A magyar államnak kötelessége megakadályozni az önazonosság jelentős sérelmét, akkor is, ha ez az Európai Bíróság döntése vagy az uniós hatáskörgyakorlás hiányosságai miatt következik be – írta Orbán Viktor a Szamizdat 15. című, a miniszterelnöki honlapon hétfőn megjelent írásában.
Orbán Viktor emlékeztetett: az Európai Bíróság ítéletével arra kötelezte Magyarországot, hogy – ellentétben az Alaptörvény szabályaival – engedje be azokat a migránsokat, akiket eddig a kerítés és a magyar határőrök feltartóztattak. A magyar határőrök nem engedték, hogy a migránsok belépjenek. Ha ezt jogellenesen megtették, nem maradhattak Magyarország területén. Menedékjog iránti kérelmük elbírálását Magyarországon kívül kellett kezdeményezniük – írta Orbán Viktor.
Az Európai Bíróság döntése miatt a magyar kormány az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult azzal a kérdéssel, mi a teendő. Az Ab három döntést hozott
– közölte a miniszterelnök. Egyrészt megerősítette, hogy a kormánynak Magyarország alkotmányos identitását meg kell védenie, akkor is, ha ez ellentétes az Európai Bíróság ítéletével. Másrészt kimondta, hogy amennyiben az unió intézményei nem gyakorolják hatékonyan a megosztott hatásköröket, azokat a magyar hatóságok gyakorolhatják. Leszögezte továbbá, hogy a migráció és az emberi méltóság kapcsolata az őslakosok szempontjából is vizsgálandó – tette hozzá a kormányfő. Orbán Viktor az Alkotmánybíróság döntését történelmi jelentőségű határozatnak nevezte, amely nem könnyű olvasmány.
Középpontjában az ember, illetve az emberi méltóság áll úgy, ahogyan az Európában már csak elvétve látható
– emelte ki a miniszterelnök. A kormányfő azt írta: az emberi méltóság védelmében a nemzetközi bíróságok ugyanazt az utat járták be, mint a progresszív Európa társadalmai általában. Kiszakították az egyént természetes nemzeti, nyelvi, kulturális, családi és vallási közösségeiből. Tagadják, hogy az ilyen közösségekhez tartozás az önazonosság és így az emberi méltóság része, és azt is, hogy ez alapjogi védelmet érdemel.
Ma már csak egyének léteznek, akik tulajdonságok nélküli emberek, élhetnek bárhol, beszélhetnek bármilyen nyelven, imádkozhatnak bármilyen istenhez
– tette hozzá. Orbán Viktor szerint a hagyományos közösségek teljesen védtelenné váltak, mert nemcsak a politikai progresszió áll velük szemben, hanem a jog is.
Ma az európaiaknak nincs joguk eldönteni, kivel kívánnak egy hazában élni, még akkor sem, ha a tömeges bevándorlás az egyéni identitásuk alapját jelentő hagyományos közösségek felbomlásához vezet
– hangsúlyozta a kormányfő. Úgy fogalmazott:
Végső soron, alapjogi értelemben ma az európaiaknak nincs joguk hazájukhoz, nyelvükhöz, kultúrájukhoz, családjukhoz és Istenükhöz.
A miniszterelnök jelezte: az Alkotmánybíróság határozata ezzel szemben foglal állást, a feje tetejéről a talpára állítja vissza az emberi jogok rendszerét. Felhívta a figyelmet arra, hogy ebben a megvilágításban érdemes olvasni mindazt, amit a testület az Európai Unió hatásköreiről és Magyarország szuverenitásáról ír.
A magyar államnak kötelessége megakadályozni az önazonosság jelentős sérelmét, akkor is, ha ez az Európai Bíróság döntése vagy az uniós hatáskörgyakorlás hiányosságai miatt következik be
– hangsúlyozta a kormányfő. Hozzátette: az nem fordulhat elő, hogy a Magyarországon élők hagyományos társadalmi környezete demokratikus felhatalmazás és állami ellenőrzés nélkül változzon meg.
Haza csak ott van, hol jog is van
– emelte ki Orbán Viktor írása végén, hozzáfűzve, hogy az Alkotmánybíróság szerint a magyaroknak joguk van saját hazájukhoz.
Forrás: MTI ; Fotó:MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Andromeda
2021-12-20 at 14:47
Királytigris2021-12-20 at 14:20, így van. Az Alaptörvény ráadásul nyilvánvalóan tartalmát tekintve is demokratikus.és jogállami.
Andromeda
2021-12-20 at 14:31
Ulpianus2021-12-20 at 11:41, ha 6 oldalt nem is, de kb. 10-15 mondat érdekes lenne. De ne kockáztass!
BZ
2021-12-20 at 14:29
Ostoba Jòska!Ràszolgàlsz a nevedre.A stìlus maga az ember.
Namond
2021-12-20 at 11:49
Ha az idézetek helyesek, akkor Orbán téved, az Alkotmánybíróság nem azt mondta ki;
1. Hogy az uniós hatáskörgyakorlás hiányosságai miatt a magyar államnak kötelessége megakadályozni az önazonosság jelentős sérelmét, akkor is, ha ez az Európai Bíróság döntésével ellentétes.
Hanem azt, hogy ebben az esetben, a magyar államnak, A MINDENKORI LEGITIM KORMÁNYON és HATÓSÁGI SZERVEZETEIN ÁT – elsőrendű KÖTELESSÉGE megakadályozni a – MAGYAR – önazonosság – ALAPTÖRVÉNYBE FOGLALT TERÜLETI, JOGI, KULTURÁLIS és HAGYOMÁNYTISZTELETE, kisközösségei azaz SZUVERENITÁSA – BÁRMIFÉLE sérelmét.
2. Hogy a migráció és az emberi méltóság kapcsolata az őslakosok szempontjából is vizsgálandó.
Hanem azt, hogy az ember, mint valamennyi társadalmi közösség – így különösen az állam – legelemibb alkotóeleme, egy adott társadalmi környezetbe születik bele, amely különösen etnikai, nyelvi, kulturális, illetve vallási meghatározottságai révén, mint az ember hagyományos társadalmi környezete definiálható. E körülmények a születés által determinált természetes kötöttségeket – ALAPJOGOKAT – hoznak létre, amelyek a közösség tagjainak önazonosságát – az ALAPTÖRVÉNYEN KERESZTÜL – meghatározó módon befolyásolják.
A magyar emberek születése által determinált természetes kötöttségek, illetve azok tulajdonságai olyan, az ember és közösségei önmeghatározását befolyásoló, nehezen megváltoztatható körülményeknek minősülnek tekintve, hogy az ország teljes népességére kisebb és nagyobb közösségére kiterjednek.
Az állam a nem tehet a magyar állampolgárokat megillető alapjogok tekintetében észszerűtlen különbséget ezen tulajdonságok alapján.
Az állam – A MINDENKORI LEGITIM KORMÁNYON – KERESZTÜLI intézményvédelmi kötelezettségére tekintettel azt is biztosítania kell, hogy az ember hagyományos társadalmi környezetének a megváltozása – KIZÁRÓLAG TÁRSADALMI KONSZENZUSSAL -, ezen (lsd. fent) meghatározó identitáselemek jelentős sérelme – KÜLSŐ BEHATÁSRA, A HAGYOMÁNYOS TÁRSADALMI KÖRNYEZET ÉS TULAJDONSÁGAIVAL ELLENTÉTES, AZT FIGYELMEN KÍVÜL HAGYÓ MÓDON – nélkül valósulhasson csak meg.
Hogy az Európai Unió intézményei útján történő közös hatáskörgyakorlás nem vezethet – a MAGYAR POLGÁROK SZÁMÁRA – az Alaptörvény által megkövetelttől alacsonyabb alapjogvédelmi szint érvényesüléséhez.
Magyarán elsődlegesek a magyar polgárok és az általuk megszokott társadalmi környezet és determinációi születési jogukként.
Nem gondoltam volna, hogy pont Orbán puhítja fel az AB állásfoglalását, igaz annak végrehajtása kemény és nyílt harccal lehetséges, nem ügyeskedő manipulációkkal.
Ulpianus
2021-12-20 at 11:41
Andromeda
2021-12-20 at 11:05
Az a bizonyos gyenge pont szerintem kb. ilyen egyszerűen hangzik:
Nézetkülönbségek erőszakos rendezése eleve, mindenféle nyelvi és jogi bűvészkedés ellenére sem történhet békésen.
A hosszabb levezetés hat oldal. Ha érdekel, megpróbálom ide bemásolni, ha nem moderálják ki.
Te vagy a legény Tyukodi pajtás, nem olyan, mint más, mint Jakab elvtárs
2021-12-20 at 11:33
Nem hagyjuk, hogy Kun Béla, Szamuely, meg Rákosi pofátlan utódjai ismét szétbarmolják szép hazánkat!
Andromeda
2021-12-20 at 10:59
A helyzet az, hogy a nemzetközi “liberális” terrorbanda nagyon jól kifundálta ezt a dolgot! Ugyanis formálisan nem mondják, hogy ki kell irtani a magyarokat, hanem azt, hogy a világ összes embere, aki Magyarországra jön állítván, hogy menekült, több joga van, mint a magyaroknak még akkor is, ha csak gazdasági bevándorló. Ez egy hátborzongatóan aljasan kigondolt zseniális trükk. De van azért gyenge pontja, csak meg kell találni. Amit a magyar kormány már megtalált, csak kőkeményen el kell fogadtatni: minden “menekültnek” az első biztonságos országban kellene a nagykövetségen beadnia a kérvényt.
Ostoba Yóska
2021-12-20 at 09:46
Te naiv ostoba magyar balkán birka!
Az “Anzeigen”- nyomva megmutatatja neked a link,hogy az Ornbán kormány után milyen másosrangú senkiházi csicska rabszolgák lesztek !
https://mobile.twitter.com/molnar5000/status/1201076522653831168
Ez a Soros SS-führer bunker brüsszeli és német
“Jogállamiság -emberi jogok szolidaritás eu értékek”!
Fake “szlogenek” propagandája az “agyhalott rabszolgák” számára!
Tökfej Yóska! ezt “nem te-ti” kapjátok csak fizetitek a “szocialparazita”analfabéta kriminális allahu akbar hordák számára!
Örök életükre de még a nyugdijat és TB-is!
Ez au UN/ENSZ 32 oldalas migráns csomag 100% tartalma ezt akarják a SoroS SS- brüsszeli zsoldosok (neonácik) europára Kelet europára erőszakolni!
Te “rabszolga” az illegális kriminális meg az “öt csillagos parazita”!
igazándiból szeretném a sivalkodó tudatlan bokáig csüngő pofádat pofátokat látni amikor a szociálparazita invazor horda munka nélkül úgy (!) vagy még 3x is jobban él mint az “éhenkorász” sivalkodó magyar balkán birka! A “realitás valóság” még a leghülyébb “ellenzékit” is
vissza hozza a realitás talajára!
Buta tudatlan naiv ostoba ellenzéki fingotok nincs a SoRoS-SS népcsre
umvolkung tervekről programról realitás és valóságról!
Millokat akarnak europa kelet európába Kvota erőszakkal betelepíteni!Te meg a hasznos idiota rabszolga vagy aki ezeket az afgan sziria afrikai “fake menekülteket” invászorokat hordákat eltartja!
Te halvány-iQ balkán birka !
Még is mit gondosz,hogy míért megy már tőbb mint 5-éve a soros-SS brüsszeli szolidaritás-“KVOTA FASISZTA” népcsere erőszak?
A SoroS-SS troger zsoldos gazember brüsszeli -(“paraziták”) –
“fake menekültek” fake propagandája?
Dalaim Lárma
2021-12-20 at 08:57
Yóska pöcs
Húzd már ki a fejed a seggedből!
Hol látod azt hogy ez “győzelem”?
A többi hülyeséget, amit idehánytál se időm, se kedvem kommentálni.
Rátkai Gábor
2021-12-20 at 08:43
s most jön, (akar jönni) néhány jött – ment agysérült nomád, aki át / felül akarja írni, akár 50 %-os “többséggel”,is ill. (újfent) külföldi erők bevonásával, azt, ami már 31 éve stabilan működik,(de itt megemlíthetjük Szt István törvényeit, ami “csak” ezer éve datálódtak) s azon csak finomítani kellett az évszázadok során, és a miniszter elnöknek egy 200 éve született költőt kell idéznie -aki a Világ talán eddigi legnagyobbja, – h. politikai ellenfelei megértsék ? De az ilyen politikai kalandorokból elege van már az ország népének, s ezek még mindig azt akarják vissza hozni, amit a történelem már leírt, s a szemét dombjára került
márko
2021-12-20 at 08:39
NEM SZABAD
szuverenitásról lemondani ( átengedni SEM részben + SEM egészben ) soha NEM SZABAD
. sem kormánynak + sem bíróságnak + sem alkotmánybíróságnak
. sem 2/3-os törvényben
. SEM 4/3 törvényben
/
NEM szabad átengedni SEM brüsszelítáknak + SENKI másnak
MERT
.( visszavonni NEM LEHETNE )
/
ÉS
MERT
. rabszolgaság MÉG 1850-ben is volt Európaszerte
/
ÉS
. Afrikában ( Máli ) + Perzsa öbölmenti országokban MÉG mindig létezik
/
IMF rabszolgaság , mint gazdasági rabszolgaság MINDIG van
/
gondolom én
Searching for Liberal Bullshit
2021-12-20 at 08:36
Yóska,
Hsz-ed alapján te sem vagy egy összefüggéseket értő, következményekkel, várható jövőbeni történéseket prognosztizálni képes valaki. Persze kisztitkározni mindig könnyebb. Ti moslékfanok mind ilyenek vagytok. Úgy gondoljátok, mindenhez IS értetek, pedig csak a felszínt kapargatjátok, és azt hiszitek az már elég a végleges, megfellebbezhetetlen kinyilatkoztatáshoz, de a logikus gondolkodás távol áll. Félműveltségetek veszélyes még önmagatokra is, de ezzel sem vagytok tisztában, utólag viszont mindig sivalkodtok.
Etel
2021-12-20 at 08:36
Anélkül, hogy elolvastam volna a nagyon nehéz olvasmányt, úgy értem, úgy érzem Orbán viktor most azt fogalmazta meg nekünk, hogy itt most arról folyik a vita, hogy ugyan sok, nagyon fontos ügyben a döntési jogot önként átadtunk, átadtak előző kormányok az Uniónak, de ami megmaradt, azzal élünk-e. Vagy azt is a többi után dobjuk.
Mint ahogy a két háború között sem dobták Magyarorszag kevesebb mint egyharmadát a a kétharmad után, hanem megerősítette az akkori kormany azt, ami maradt, kertmagyarorszaggal, iskolákkal mindenhová, tankötelezettséggel és sok munkával. De erről nem tanultunk sokat, illetve semmit, csak azt érzékeljük, hogy mégis megmaradtunk.
Angie
2021-12-20 at 07:26
Én áldom a jó Istent és nagyon hálás vagyok, hogy nekünk ilyen jó kormányunk van!
Maradjanak is jó sokáig, amihez kívánok erőt és kitartást!
nemLibernyák
2021-12-20 at 07:25
Magyarország a magyarok országa, az akarjon itt élni, aki betartja az ország törvényeit. Nem engedjük tönkretenni, amit több mint ezer év alatt felépítettünk.