Jó hülyének lenni? – tehetnénk fel a jogos kérdést a Letzte Generation aktivistáinak, akik ezúttal a németországi Mainz városának egyik forgalmas úttestjére ragasztották a kezüket. A klímaaktivisták akciója olyan jól sikerült, hogy légkalapácsot kellett a rendőröknek bevetni. Ám, ha azt hiszik, hogy ez az első ilyen megmozdulás tévednek. Nemrég ugyanis két fiatal aktivista Londonban festékkel rongált meg egy Vincent Van Gogh festményt, majd a falhoz ragasztották a kezüket. Két német aktivista pedig egy korláthoz ragasztotta a kezét egy koncerten. Pechükre a korlát mobil volt.
Négy nagyeszű ökoaktivista azzal a gondolattal ébredt, hogy milyen jó ötlet lenne egy forgalmas úthoz ragasztani a kezüket a csúcsforgalom előtt. A Letzte Generation aktivistáiról van szó, akik közül az egyiknek túl jól sikerült a művelet, ugyanis társaival ellentétben az ő keze valóban eggyé vált az aszfalttal. A rendőrök ezért kénytelenek voltak bevetni a légkalapácsot és körbevágni vele az úttestet. A lyukat utána betömték, a férfi pedig egy jókora emléket tudhat magáénak. A férfi ellen vádat emeltek az anyagi kár miatt.
A ragasztó gyerek és totális idióták kezébe nem való
Nem véletlenül van ráírva a ragasztókra, hogy olyan helyre tegye a kedves szülő, ahol a gyerek nem érheti el vagy csak szülői felügyelet mellett alkalmazzák a kis lurkók. Mostantól viszont azt is rá kellene írni, hogy csak épelméjűek használják és csak rendeltetésszerűen. Ugyanis nem ez az első alkalom, hogy degeneráltak kezébe kerül a ragacs. Nem is olyan régen a Letzte Generation testvércsoportja, a Just Stop Oil tagjai mentek be a londoni Courtauld Gallerybe és öntöttek le festékkel egy Van Gogh műalkotást, majd a falhoz ragasztották a kezüket. Mindkét szervezetet egyébként a Climate Emergency Fund finanszírozza és amelyet Aileen Getty milliárdos olajörökös alapított, és Trevor Neilson, egy Bill Gateshez és Soros Györgyhöz kötődő befektető irányít.
Megint két német aktivista pedig egy koncertet próbált megzavarni avval, hogy egy korláthoz ragasztották magukat, de pechükre a korlát mozgatható volt, így repültek az előadásról a korlátjukkal együtt.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS