Pesti Srácok

Orbán Viktor brillírozott az új Néprajzi Múzeum megnyitóján, nézzék meg a videót, érdemes!

Megnyitotta kapuit az új Néprajzi Múzeum, az ünnepi eseményen a miniszterelnök mondott köszöntőbeszédet. Orbán Viktor humorral fűszerezett beszédében úgy fogalmazott, miközben mindenki azt bizonyította, hogy nem lehet megvalósítani a projektet, ők mégis megtették.

Humorbonbonokkal indított Orbán Viktor az új Néprajzi Múzeum megnyitóján, köszöntőjében elsőként Csák Jánoshoz fordult, akinek azt mondta: "Így megy ez nálunk, János, még meg sem kezdte a hivatalát, máris dicsőségben fürdik". Majd Tarlós Istvánt üdvözölte, ezután pedig közölte: a jelenlegi főpolgármestert is köszöntené, de kegyeleti okokból ezt mégsem teszi, mivel Karácsony Gergely nem ment el az ünnepségre. A miniszterelnök elmondta, hogy a kulturális terekre, az épített környezetre nagy forrást biztosít a kormány. Arról is beszélt, hogy bár miközben azt bizonygatta mindenki, hogy nem lehet megvalósítani a projektet, a kormány mégis képes arra, hogy a kulturális beruházások kivitelezésének ne legyen akadálya. Orbán Viktor szerint április 3-án a szavazóktól erre is kaptak felhatalmazást. Szavai szerint a kultúra kijelöli, miért harcolunk, és meghatványozódik, ha a népművészetről van szó - hangsúlyozta. A miniszterelnök úgy fogalmazott:

A miniszterelnök szólt arról is, hogy

PestiSracok facebook image

Azt is mondta, hogy:

- fogalmazott a kormányfő. Orbán Viktor szerint

Érvelése szerint "ezért állunk ellen, ha korlátozni akarnak bennünket, vagy ha veszély fenyeget bennünket." Hozzátette:

-fogalmazott a kormányfő, aki szerint a szépség egyetemes érték.

Ajánljuk még

Kirúgták a Károliról a fideszeseket patkányozó egyetemi oktatót

Magyar ugar 2021 június 4.
A mai napon azonnali hatállyal megszüntette a munkaviszonyát a Károli Gáspár Református Egyetem Klein Tamás docensnek, az infokommunikációs tanszék helyettes vezetőjének – tájékoztatta portálunkat az egyetem kommunikációs igazgatósága. Ő az az oktató, akiről a PestiSrácok.hu kedden megírta: tanóráin politikai agitálást folytatott, és félreérthetetlenül lepatkányozta a Fideszt, a fideszeseket.