Az anyagcsatává vált orosz–ukrán háború egyik legfontosabb mellékhadszíntere a Közel-Kelet mellett Afrika és Dél-Amerika lett. Ukrán (amerikai) és orosz ügynökök hadai kutatják azokat az elfekvő, szovjettechnika-kompatibilis készleteket, amiket a felek egymásra lőhetnek Ukrajnában. Az amerikai kormány meg közben átadta az oroszoknak a globális fegyverkereskedelem legnagyobb ragadozóját, Viktor Anatoljevics Butot, mert ettől érzik jól magukat.
A NATO 155 mm-es, a Szovjet Birodalom pedig 152 mm-es fegyvercsaláddal dolgozik, mióta csak felosztották egymás között a világot. A lőszer- és fegyverutánpótlás pedig minden háborúban fontos, de amíg a hátország képes biztosítani a szükséges mennyiséget, addig ez pusztán logisztikai kérdés. De ha gyártási kapacitás vagy technológiai elmaradottság miatt nem, akkor piaci kérdéssé válik.
Az orosz–ukrán háború tizedik hónapjában mind a két fél ott tart, hogy nincs elegendő lőszere. Az oroszok a saját nagy stratégiájuk áldozatai: egyszerűen olyan mennyiségben használják a tüzérséget, amihez csak akkor tudnak elegendő lőszert biztosítani, ha a teljes gazdaságukat átállítják a háború kiszolgálására. Az ukránok esetében meg az történt, hogy hiába volt többé-kevésbé elégséges termelési kapacitásuk, az oroszok szétlőtték azokat. A NATO által szállított fegyverzet pedig csak szépségtapasz a szovjet technikát megöröklő ukrán hadseregen; a pár 10 HIMARS és a pár tucat egyéb löveg eltörpülnek a rengeteg, még a szovjet érából örökölt, sok esetben továbbfejlesztett nehézfegyverek tömegei mellett. Ha működésben már nem, alapfelszerelését tekintve az ukrán is a posztszovjet hadseregek közé sorolandó.
Mind az oroszok, mind az ukránok (amerikaiak) kirajzottak a nagyvilágba, és próbálják felkutatni azokat a készleteket, amiket az elmúlt fél évszázadban a szovjetek és a szovjet utódállamok eladtak az el nem kötelezett államok mellett mindenféle kétes diktatúrának, felkelőknek, lázadóknak, terroristacsoportnak a Közel-Keleten, Afrikában és Dél-Amerikában. A minap például Marokkó jelezte, hogy leszállítja Ukrajnának a raktárból összesöpört, elavult szovjet technikát, amire nézhetünk finnyásan, de azokat a 152 mm-es lőszereket legalább be lehet tölteni a Harkovi Traktorgyár egykori csodáiba, a Szekfűkbe, az Akácvirágokba és Jácintokba.
Az első kérdés, amit ő (Viktor Anatoljevics But) feltett nekem, az volt: Hogyan segíthetek Donbásznak?
– erről Leonyid Szluckij, az Állami Duma nemzetközi ügyekkel foglalkozó bizottságának vezetője számolt be büszkén. Mert ha valaki tudja, hol találnak még elfekvő, olcsón megszerezhető, a szovjet korszakból származó készleteket, az Viktor Anatoljevics But.
Az ilyen börtöncserék persze ritkán vannak egálban, az egyik fél mindig elégedettebb a végén, de ekkora öngólt és idiotizmust, amit az amerikai kormány bemutatott, még nem látott a világ. Hazavittek egy kommunista, Amerika-ellenes kosárlabdázót, cserébe elengedték az orosz katonai hírszerzés egykori tisztjét, aki vállalkozóként több kontinensen terjesztette a fegyverkezés örömét, olyan országok és szervezetek között, amiknek nemhogy lőfegyverhez, de fakardhoz sem lett volna szabad jutniuk.
Nem mindenki teljesen hülye az Államokban sem. A DEA korábbi műveleti főnöke, Michael Braun már a gondolatától is rosszul lett annak, hogy szabadon engedik Butot.
Mielőtt belemegy ebbe a cserébe, Joe Biden amerikai elnöknek illene emlékeznie arra, hogy But mennyire veszélyes volt és mekkora kárt okozhat az amerikai nemzetbiztonságnak a szabadon engedése
– próbálta felhívni a figyelmet a globális fegyverkereskedelem egyszeregyére, miszerint ha valaki ismeri a potenciális eladót és a potenciális vevőt, akkor ott üzletet fog kötni. But kicserélése (sajnos) üzenet a szabad világnak: Amerika az önsorsrontásig foglya lett az identitáspolitikai üzeneteinek. Mind saját magát, mind a szövetségeseit képes veszélybe sodorni pusztán azért, hogy jóemberkedjen egy picit. Mert egy fekete és leszbikus kosárlabdázó kiszabadítása fontosabb számukra, mint a legveszélyesebb globális fegyvernepper börtönben tartása. Akkor is, ha But már másnap szolgálatba áll, nekiáll felkutatni az orosz hadseregnek szükséges utánpótlást a világban.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS