Pesti Srácok

Orbán: Még ma is dermesztő az őszödi beszéd!

Orbán: Még ma is dermesztő az őszödi beszéd!

Pénteken ismét interjút adott a Kossuth Rádiónak Orbán Viktor. A miniszterelnök beszámolt arról, várható-e negyedik hullám, és arra kért mindenkit: vegye fel a koronavírus elleni védőoltást. A miniszterelnök a gazdasággal kapcsolatban jó hírekkel szolgált: hangsúlyozta, hogy soha nem dolgoztak ennyien Magyarországon, mint most, valamint kijelentette, hogy meglehet idén az 5,5%-os gazdasági növekedés is. Az őszödi beszéd 15. évfordulóján tartott interjújában Orbán Viktor elmondta, hogy a beszéd még ma is dermesztő, ám az igazán dermesztő az, hogy a beszéd főszereplője, Gyurcsány Ferenc a baloldal vezetője.

A miniszterelnök a péntek reggel rádióinterjút azzal kezdte, hogy a 15 éve kiszivárgott őszödi beszéd, ahol Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök trágár stílusban vallotta be, hogy évekig hazudott és nem csinált semmit, a mai napig dermesztő. Úgy fogalmazott, hogy az igazán dermesztő az, hogy az az ember, aki az egész helyzetet előidézte, becsapta az embereket, majd elvette az emberek pénzét, utána csődbe vitte az országot, ma a baloldal vezetője.

– mondta Orbán Viktor, aki szerint a beszédnek súlyos gazdaságpolitikai következménye volt. A kormányfő szerint még egy év talán, és az utolsó rossz emlék is eltűnik.

PestiSracok facebook image

A miniszterelnök a nemzeti konzultációval kapcsolatban kijelentette, hogy az mára beépült a magyar politikába és egy fontos gyakorlat lett. Úgy fogalmazott, hogy már a '90-es évek elején is már arra törekedett, hogy olyan kormányok legyenek az ország élén, amelyek nemcsak négyévente, a választásokon kérdezik meg az embereket, hanem közte is lehetőséget adnak, hogy elmondják a véleményüket a különböző témákról.

– fogalmazott Orbán Viktor, aki szerint már meg is született a konzultáció utáni első döntés, amely a törlesztési moratóriumról szólt, és lesz még állítása szerint pár ilyen döntés, amelyről hétfőn, a parlamentben fog beszélni.

A kormányfő kijelentette, hogy hazánk gyorsítópályán jön ki a járvány okozta válságból, mivel idén elérjük az 5,5%-os gazdasági növekedést. Úgy fogalmazott, hogy csak abból tudunk megélni, amiért megdolgoztunk, ezért az intézkedések fedezete munkából van. A miniszterelnök szerint, ha segélyre építjük a gazdaságot, akkor idővel csődbe megy az ország. Állítása szerint az uniós tagság fontos, mivel az piacot ad hazánknak, ám leszögezte: az újraépítési pénzek hitelek, de ezt most nem akarja Brüsszel odaadni, mivel komoly vita alakult ki az unió és hazánk között az LMBTQ-kérdésekben.

– szögezte le a miniszterelnök.

Orbán Viktor a Kossuth Rádiónak a járvánnyal kapcsolatban elmondta: biztos, hogy lesz negyedik hullám, ami hónapok óta biztos tény; a kérdés már csak az, hogy milyen súlyos lesz a pandémia, ez azonban attól függ jelentősen, hogy hányan oltják be magukat. Állítása szerint a harmadik oltás jobb, ha van, mint ha nincs.

– mondta Orbán Viktor, aki szerint a fiatalok azt hiszik, hogy a vírus nem érinti őket, éppen ezért azt kéri, ők is oltassák be magukat. A kötelező maszkviseléssel kapcsolatban a miniszterelnök elmondta: nem akar arról lebeszélni senkit, ám nem ez a megoldás, szigorúan csak az oltás. A kormányfő leszögezte, hogy Magyarország oltási programja az egyik leggyorsabb volt, és nálunk volt elsőként teljes körűen hozzáférhető harmadik oltás. A miniszterelnök különösen a daganatos betegeket biztatja az oltás felvételére.

Ferenc pápa látogatásával kapcsolatban kijelentette, hogy a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egy óriási élmény volt. Állítása szerint felértékeli hazánkat, hogy harminc éve vett részt pápa utoljára ilyen eseményen. A Szentatya és a miniszterelnök közti beszélgetésen kerülték azokat a kérdéseket, amelyekben nem értenek egyet; ilyen volt a migráció. Orbán Viktor szerint nem biztos, hogy mást gondolnak róla, csak máshonnan közelítik meg a kérdést. A miniszterelnök elmondta: teljes egyetértés volt köztük a család védelmének kérdésében, ahol Ferenc pápa olyan keményen fogalmazott, ahogyan a kormányfő korábban nem, ráadásul még bátorítást is kapott a katolikus egyház vezetőjétől, hogy folytatni kell a megkezdett utat.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.