Magyarország, amely a béke oldalán áll, minden béketervet támogat, mert nem tudjuk, végül melyik visz sikerre, de ha nem tesszük meg az első lépést, sohasem jutunk el a békéig – mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök, aki horvát és szlovén újságírók kérdéseire válaszolt a bledi kereszténydemokrata internacionálé (CDI–IDC) vezetőségi ülésének alkalmával csütörtökön.
A magyar kormányfő rámutatott, hogy kétféle gondolkodásmód létezik az ukrajnai háború jövőjét illetően: az egyik szerint van mód a konfliktus katonai rendezésére, míg a másik szerint nincs lehetőség erre, ezért inkább tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség.
A miniszterelnök a csúcsról készített Facebook-bejegyzésében leszögezte:
Minden nemzetközi fórumon a tűzszünet és a béke mellett érvelünk!
Orbán Viktor hozzátette, hogy egyelőre még a konfliktus valódi természetét sem sikerült tisztázni: egyesek szerint proxyháború zajlik Ukrajnában, míg mások valódi háborúról beszélnek a felek között.
Senki sem tudja, milyen béketervnek lenne esélye a sikerre, Magyarország éppen ezért minden kezdeményezést támogat
– hangsúlyozta a miniszterelnök.
Forrás: MTI; Fotó: Facebook
moliere
2023-05-19 at 00:06
Az a baj, hogy a harcoló felek nem békepártiak. És az őket támogató háttérhatalmak sem.
Így hiába a békeszerető többség, vagy akár a két ország többségének (nyilván erőszakosan elnyomott) békevágya.
Az oroszokkal kezdjük. Nekik az új helyzet nem “új”. 2010 óta folyamatosan baszogatják őket a nyugatiak. Doppingvádakkal, médiahergeléssel, és 2014 óta meg tűzzel vassal.
A nyílt háború az energiahisztériával még jól is jön nekik. Ráadásul amíg háború van, addig nem tud nyíltan bevonulni Amerika a Dnyeper partjaira. MIhelyt békét kötnek, máris rögzítik az új határokat, aznap felvették a szarosseggűeket a NATO-ba, és már másnap légibázisok lesznek Harkov és Csernyigov térségében.
(Ha a jenkinek tényleg van még szarni való ereje K-Európában…)
Az ukrán be van gőzölve, vagy aki nincs, azt nem láthatjuk. Totális állam van, totális diktatúra, totális elnyomás, terror, minden meg van indokolva az ostromállapottal. A vezetés érthető, hogy háborúpárti, ők a háború szüleményei. Addig vannak, esznek, szarnak, lopnak, amíg háború van. Nincs háború, nincs zongorszki.
Az amerikai ki akarja véreztetni az oroszokat. Neki nem érdeke sok-sok szempontból a béke. Európa is az ölébe hullik, habár Macron erőlködik, de majd kilövik valahogy. Pl. kidobják a piacra a buzi, vagy kurvázós, vagy perverz öregszex dolgait. Valami van, mert már eleve van valami. Amerikán múlik: nem lesz béke. Nincs olyan republikánus fordulat, ami békét hozna.
Kínaiak? Nekik talán egyetlen szempontból jó lenne a béke. Ha ők csinálnák: PR szempontból. Amúgy szarrá keresik magukat, átpozícionálódnak a világ első számú hatalmává, akár pár éven belül is, ölükbe hullhat Oroszország, pláne ha még egy-két évig lövöldöz.
Még India is keres az egészen. Az arabok is. Európa szop egyedül, és azon belül kizárólag Magyarország meri kimondani.
VIlágháború? Nem. Hisztérikus hidegháború. Ami még történhet, furcsa társadalmi robbanások Nyugat-Európában. Ez a remény ma. Egyedül. És persze Amerikában is, de attól tartok, ott túl sok bevethető pénz volna egy ilyen robbanás elsimítására. Viszont Ny-Európa kiszámíthatatlan. Túl szociális, és túl kevés a bevétele, túl sok fogyott az elmúlt három évben, és túl hülyék vezetik.
K
2023-05-18 at 18:34
Maximálisan támogatni kell a kormányt a béke és a tűzszünet területén is ,nem lehet fegyvert szállítani egyik háborúzó félnek sem.
A világ több mint 2/3-a békepárti.
Rolo
2023-05-18 at 16:44
t2023-05-18 at 15:52
Bizony…ez nálad fokozottan igaz!??? Az se biztos hogy nő volt…vagy esetkeg még egy ferfi…???
De a fürdőrucid már megvan…nem kell izgulni????♀️?♀️?♀️
Orientál
2023-05-18 at 15:30
Ez igaz mert valóságban két atomnagyhatalom küzd egymással. Többek között az EU és Ukrajna csak a köztes elszenvedő.
Judit
2023-05-18 at 15:26
” Bakró Erzsébet ” hozzászólóval egyetértek.!!!
Cuki
2023-05-18 at 14:49
u, Bled jó hely!
rafting, túra