Pesti Srácok

Nyomoz a rendőrség a volt élettársával dulakodó Juhász Péter ügyében

Nyomoz a rendőrség a volt élettársával dulakodó Juhász Péter ügyében

Személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt nyomozást rendelt el az Együtt elnöke, Juhász Péter dulakodási botránya ügyében a rendőrség – tudta meg a PestiSrácok.hu. Juhászt egy hónappal ezelőtt jelentették fel, miután a sajtó bírósági iratokra hivatkozva megírta, a politikus bántalmazhatta korábbi élettársát.

Személyi szabadság megsértése bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást Juhász Péter dulakodási botrányának ügyében a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t a rendőrség kommunikációs osztálya. Az Együtt elnökét egy hónapja Tényi István jelentette fel kényszerítés, súlyos testi sértés, kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt. A rendőrség – egyelőre - utóbbi bűncselekmény vonatkozásában döntött úgy, hogy megindítja az eljárást.

Juhász Péter annyit elismert, dulakodott volt élettársával. A rendőrség személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt nyomoz. Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Tényi a – portálunk által megismert – feljelentésében azokat a sajtóban megjelent, bírósági periratokra hivatkozó információkat ismertette, miszerint Juhász Péter súlyosan bántalmazta és megalázta korábbi élettársát.

PestiSracok facebook image

– idézte a nő szavait feljelentésében Tényi, aki arra is utalt, az iratok szerint a politikus évekig terrorizálta volt élettársát, mielőtt megverte:

Tényi beadványában hangsúlyozta, a politikus nemcsak egykori élettársával volt erőszakos, de a nő jogi képviselőivel is. Az asszony új párját pedig rendszeresen fenyegette, sőt, közvetetten gyerekeit is folyamatos lelki nyomás alatt tartotta. Az iratok szerint a gyerekek 2017 augusztusában az édesapjuknál töltöttek egy hetet, azonban arra az időpontra, amikor gyermekeit vissza kellett volna vigye édesanyjukhoz, az Együtt politikai tüntetést szervezett. Ezzel ellehetetlenítve az utazást – áll a feljelentésben, amelyben Tényi felhívta a figyelmet, hogy az iratok szerint a politikus mindig is félt a szomszédok és a szavazók véleményétől, ezért többnyire zárt helyeken – a lakásban, kocsiban, sőt gyakran a gyerekei társaságában – szívott marihuánát.

Juhász a dulakodást elismerte

Azt ugyanakkor mindenképp érdemes megjegyezni, hogy a politikus a kezdeti hallgatás után az Index kérdésére elismerte, valóban egy órán keresztül dulakodtak volt élettársával 2016 karácsonyán, de állította, éppen az asszony támadt rá ittasan, ő csak védekezett. Juhász a nő egyéb vádjait következetesen tagadta.

Távozásra szólították fel a politikust

A Mindennapok Női Szemmel Egyesület eközben kedden arra kérte Szél Bernadettet, az LMP miniszterelnök-jelöltjét, hogy ő is írja alá azt a petíciót, amelyet a szervezet azért indított, hogy Juhász Péter, az Együtt elnöke távozzon a közéletből.

Király Nóra, az egyesület alapítója, Újbuda fideszes alpolgármestere kedden az LMP budapesti székháza előtt tartott sajtótájékoztatóján elmondta: már közel ötezren írták alá az egyesület által egy hete indított online petíciót. Ezt azért kezdeményezték, mert

– tette hozzá. Közölte: Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s országgyűlési képviselő és Dunai Mónika, a Fidesz-KDNP képviselőcsoportjának tagja is aláírta már a petíciót, most pedig Szél Bernadettet, az LMP miniszterelnök-jelöltjét és minden LMP-s képviselőjelöltet arra kérnek, hogy támogassák a kezdeményezést.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.