Pesti Srácok

Orbán Balázs: Két héten belül dönthet az Országgyűlés a veszélyhelyzet megszüntetéséről

Orbán Balázs: Két héten belül dönthet az Országgyűlés a veszélyhelyzet megszüntetéséről

Két héten belül megszavazhatja az Országgyűlés a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet és különleges jogrendi állapot megszüntetését – jelentette be a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára kedden, sajtótájékoztatón, Budapesten.

Orbán Balázs a sajtótájékoztatón közölte: a kabinet a hétfői kormányülésén döntött arról, hogy törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűlésnek, amelyet ha a képviselők támogatnak, akkor megszűnik a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet és véget ér a különleges jogrendi időszak. A két törvényjavaslat közül az egyik a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény hatályon kívül helyezését és a veszélyhelyzet megszüntetését, a másik pedig az azzal összefüggő átmeneti szabályokat tartalmazza. Terveik szerint erről az Országgyűlés két héten belül hozhat döntést, így a veszélyhelyzet és a különleges jogrendi állapot június közepén megszűnhet – hangsúlyozta az államtitkár. A tervezett átmeneti szabályokra térve Orbán Balázs elmondta: az operatív törzs fennmarad és irányítja a járvány esetleges második hullámára való felkészülést, az egészségbiztosítási és családtámogatási ellátások meghosszabbítása július elsejéig tart. Az ingyenes közterületi parkolás és a veszélyhelyzet idején meghozott adókedvezmények határideje szintén július elseje. A hiteltörlesztési moratórium december 31-éig hatályban marad, a kórházparancsnoki rendszert megtartják. Az állami foglalkoztatottak – rendőrök, katonák és kormánytisztviselők – külföldi utazási tilalma a törvény hatályba lépésével megszűnik, az érintéssel történő bankkártyás fizetés limitjének tizenötezer forintra emelése megmarad.

Orbán Balázs beszélt arról is, hogy az egészségügyi válsághelyzet intézménye az egészségügyi készenlét fokozása érdekében megerősödik; a jövőben ez a jogintézmény biztosítja majd a járvány esetleges második hullámára való felkészüléshez szükséges jogi hátteret. Erről úgy fogalmazott: azt remélik, hogy úgy tudunk a járvány esetleges további szakaszaiban védekezni, hogy nem lesz szükség újabb különleges jogrendi állapot kihirdetésére. Ehhez azonban – folytatta – szükséges, hogy az átmeneti szabályokat a képviselők támogassák. A politikus hangsúlyozta azt is, hogy a kormány helyesen járt el, amikor március 11-én elrendelte a veszélyhelyzetet, Magyarország gyorsan lépett és eredményesen zárta a járvány elleni védekezés első szakaszát mind az emberi életek és egészség, mind pedig a gazdaság megóvásának szempontjából.

PestiSracok facebook image

– szögezte le Orbán Balázs, és hozzátette: a további védekezéshez szükséges szabályokat a különleges jogrendi felhatalmazás nélkül is meg tudják hozni. Úgy vélte, a védekezés első szakasza a különleges jogrendi állapot nélkül bizonyosan nem lehetett volna ennyire eredményes. Az államtitkár szerint nem volt igaza azoknak, akik azt állították, hogy a kormány a hatalmával szeretne visszaélni.

– tette hozzá, egyúttal bocsánatkérésre szólította fel a Magyarországról szóló álhírek íróit és terjesztőit, a magyar ellenzéket, nemzetközi sajtóorgánumokat és liberális politikai szerelőket. A járványhelyzet esetleges súlyosbodását firtató újságírói felvetésre Orbán Balázs kifejtette: ha a parlament támogatja a törvényjavaslatot, akkor az egészségügyi válsághelyzet intézményének segítségével meg tudják hozni az eredményes védekezéshez szükséges további szabályokat. Szintén kérdésre a politikus elmondta, hogy törvényjavaslat elfogadása esetén a kórházparancsnoki rendszer határidő nélkül fennmarad a mostani szabályok szerint. A rémhírterjesztésre vonatkozó kérdésre Orbán Balázs úgy reagált: azt csak a különleges jogrend esetén lehet alkalmazni, így ha a különleges jogrend megszűnik, a tényállás ugyan megmarad, de annak alapján eljárást nem lehet indítani.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.