzünk? Hol van a pénzünk?” A tüntető tömeg megérkezett a Nyugati térre, itt, a felüljáró alatt állt meg – folytatódik a 24.hu élő közvetítése, amit önvédelemből inkább nem néztünk tovább. A döbbenet, a sokk (ha ők a jövő, elég nagy bajban vagyunk…) után végül erőt vettünk magunkon és megpróbáltuk értelmezni Pankotai Lili eszmefuttatását, amire Önöknek is hagyunk néhány percet.
Addig pedig idézzük fel – ha már “hétigenes” szavazást akarnak – az MSZP kampánydalát 2006-ból. Ó, igen!
Az ominózus interjút ebben a közvetítésben láthatják, az 51. perctől. Ne lepődjenek meg, ha a felvételen több értelmezhetetlen rigmust is hallanak, így például a “demográfiát” – gondoljuk, itt a “demokráciát” akarták mondani…
Azt pedig tényleg nem tudjuk megválaszolni számos olvasónk kérdésére, hogy miért van Indesit-jel a gyerekekre festve. (Lehet, hogy elszabadult egy berúzsozott és egy piros festékes Indesit gép…? Ötleteiket várjuk kommentben! :))
Bónuszként itt van a lázadó ifjúság összes rigmusa… Igen, valóban ezeket mondták
A tüntetés a Fidesz-székháznál folytatódott, ahová mindenképpen be akartak jutni a fiatalok.
A LENDVAI UTCÁNÁL, VIRTUÓZ DOBKÍSÉRET, TÜLKÖLÉS, FÜTTYSZÓ, SIKOLTOZÁS MELLETT EZEKET FELVÁLTVA, ISMÉTELGETVE, KEDÉLYESEN SKANDÁLTÁK AZ IFJAK:
- Mocskos Fidesz!
- Elegünk van!
- Demokráciát!
- Nem félünk!
- Magyar rendőr velünk van!
- Pintér Sándor, a kurva anyád!
- Orbán Viktor, a kurva anyád!
- Orbán-kormány, kurva anyád!
- Orbán, takarodj!
- Menjünk be!
- Kis malac, kis malac, engedj be!
- Konzultálni jöttünk!
- Viktátor!
- Mondjon le!
- Orbán takarodj, meg az összes haverod!
- Viktor fasza nagyon kicsi, gumibottal megnöveli!
- Hol a könnygáz?!
- Nem megyünk haza!
- Neked is van gyereked!
- Kurva gyenge!
- Előre, előre!
- Magyarország előre megy, nem hátra!
- Bűnözőket védtek!
- Hazaárulók!
- Basszátok meg!
- Mi vagyunk a jövő!
- Viktor a múlt!
- Nem kell ispán, nem kell vármegye!
- Fideszes puhányok, basszátok az anyátok!
- Utáljuk a nagyhasút, üsse el a kisvasút!
- Legyetek bátorak!
- Kurva rendőr!
- Eladtad a lelkedet!
- Mit néztek?!
- Nincs tanár, nincs jövő!
- Cinkos, aki néma!
- Fúj!
- Nem megyünk sehova!
- Gyerekeket bántasz!
- Nem hagyjuk!
- Rendőrállam, nem jogállam!
- Engedj be!
- Kurva anyád!
- Szép volt, fiúk!
- Orbán, gyere ki!
- Azt is ellopták!
- Könnygáz-szerelő!
- Szégyelld magad!
- Ruszkik haza!
- Európa, Európa!
- Orbán egy geci!
- Hazudtatok eleget!
- Mi a fasz van?!
- Jöjjön ki a törpe!
(Forrás: Török Klára)
BRZ
2023-05-24 at 08:48
Hűű,a fősulis koromban anno sok affektáló egyetemistát hallottam ,nekik mentségük volt a közeli kocsmákban mért borok minősége ,de hogy én ennek a lánynak egy mondatát nem értem ,miért nem megy inkább tanulni ? Hát az sem tudom mit akar ,más nem volt alkalmasabb megszólalni ?
halo ila
2023-05-23 at 06:16
“…a mi adóforintjaikból …” – hogy a tüzes istennyila csapjon abba, aki ezt a kijelentést diktálta a kis buta fejébe… Mennyi adót fizetett eddig ez a libamadár??? A többi zagyvaság között pedig, tényleg fölsejlik egy-egy komolyabb kifejezés is, de az nem az ő mákszemnyi agyából, hanem a somogyi féle ötletelő-hergelő – tán a molnáráron – szavai lehetnek… Lili, a süllyesztő már nyitva a zuhanáshoz – jó lenne, ha megsúgná neki valaki.
hivő
2023-05-22 at 07:16
Pankotai L.éli a Net által
terjesztett,jol fizetett influenszer
álmot.Kontárként hiressé válni,
csak azzal,hogy kinyitja a
trágár száját.
2 ÉNAKI
2023-05-21 at 15:12
Rohadt,kis korcs! Mit akarsz te? Van élettapasztalatod ? Nincs. Eddig még anyád etetett,de már a pofád ezerre nőtt. Befolyásolható liba, azt hiszed majd az igergetéseknek eljön az ideje ? Nem,cserben hagynak,a végén az árnyékszékedben csalódni fogsz. Van anyád aki megfékezhetne,de az is olyan mint te vagy.
Cseléd
2023-05-21 at 15:11
Lilike, mintha az új Jeanne d’Arc szeretett volna lenni,
, de még Hámán Katóig sem jutott
Manó
2023-05-21 at 14:22
Minden tiszteletem azoké, akik ezt az ” interjút ” végigszenvedték. Én képtelen voltam rá. Viszont abból, amit kibírtam, egy dolog világossá vált számomra: a 24. / a hu-t direkt nem írom mögé, nem érdemlik meg / folyamatos mankózásának ellenére sem volt képes ez a szerencsétlen a negyedét sem felmondani annak, amit az anyja, meg a kitartói próbáltak beleverni.
Ha nincs okosteló, ha nem tudod felolvasni a szöveget, akkor felszínre kerül a valóság: egy tudatlan fruska vagy, akit az anyja odalökött a ballib hőbörgőknek. A szavatosságod hamarosan lejár, és eldobnak.
Amúgy egyre silányabb a felhozatal ezekből, egyre mélyebbre kell merítenie dollárbaloldalnak, hogy gyermekeiket feláldozó ” szülőket ” találjanak.
Mikia35
2023-05-21 at 13:51
Ez a Pankotai Lili nevű képződmény egy hatalmas szégyenfoltja kishazánknak.
a szülei NEm NEVELTÉK, biztosan állandóan az MSZMP párttag gyűléseken voltak vagy a pártfőiskolán aggitálást tanultak.
Szégyen, hogy ennek a képződménynek a kezébe még ilyen hangosan beszélőt is tettek.
Mire számít ez a nevelési selejt?
Mit szeretne a lázításon kívül tenni?
Miből szeretne élni, fizetést kapni?
Csak nem lesz állandóan Soros bérenc, soros kitartotja?
De az is látszik, hogy nem lesz belőle agysebész, sem egy egyszerű eladó egy üzletben, hiszen csak két-három szavas mondatokat képes megtanulni és azt felmondani.
Lili!
Te hazaáruló vagy!
Jegyezd meg!
triacus
2023-05-21 at 13:45
@Neandermüller Péter
“Egy média sem emeli ki, hogy vidékről is buszoztatták a résztvevő csőcseléket.”
Ezt mire alapozod?
Egyébként ha így is lenne: eléggé sokatmondó, hogy még így se tudtak az 1472877 közoktatásban tanulóból és a 147814 ott tanítóból jelentős tömeget prezentálni.
@Lajos 2:
“A kormány tegye lehetővé a tanárok fizetés emelését szorgalmazó állampolgárok számára”
Nem is rossz ötlet! Új adónem: közoktatási hozzájárulás! És nem csak az azt szorgalmazóknak: mindenkinek! – kiemelvén azt, hogy ez azért van, mert alacsony a pedagógusok fizetése, az EU (az ellenzék miatt) nem ad, és Pesten a pedagógusok egy része tüntet. Kíváncsi lennék meddig élne ez a kezdeményezés?
Vagy ha az állam nem ad, akkor egy felújított, kommunista módi: rekvirálás. A tüntető tanárok – diákokkal karöltve – bemennek nagy, külföldi tulajdonú, multinacionális vállalatokhoz (dollármédiához, külföldről pénzelt NGO-khoz vagy akár a brüsszeli bürokratákhoz – hisz nekik van külső forrásból származó pénzük) és – először szépen, de nyomatékosan – megkérik a vállalat (dollármédia, NGO-k) tulajdonosait és alkalmazottait, hogy fizessenek. Ha erre nem hajlamosak, akkor – modern kori Robin Hoodként – az ott levő, a külföldi közület tulajdonában levő javakat a közoktatás számára lefoglalják. Pedagogue Democratic Army Faction. 😉
Theo
2023-05-21 at 13:17
Jó a tüntetési skandalasok felsorolása. Alapból cáfolja, hogy a tehetség a baloldalon lennie.
Ha pedig a Kormány “gyerekvero”, akkor kérdezném, hogy ugyan ki alkalmazza a gyerekmunkasokat az első sorokban?
Netta
2023-05-21 at 12:26
Pankotai Lili a gender-liberálinternáci tanítók/tanárok szakmai “remeke”!
Azoknak a végterméke, akik nevelték, tanították.
lesi
2023-05-21 at 10:53
ja elfelejtettem hozzá tenni A TI BÜDÖS KURVA ANYÁTOK!!!
lesi
2023-05-21 at 10:51
taknyos orrú igaz egyszer sem töröltem meg az orrár de akkor is az tojás héj még a fenekén van ebből a csajból börtön töltelék lesz
Lajos 2
2023-05-21 at 09:43
A kormány tegye lehetővé a tanárok fizetés emelését szorgalmazó állampolgárok számára, hogy a 15%-os jövedelem adó kötelező befizetésén felül fizetésük további 5-10-15-20 … %-át felajánlják a szerintük keveset kereső tanárok számára 1 év időtartamra amíg az Eu. pénz meg nem érkezik. A támogatási lehetőséget pedig továbbra is hagyja nyitva. Az állampolgár ezzel a célzott hozzájárulással egy adott iskolát támogathatna.
Ezzel az anyagi támogatással mindenki bizonyíthatná elkötelezettségét avval kapcsolatban, hogy valóban kevesli a tanárok fizetését, vagy csak műbalhézik.
Orange Bulldog
2023-05-21 at 09:12
Felhívnám a figyelmet, a befizetett adónkból … Egy tini lány hány forint adót fizetett be?
Valaki
2023-05-21 at 07:59
Ezt a katyvaszt Lilike fejében! Az agysejtjeim tiltakoznak, hogy végigolvassam.
aladin
2023-05-21 at 06:03
Pankotai te analfabéta seggfej még te akarod az embereket edukálni, látszik hogy anyád már megkezdte az edukálást rajtad ezzel a kocsmai alpári beszéddel. Biztos anyádtól ered az elsö lecke az edukálásról, “Kedves HirTV-sek, minket nem érdekel, hogy a HirTV-nél, ki milyen erösen veri a másik fa……át”.
SDI
2023-05-20 at 22:26
Kíváncsi vagyok, Like mikor kap díszdoktori címet valahol…
TalEle
2023-05-20 at 21:26
A „tanár tüntetésen” egyetlen ép elméjű tanár sem volt jelen , aki azt mondta volna: „gyerekek ezt ne csináljátok…!”? Ha logikusan belegondol az ember, akkor egy pedagógus, – ha politikai síkra téved – bárhol is legyen a Világon, azt a politikai erőt/pártot kellene, hogy támogassa, aki a családot, a gyermeket védelmezi támogatja, nem? Nos, Magyarországon pont fordított a helyzet! A pedagógusok nagy része a gender, az LMBTQ, a Woke stb ideológia híve; az ő olvasatukban a „tanszabadság” azt jelenti, hogy Soros aktivistái szabadon taníthatják maszturbálni a kisiskolásokat… Ez is jól mutatja, hogy Magyarországon, pl. az ELTE-n kiképzett „tanárok” nagy része totálisan alkalmatlan pedagógusnak, a jövő generációjának nevelésére…
Neandermüller Péter
2023-05-20 at 20:29
Egy média sem emeli ki, hogy vidékről is buszoztatták a résztvevő csőcseléket.
A guruló dollárokból erre is van pénz, sőt annyi érkezik a dollár-baloldalhoz, hogy évekig költhetik hasonló performanszokra.
Sajnos.
Lukács György
2023-05-20 at 20:01
Egyetlen kérdés van: hogy Lilike oktatási vagy belügyminiszter lesz a 2034-es Woke WEF bábkormányban.
Lel
2023-05-20 at 20:00
milyen adódból, te buta dilili???,megsúgom életedben eddig nulla azaz semmi adót se fizettél,élősködő vagy, anyádnak dreholnia kell,hogy meglegyen a napi cigaretta adagod…
Xerxész
2023-05-20 at 19:17
azonnali fizetésemelést a tanároknak!!! legalább a forraldalmáraikat taníccsák má megbeszéni, bazeg!
Cser Borbála
2023-05-20 at 17:46
Döbbenetes szép reményű fiatalok szájából ezeket a mocskos szlogeneket hallani! De ezeket valaki előre kidolgozta, és levezényelte a tömegben!!!
aladin
2023-05-20 at 16:29
Még egy mondat, Pankotai az ilyen alaptalan megmozdulásokra nem kap jegyet az iskolában az ilyen dolgok csak hátráltassák. Ezek helyett inkább tanulna és igy tudna inkább eredményeket elérni az életben.
aladin
2023-05-20 at 16:22
Micsoda felelötlen primitiv szülei lehetnek ennek a Pankotainak, tönkreteszik ennek a fiatalnak az életét. Azt hiszik, hogy a lányuk majd a tulbuzgoságával elér valamit semmit a lányuk is a szemétdombra fog kerülni mint a többi ilyen hasonló túlbuzgok. 4-5 száz utcai kiabálással nem lehet kormányt váltani csak kordont, az meg olyan momentumos lámpaláz azért vannak már a kiesöi zonában.
A Nagy Testvér figyel téged
2023-05-20 at 15:53
A selejt bosszúja! Hulladék a csőcselék!
Matu
2023-05-20 at 15:44
Ahogyan a tanárok képtelenek különbséget tenni tüntetés, sztrájk és munka megtagadás (polgári engedetlenség) között, ugyanúgy a tanítványaik sem tudják a különbséget tüntetés, vélemény nyilvánítás és erőszak, rongálás között. Az egyik a demokrácia elfogadott, törvényes eszköze, a másik pedig a jogrend megzavarása, tehát büntetendő. Nagyon akarják azt a demokráciát, de nem tudják, mi az. Azt hiszik, hogy az a szabadság, hogy mindent megtehetnek büntetlenül. Közben elfelejtik, hogy ezzel a mások szabadságát lehetetlenítik el. Ja, és nem kötelező tartozéka a tüntetésnek a rendőrök provokálása, dobálása. Ugyanannyira ellenszenvesek, mint a randalírozó focihuligánok.
TANÉ
2023-05-20 at 15:37
Az ellenzéket minősíti ez a romkocsmából szabadult bolond banda. A selejt bosszúja?
Rózsa Sándor
2023-05-20 at 14:44
Pankotai szivárvány-globalista felforgató elvtársnő mielőtt megszólalna mossa ki a száját.
Orientál
2023-05-20 at 12:58
Pankotai Lili te élősködő parazita proli inkább azért tennél sokat hogy a hozzátok hasonló kommunista fasiszta élősködő korrupt Gyurcsányodék ami állami vagyonokat elloptak na azok kerüljenek vissza állami tulajdonba ,mert a te alkoholista Gyurcsányod anyósával és Dobrev feleségével együtt milliárdokat lopott az államtól és ezek a lopásaik hazugságaik ellen tüntető emberekbe lövettek , szemeket is ki ,nemzetközileg tiltott viperákkal még hazafelé menő embereket is verettek véresre ,20 milliárd eurós adósságot szartak oda a népnek meg nyomort.
Pálmimi85
2023-05-20 at 12:36
Ma kell tanulnunk az alábbi “fogalmakat”:
– diákok tüntetése a tanárokért (az én időmben ezen betegre röhögtük volna magunkat és a minimum az iskolákból való kicsapás örökre);
– hazafias hazaárulás (Molnár Csaba: hazafias kötelezettségünk mindent megtenni a Haza ellen);
– új balos/anarchista MAGYAR ÉRTEMEZŐ ÉS HEJESÍRÁSI SZÓTÁR HÜJÉKNEK és tüntetőknek;
– árnyékkormány, ami valójában csak dögkeselyű vezér ágyékából (a pia miatti folyamatos vizelési inger miatt a legfontosabb anatómiai része) kipattant kormány hazaárulókból, pedofilokból, szexuális bántalmazókból, stb;
– Kár-kár-kárika Dobreva vagy fegyőr nagypapája, Rónai Sanyika felmenője anno kötélre küldte azokat, akik olyan tettek (vagy csak ők gondolták, hogy teszi, mint a nagybátyámat), mint ők most. Ezt még minősíteni sem lehet, annyira minden emberi erkölcsi magatartás alá bukik;
MÁRA CSAK ENNYI! ELEGEM VAN ABBÓL A CIRKUSZBÓL, AMIT AZ ANARCHISTA BALOLDAL MŰVEL A HAZÁMBAN! Tökéletesen érvényesül a római követelés: kenyeret és cirkuszt, de nálunk A KENYERET ADJA A KORMÁNY, A CIKUSZT MEG AZ ELLENZÉK/
ibolya
2023-05-20 at 12:30
Ezt a lányt az anyjával együtt kellene magjara vetni!
Amarna
2023-05-20 at 12:17
HOGY AKKOR MOST MIT IS AKARNAK?????
angelblind652
2023-05-20 at 12:06
P. L. 17 éves, diák, a betanított szövegből elfelejtették kivenni a “mi adónkból” részt. HÁT P.L. AZ A HELYZET, HOGY TE, PERSZE HA DOLGOZOL ÉS NEM EBBŐL A JOBBAN FIZETŐ PENETRÁNS ORDÍTOZÁSBÓL TERVEZEL MEGÉLNI, HÁT KI KELL ÁBRÁNDÍTSALAK A MI (MI!) ADÓFORINTJAINKBÓL FOGSZ ÉLNI 25 ÉVES KORODIG! MERT EZ AZ ÁLTALAD BÍRÁLT KORMÁNY SEGÍTENI KÍVÁN – MÉG NEKED IS! – Az, hogy beszélni sem tudsz, félelmetes jövőt vízionál minden magyarnak, ha rád kell hogy hagyatkozzanak. Talán felfogod a pontagyaddal, hogy ÉPPEN MOST ÜTÖGETED A SZÖGEKET A MEGBÍZÓID KOPORSÓJÁBA.
Nahát
2023-05-20 at 12:05
Azt mondja Pankotai, hogy ha őt megverik gumibottal, akkor ő azt elviseli. Az összes sorosbérenc jogvédő szervezet körében visítanál kisanyám, ha téged gumibottal vernének! És ne merészeld magad Petőfihez, meg Mansfeld Péterhez hasonlítani! Egy szégyen, hogy a képük alatt vonulnak ezek az antifás, CEU-s, Szabó Tímeás förtelmek.
fanni
2023-05-20 at 12:01
Lilinek maradnia kellett volna az egy-két szavas buzdító jelszavaknál, vagy a káromkodásoknál, mert azokban jó, és azokat helyesen tudja használni. Persze a felkészítők sem tehetnek csodát, de ha valakiben nincs meg a képesség, hogy a betanultakat tartalmilag és nyelvileg is helyesen összerakva tárja a nyilvánosság elé, akkor egy másik személyt is kell keresni a mozgalom élére, aki tud nyilatkozni. Ez így annyira tré: tényleg tanároknak tartják magukat azok, akik egy gyenge képességű, mocskos szájú tini vezényletét vakon követik?
Nahát
2023-05-20 at 11:59
Pankotai beszéde tele van magyartalan, értelmetlen mondatokkal. Szabó Tímeának és Somogyi Zoltánnak gratulálok, hogy csak egy ilyen bukdácsoló, buta tanulót tudtak a “nagy forradalmuk” jelképévé emelni. Az lehet az oka, hogy amelyik tanulónak esze van, és a tanulással foglalkozik, az nem kapható ilyen kétes értékű karrierre. Bódi Ábelék a maguk hangszórójával beleordíthattak volna Pankotai arcába, hogy ő is érezhesse a törődést.
Naprózsa
2023-05-20 at 11:42
Valami szöveget sikerült ugyan betanítani ennek (és levonva belőle, hogy sokan mások is zavarba tudnak jönni, ha eléjük nyomják a mikrofont) de egyértelmű, hogy ez tényleg idióta, csak betanult szlogeneket mond, nem érti a dolgokat.
Grimmbusz
2023-05-20 at 11:14
Én kb addig bírtam követni, hogy a rendőrség a diákok adójából (!) (??) van fizetve…
khm
2023-05-20 at 11:13
mínusz egy n. 🙂 bocs.
elevenbe….
khm
2023-05-20 at 11:12
“ellenzéki politikusokkal kéne leülni a státusztörvényről, hanem szakemberekkel,”
A többi szövege halandzsa,de ez a mondatrész igencsak beletalált az elevenben. Észrevette(?) hogy a “bal”oldalon nincsenek szakemberek?
Jurák Kata
2023-05-20 at 11:08
Azt hiszem, néhány kifejezést sikerült azért megjegyeznie, csak nem a helyes szövegkörnyezetben használja.:) Pl. educatio..
Rolo
2023-05-20 at 11:06
Nem csoda hogy nem engedték érettségire?…borzalom ez az összefüggéstelen katyvasz amit kiokád a száján…elég ennek a 8 általános! Szerencsétlen,fogalmazásgátlót szedhet?????