Brüsszel legújabb és egyik legégbekiáltóbb korrupciós ügyéről számolt be Skype-on a Pesti Riporter keddi adásának vendége, Ómolnár Miklós. A Ripost főszerkesztője a napokban tett közzé egy nagy port kavart videót a Feketén-Fehéren nevű vlogsorozatában, ahol az uniós korrupcióról beszélt. Ezen kívül műsorunk vendége volt még Kovács Zita, aki arról beszélt, hogy ferencvárosi lakásában milyen áldatlan állapotok vannak, Baranyi Krisztina pedig a füle bojtját sem mozdítja, hogy segítsen. Erről Vésey Kovács László készített egy videóriportot. Végül, de nem utolsó sorban a Pesti TV esti műsorának vendége volt még Varga Ádám is, aki Ursula von der Leyen sértődéséről beszélt nekünk.
Ómolnár Miklós vlogjában arról beszélt, hogy az unió elkésett vakcinabeszerzését aláíró egészségügyi biztos, Sztella Kiriákidész vállalhatatlan korrupciós botrányba keveredett. A ciprusi politikust sokak szerint a vakcinagyártók vesztegették meg, hiszen az általa aláírt szerződések a cégeknek, és nem a vakcinára váró országoknak és azok állampolgárainak kedveztek.
Egyszer csak hirtelen több mint egymilliárd forint, pontosan négymillió euró jelent meg férjével közös számláján
– mondta a videóban a médiaszakember. Ómolnár Miklós műsorunkban arról beszélt, hogy négymillió euró még Cipruson is nagy pénz, és egy számvevőszéki ellenőrzés szúrta ki ezt a különleges tranzakciót. Úgy fogalmazott, hogy egyelőre senki nem tudja, mi a pénznek a forrása. A ciprióta politikus a férjére próbálja hárítani a felelősséget, miközben az állami ciprusi bank – ahol a számlájuk található – egyfajta hitelként próbálja feltüntetni azt. A Mediaworks bulvár és magazin üzletágának igazgatója műsorunknak kifejtette: Sztella Kiriákidész volt az, aki még tavaly ült le tárgyalni a nagy vakcinagyártókkal, ő írta alá az összes, az unió által megkötött szerződést.
A ciprusi sajtó összefüggésbe hozta ezt a hatalmas összeget ezekkel a vakcinaszerződésekkel. Ezt a négymillió eurót kölcsönnek próbálják beállítani, de semmiféle fedezete nincs ennek a pénznek. Korrupciógyanús az egész ügylet
– jegyezte meg. Ómolnár Miklós azzal folytatta: azért is támadják a Brüsszel által kötött kontraktusokat, mert azok nem tartalmaznak gyakorlatilag szigorú feltételeket, sem a szállítás ütemezésében, sem a késésekkel kapcsolatban.
Százmilliók életét befolyásoló kérdésekről van szó, ilyen lazán megkötött szerződéseket még nem látott a világ, mindenki a biztos asszony felelősségét hangsúlyozza, hiszen az ő neve szerepel az összes szerződésen
– közölte, majd az interjú többi részében felidézték, hogy a Kiriákidész család több botrányban is érintett volt már: Cipruson privatizálták az onkológiai ellátást, az egekbe tolták az árakat, az átlagpolgárok nem engedhették meg maguknak, hogy orvosi ellátásban részesüljenek, ha rákos megbetegedésben szenvedtek; végül egyetlen kiút volt a botrányból és államosították a szektort. Ómolnár Miklós arról is beszélt, hogy állítása szerint a balliberális lapok azért nem írnak Sztella Kiriákidész botrányáról, mert nem illik a narratívájukba, ami abból áll, hogy minden rendben van a brüsszeli vakcinabeszerzéssel, miközben mindenki tudja, hogy akadozik a szállítás, és azok az országok, amelyek a brüsszeli vakcinákra hagyatkoztak, most nagy bajban vannak. Az újságíró szerint Ciprus egyfajta offshore-paradicsom, ám ha sikerül kinyomozni, hogyan került a brüsszeli biztos számlájára az ismeretlen eredetű pénz, akkor Brüsszel egyik legsúlyosabb korrupciós botránya kerekedhet ki belőle.
Nem véletlenül titkolóznak Brüsszelben, ezek elnagyolt, elkapkodott szerződések
– fogalmazott Ómolnár Miklós.
Az épület ázik, Baranyi Krisztina füle botját sem mozdítja
Műsorunk következő vendége Kovács Zita volt, aki hosszan mesélt Ráday utcai lakásának kálváriájáról. Elmesélte, hogy öt éve esővízben tocsog a ferencvárosi társasház, a tetőtérben lakásépítésbe fogó cég miatt a lakások többsége már beázott, van, amelyik lakhatatlanná vált, de a beruházót ez nem érdekli, és az önkormányzat sem siet segíteni. Kovács Zita és családja azóta úgy él, hogy nem szivárog, hanem szó szerint folyik be az esővíz a lakásukba. A mennyezeti vakolat rég lehullott a beázás miatt, a födém betonelemeit nézik alulról, és a betonport lélegzik be. A lakó műsorunkban arról panaszkodott, hogy hiába keresik problémájukkal Baranyi Krisztinát, a IX. kerület zöld polgármestere nemhogy nem rohan segíteni, gyakorlatilag a füle bojtját sem mozdítja.
A műsor utolsó részében Varga Ádám volt a Pesti Riporter vendége, aki hosszan beszélt Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének ügyeiről, és kiderült az is, hogy a politikus miért van éppen megsértődve.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS