Pesti Srácok

Orbán Viktor a Rheinmetall zalaegerszegi gyárának avatásán: A békéhez erő kell!

Felavatták Zalaegerszegen a német Rheinmetall gyárát, ahol a magyar haderőfejlesztéshez nélkülözhetetlen eszközöket fognak gyártani és fejleszteni. Az avatáson beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök, aki ezúttal is hangsúlyozta, hogy a békéhez erő kell.

– jelentette ki Orbán Viktor a német hadiipari óriás, a Rheinmetall zalaegerszegi gyáravatóján. A miniszterelnök elsőként azokat köszöntötte, akik felépítették az üzemet, és azokat, akik ott fognak dolgozni.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Mint mondta, Magyarországnak fürgének és előrelátónak kell lennie.

A kormányfő péntek reggeli rádióinterjújában is kitért rá, hogy részt vesz a gyáravatón. Ezután visszatekintett a magyar védelmi képességek leromlásának két évtizedes korszakára, majd leszögezte: a békéhez erő kell, Magyarországnak hadiipart kell kiépítenie, és ebben a folyamatban fontos szerepet tölt be a német vállalat.

Made in Hungary

– fogalmazott a miniszterelnök a gyáravatón. Mint mondta, ezt a gyárat magyar munkások és mérnökök fogják működtetni.

– jegyezte meg. Orbán Viktor jelezte azt is, hogy itt nemcsak gyártás van, hanem mérnökök képzése és kutatás-fejlesztés is zajlik.

– húzta alá.

Harci drónok és lőszerek is készülnek hazánkban

A miniszterelnök bejelentette, hogy egy izraeli céggel vegyesvállalatot hoznak létre harci drónok gyártására.

– ismertette. A kormányfő kiemelte, hogy az elmúlt évek válságai ellenére nem adta fel hazánk, hogy önálló védelmi ipara legyen, a háború pedig csak megerősítette az eltökéltséget.

– húzta alá Orbán Viktor. Elmondta, hogy a magyar hadi erények régi időkre nyúlnak vissza.

– mutatott rá a kormányfő. A miniszterelnök végül köszönetet mondott Zalaegerszegnek, hogy otthont adott a beruházásnak. Mint mondta, „legyen ez a bizonyítéka annak, hogy mi magyarok nagy dolgokra voltunk, vagyunk és leszünk hivatottak”.

– zárta beszédét Orbán Viktor.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.