Pesti Srácok

Olyan, mintha Kínában tényleg lecsengett volna a járvány

Olyan, mintha Kínában tényleg lecsengett volna a járvány

Három nap után jelentett Kína újra helyben történt koronavírus-fertőzést. Az egyetlen regisztrált eset mellett 54, külföldről beutazó, vírushordozó személyt szűrtek ki – írja a Reutersre hivatkozva az Origo. Az új fertőzöttek – egy helyi kivételével – olyan, főként kínai állampolgárok, akik külföldről beutazva, illetve hazatérve hurcolják be a vírust.

A csütörtökre jelentett 55 új eset csökkenés az előző napi 67-hez képest. A friss hivatalos adatok szerint így Kínában összesen 81 340 fertőzöttről tudni, és 3292 halálesetről. A vírusfertőzés következtében meghaltak száma öttel nőtt előző nap – idézi fel az Origo. A legtöbb ilyen új esetet – 17 fertőzöttet – Sanghaj városában szűrték ki, ahol ezzel 125-re nőtt azon betegek száma, akik Kínán kívül fertőződtek meg a vírussal. Ebből 46 beteg Nagy-Britanniából, 27 az Egyesült Államokból érkezett Kínába. A körülbelül 60 millió lakosú Hupej tartományban, ahol először jelent meg a vírus tavaly év végén, nem jelentettek új esetet. A cikk megjegyzi, hogy a kínai hatóságok aggódnak, hogy a külföldiek hurcolhatják vissza a vírust, ezért szigorú korlátozásokat vezettek be a nemzetközi légijáratok közlekedésére. Kína saját légitársaságai részére, egy városba csak heti egy alkalommal történő repülést engedélyez, és ugyanennek betartását kéri a külföldi cégektől is.

Forrás: Origo/Reuters; Vezető kép: MTI/AP/Chinatopix

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.