Pesti Srácok

Orbán Balázs: a blokkosodást hirdető országoknak köszönhetően Magyarország szerepe felértékelődött

null

A blokkosodás politikáját valló nyugat európai országoknak, vagy éppen az Egyesült Államoknak köszönhetően Magyarország szerepe felértékelődött, és nemcsak Kína szemében – többek közt erről beszélt a kínai elnök hazánkban tett látogatása kapcsán készült interjúban Orbán Balázs. A miniszterelnök politikai igazgatója kifejtette, hogy mindez komoly lehetőségeket jelent Magyarországnak: évtizedek óta várt infrastrukturális fejlesztések valósulhatnak meg, valamint igen komoly befektetések érkeznek, a nyomukban pedig munkahelyek jönnek létre, és a magyar bérszínvonal is emelkedik.

Orbán Balázs elmondta, hogy a kínai elnök a koronavírus-járvány óta nem járt Európában. Hszi Csin-ping mostani körútjával a Kína és Európa közötti kapcsolatokat akarta dinamizálni. Úgy vélte, miközben a Biden-adminisztráció bírálja azokat az országokat, amelyek kapcsolatokat építenek Kínával, ebben is tetten érhető a kettős mérce.

– fogalmazott. Kitért arra, hogy Orbán Viktor Donald Trumpnál tett látogatása, majd a kínai elnök magyarországi útja e kettősségében a magyar konnektivitásstratégia sikere.

PestiSracok facebook image

– emelte ki. A tanácsadó szerint a republikánusokkal való együttműködéshez az a kulcs, hogy Donald Trump nemzeti érdeken alapuló külpolitikát hirdetett, amely elfogadja azt, ha más országok is a nemzeti érdek alapján határozzák meg a külpolitikájukat.

– vélekedett. Orbán Balázs kitért arra, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a kínai elnök látogatása előtt telefonbeszélgetést kezdeményezett Orbán Viktorral, amely során meghívta egy békekonferenciára is. Ezzel kapcsolatban elmondta:

Forrás: index.hu; Fotó: MTI/Máthé Zoltán