Pesti Srácok

Októberben újabb 37 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma

null

Magyarországon a munkaalapú társadalom erős és ellenálló, hiszen a háború és szankciók sújtotta nehéz gazdasági helyzetben is sikerült megvédeni a munkahelyeket és tovább növelni a foglalkoztatottak számát - kommentálta a legfrissebb munkaerőpiaci adatokat pénteki közleményében Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Felidézte, a KSH adatai szerint októberben 4,757 millióan dolgoztak Magyarországon. Ez azt jelenti, hogy egy év alatt újabb 37 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma. 2010-hez képest már 1 millióval dolgoznak többen, miközben történelmi mélyponton van az álláskeresők száma. Az államtitkár kiemelte: "újabb korszakos sikert figyelhettünk meg októberben, hiszen a 15-64 éves korosztály aktivitási rátája soha nem látott szintre, 78,4 százalékra emelkedett. Azaz egyre többen vannak jelen a munkaerőpiacon, a kormány sikerrel aktivizálja a hazai munkaerőpiaci tartalékokat".

Czomba Sándor emlékeztetett, hogy a Gyurcsány-korszakhoz képest a munkaerőpiacon részt vevők aránya több mint ötödével javult, míg a foglalkoztatottak aránya közel harmadával emelkedett. Az államtitkár megismételte: 2023 az inflációcsökkentés, 2024 a gazdasági növekedés helyreállításának az éve. Czomba Sándor kitért arra is, hogy szeptemberben ismét emelkedésnek indultak a reálbérek, decembertől pedig 15 százalékkal emelkedik a minimálbér és 10 százalékkal a garantált bérminimum.

PestiSracok facebook image

- tette hozzá.

A múlt hónapban 4,1 százalékos volt a munkanélküliségi ráta

A KSH legfrissebb jelentéséből az is kiderül, hogy a munkanélküliek száma 2023 októberében 202 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,1 százalék volt. A 2023. augusztus-októberi időszakban a 15-74 éves munkanélküliek száma 37 ezerrel, 211 ezerre, míg a munkanélküliségi ráta 0,7 százalékponttal, 4,3 százalékra nőtt.

A férfiak körében a munkanélküliek száma 111 ezer volt, munkanélküliségi rátájuk 0,7 százalékponttal, 4,3 százalékra emelkedett. A munkanélküli nők száma 100 ezer volt, munkanélküliségi rátájuk 0,7 százalékponttal, 4,3 százalékra növekedett. A 15-24 éves munkanélküliek száma 44 ezer, munkanélküliségi rátájuk 13,8 százalék volt. Az összes munkanélküli 20,7 százaléka ebből a csoportból került ki. A 25-54 éves korosztály munkanélküliségi rátája 0,5 százalékponttal, 3,7 százalékra, az 55-74 éveseké 0,5 százalékponttal 3,3 százalékra emelkedett.

A munkakeresés átlagos időtartama 9,0 hónap volt, a munkanélküliek 36,0 százaléka legalább egy éve keresett állást. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint (https://nfsz.munka.hu/) a nyilvántartott álláskeresők létszáma az egy évvel korábbihoz képest október végére 4,0 százalékkal, 226 ezerre csökkent.

(MTI / Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.