Pesti Srácok

Orbán: Megtörtént a rendszerváltás, de 2010-ben

Orbán: Megtörtént a rendszerváltás, de 2010-ben

Több mint egy évtizede nem produkált olyan jó eredményeket a magyar gazdaság, mint ma – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Budapesten, a Millenáris Teátrumban tartott évértékelő beszédében - írja a Magyar Nemzet. Orbán beszédében hangsúlyozta, hogy Magyarországon negyven év után először csökken a rezsi, emellett nő a foglalkoztatottság és a minimálbér, évtizedek óta nem volt ilyen alacsony az infláció, bővül a gazdaság. Hozzátette: a kormány megvédi, sőt növeli a nyugdíjak értékét, és évek óta 3 százalék alatti a költségvetés hiánya.

„Ki gondolta volna néhány éve, hogy éppen Magyarországnak lesz ereje, hogy megadóztassa a bankokat, a multikat és csökkentse a rezsit? Hogy Magyarország tudja letörni az inflációt, 3 százalék alá szorítani a költségvetési hiányt, ezzel eminenssé válni az unión belül? Ki gondolta volna, hogy Magyarország lesz az, ahol nőni fognak a bérek és a foglalkoztatottság? Hogy képesek leszünk az uniós átlagot meghaladó stabil gazdasági növekedést elérni? Hogy éppen Magyarország lesz képes hazaküldeni a Nemzetközi Valutaalapot és a saját lábára állni?” – kérdezte a kormányfő, hozzátéve: az eleinte durván támadott magyar megoldásokat mára mások is átvették.

Orbán szerint második rendszerváltásra volt szükség. A miniszterelnök szerint 2010-ben az emberek leváltották azt a politikai-gazdasági rendszert, amely a kommunizmus megdöntése után épült fel, és amelynek felépítésében ők is részt vettek. „Pontosabban amelyet korábban sikertelenül próbáltunk megjavítani, mert az 1998 és 2002 közötti négy év nem volt elég erre, majd visszajöttek a kommunisták, illetve a szocialisták és az oldalkocsis liberálisok, és 2010-re tönkrevágták az országot, a fényes álmokat elnyelte a nagy posztkommunista bendő”.

PestiSracok facebook image

A Magyar Nemzet teljes tudósítása itt, az Indexé pedig itt olvasható.

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.