Pesti Srácok

Olyan munkahelyeket jutalmaztak, ahol fontosnak tartják, hogy dolgozóik a családi életben is kiteljesedhessenek

Olyan munkahelyeket jutalmaztak, ahol fontosnak tartják, hogy dolgozóik a családi életben is kiteljesedhessenek

Egy ország akkor lehet sikeres, ha a munkahelyeken támogatják a családalapítást, a családi életet, és ha ezzel párhuzamosan a család is támogatja a munkában való kiteljesedést – mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a Családbarát munkahely pályázat csütörtöki díjátadó ünnepségén, amit az egyik nyertes, a Közbeszerzési Hatóság székházában tartottak.

Novák Katalin közölte: az idén 52 olyan vállalat nyerte el az elismerést, amely fontosnak tartja, hogy dolgozói a családi életben is kiteljesedhessenek. Az idei díjazottak között van az Országos Mentőszolgálat, a Magyar Nemzeti Bank és az Alkotmányvédelmi Hivatal. Az államtitkár a családbarát programokat értékelve arra hívta fel a figyelmet, hogy akkor lesznek igazán értékesek, ha “emberi minőség”, családbarát mentalitás, megfelelő munkahelyi légkör is társul hozzájuk. Elmondta: az idén kilencedik alkalommal meghirdetett pályázat nyertesei között vannak cégek, amelyek már nem először vehetik át a díjat, mert évről-évre kitalálnak valami újabb családbarát programot. Örömét fejezte ki, hogy egyre több apáknak szóló program indul, továbbá azért is, mert több munkahelyen gondolnak a családban élő, beteg, gondozásra szoruló idősekre is. Ismertetése szerint az idén 77 millió forintos keretösszeggel meghirdetett pályázat nyerteseinek nagy többsége támogatást is kap családbarát programjaik megvalósításához, legfeljebb 5 millió forintot. Novák Katalin közölte azt is, hogy a tárca bevezeti a “családbarát hely” tanúsító védjegyet. A védjegy birtokosainak vállalniuk kell, hogy teljes tevékenységükben érvényesülnek a családbarát elvek, és ezek meglétét folyamatosan ellenőrzik. Az államtitkár a kormány munkahelyekhez is kapcsolódó családpolitikai intézkedései közül kiemelte a bölcsődefejlesztési programot is. Emlékeztetett arra, hogy a hagyományos bölcsődék mellett megjelentek a mini- és a családi bölcsődék, továbbá a munkahelyiek is, és utóbbiak finanszírozása jövőre a duplájára emelkedik.

– mondta.

PestiSracok facebook image

– mondta Novák Katalin.

A rendezvényen kiosztott ismertető szerint a Családbarát munkahely pályázat célja olyan programok támogatása, melyek elősegítik a magánélet és munkahelyi kötelezettségek összehangolását.

– írták. A díjat kis-, közép- és nagyvállalatok, valamint költségvetési szervek kategóriában külön ítélik oda. Idén nagyvállalati kategóriában díjat kapott a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft., a Fastron Hungaria Kft., a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt., a BKÜ Budapesti Közlekedési Ügyfélkapcsolatok Zrt., valamint az IBM Hungary ISSC Kft. Költségvetési szervek kategóriájában mások mellett a váci, a szolnoki, a szentendrei és a nyíregyházi önkormányzat, a Vas Megyei Önkormányzati Hivatal, több megyei rendőr-főkapitányság, bíróságok, kórházak, egyetemek, továbbá büntetés-végrehajtási intézetek vehettek át díjat.

Verseghi-Nagy Miklós, Szentendre polgármestere a Karc FM Paláver című műsorában úgy fogalmazott: a szentendrei intézményekben "a családbarátság olyan szemlélet, amely átszövi a város vezetését".

- mondta Verseghi-Nagy Miklós. A szentendrei polgármester hozzátette: első alkalommal 2009-ben kapták meg a Családbarát önkormányzat díjat a Nagycsaládosok Országos Egyesületétől, 2015-ben és idén pedig az Emberi Erőforrások Minisztériumának Családbarát munkahely díját vehették át.

Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.