
Orbán Viktor miniszterelnök szerint az idei év arról fog szólni, hogy Magyarországot térdre akarják kényszeríteni ellenfelei, akik elvennék hazánk szuverenitását. Magyarország ellenfelei a háború okozta válságot akarják felhasználni arra, hogy visszalökjék hazánkat a Gyurcsány-korszakba, amikor a magyarok sorsáról külföldön döntöttek. A Magyar Nemzet információi szerint a kormányfő ezt nevezte meg a következő év tétjének Esztergomban, a Fidesz–KDNP szokásos zárt körű kihelyezett frakcióülésén.
A politikai évad a már megszokott módon azzal indult, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz–KDNP teljes frakciója előtt értékelte az előttük álló időszakot. Beszédét értesülésünk szerint azzal indította, hogy „az idei évnek hatalmas tétje van, ugyanis a Soros-birodalom, megerősítve a kormányzó amerikai demokratákkal, Góliátként indít támadást az európai országok többségében a jobboldali média és sokszor pénz nélkül politizáló lelkes nemzeti pártok ellen. Látható, ahol ennek tétje van, Amerikában, Trumpot egyenesen börtönbe akarják küldeni, nehogy veszélyeztesse Soros és a demokraták hatalmát.”
A globalistáknak az Európai Bizottság és az amerikai elnök kell, az oda vezető úton pedig Magyarország a tüske a köröm alatt
– értékelte hazánk helyzetét ebben a küzdelemben a miniszterelnök. Orbán Viktor szerint ennek az az oka, hogy „Európában ma Magyarország a legszabadabb ország”.
Van kerítés a határon, nincs bevándorlás, van helyette családpolitika. Nincs genderideológia az iskolákban, nem szállítunk fegyvert Ukrajnába, nem akarunk belekeveredni a háborúba
– sorolta a kormányfő. A miniszterelnök által felvázolt pontok megvalósulása minden európai polgárnak az érdeke.
Mi, magyarok, ma befolyásmentesen, szabadon dönthetünk a sorsunkról. Ezért akarnak bennünket elhallgattatni, sőt, ebben az évben megpróbálnak minket megtörni. Ezt azonban mi nem fogjuk hagyni
– összegezte az ország előtt álló helyzetet. Orbán Viktor ezután rátért arra, vajon kik Magyarország ellenfelei, akiktől meg kell védeni a magyar szuverenitást. Értékelése szerint ők a Soros-birodalom, a brüsszeli bürokrácia és a szövetségeseik.
Ők azok, akik meg fogják támadni gazdasági szuverenitásunkat, fel akarják számolni a kulturális szuverenitásunkat, és el akarják venni a politikai szuverenitásunkat
– folytatta, részletesen kifejtve, mit is jelent mindez a gyakorlatban.
Gazdasági szuverenitásunkat támadják, amikor el akarják törölni a rezsicsökkentést, amikor a multinacionális cégeket védik, hogy szabadon emelhessék az árakat, és kereshessenek az embereken. Ki akarják csavarni a kezünkből azokat a szabályozó eszközöket, melyekkel a családokat védjük. És ha mindez nem lenne elég, be akarják engedni a magyar piacra a GMO-tartalmú, dömpingáras gabonát, és azt is meg akarják mondani nekünk, hogy honnan vásárolhatunk energiahordozókat és mennyiért
– sorolta, hozzátéve:
Kulturális szuverenitásunkat akarják felszámolni akkor, amikor erőszakkal akarnak betelepíteni Magyarországra bevándorlókat, sőt, létrehoznák nálunk Európa legnagyobb migránsgettóit.
A miniszterelnök elmondta: Brüsszelben olyan döntéseket hoztak, amelyek elveszik tőlünk a saját országunkat. Ránk akarják kényszeríteni genderideológiájukat, és még azt is ők akarják nekünk megmondani, hogyan működjenek és mit taníthatnak az egyetemeinken, akár a magyar diákokat is kizárva a közös európai ösztöndíjprogramokból céljaik elérése érdekében.
Külföldről gátlástalanul befolyásolják a magyar közéletet
Politikai szuverenitásunkat akarják elvenni akkor, amikor nyilvánvaló jogsértéssel tartják vissza a Magyarországnak járó forrásokat, miközben arra kényszerítenek bennünket, hogy fizessünk Ukrajnának, ráadásul vita nélkül vennék fel Ukrajnát az unióba, holott semmilyen, más tagállamokkal szemben támasztott követelménynek nem felel meg. Végezetül – zárta felsorolását a miniszterelnök – külföldről küldött pénzekkel gátlástalanul befolyásolják a magyar közéletet. Itt persze nem számít a pénz, a diákoknak és pedagógusoknak, kórházaknak járó forrásokat nem adják oda, de a dollárbaloldalt, dollármédiát és „dollárcivileket” kifizetik. A gyűrődésmentes, egymás utáni sorszámú címletekből álló pénzkötegek be sem fértek volna a dobozokba. Mikroadományokról tehát szó sem lehetett. A kormányfő beszédében ismét nyomatékosította, hogy a kesztyűt fel kell venni minden egyes témában, nem szabad engedni Magyarország döntési szabadságából. Ehhez persze a kormányfő szerint szükség van arra, hogy a magyar családok mellettük álljanak.
A háború, a bevándorlás, a gender és a külföldi befolyásszerzés ügyében a magyar emberek nem hisznek a Soros-féle szirénhangoknak, nem hisznek Brüsszelnek, és nem hisznek a Gyurcsány-féle dollárbaloldalnak sem
– mondta a miniszterelnök.
De hogy mindez mit jelent számunkra?
– tette fel a kérdést, hozzátéve:
A magyar szabadságért folytatott küzdelem nemcsak Brüsszelben vagy Amerikában fog eldőlni, hanem itt, Magyarországon, a mi településeinken. A globális elit hívei nemcsak a brüsszeli elit vagy az amerikai demokraták soraiban vannak, hanem egy sor magyarországi településen is; gondoljunk csak például az irányítás nélküli Budapestre, ahol dugók, piszok és káosz uralkodik. Vagy ott vannak az álcivilek és a magukat függetlennek mondó helyi médiumok, melyek a semmiből jöttek, és céljuk a feszültségkeltés és riogatás a nemzeti érzelmű önkormányzatok ellen. Ezeket mind Brüsszelből vagy a Soros-hálózaton keresztül finanszírozzák, helyőrségeket létrehozva ott, ahol a nemzeti erők vannak hatalmon.
Orbán Viktor azzal zárta beszédét, hogy a 2024-es európai parlamenti és önkormányzati választás tétje egy és ugyanaz: Magyarország szuverenitásának megőrzése.
A közös értékek alapján állva 2024-et itthon és Európában is meg kell nyerni, nem magunkért, hanem az országért
– mondta a kormányfő.
A vezető képet Orbán Viktor a Fidesz évadnyitó, esztergomi frakcióülésén elhangzott beszéde közben készítette a Miniszterelnöki Sajtóiroda. A szöveg és az információ forrása: Magyar Nemzet
Solaris
2023-09-26 at 08:15
Egy gabonatárolóhoz sajnos űrtechnológia és korlátlan pénz kell.
Ja nem.
Tényleg nincs szégyenetek, vagy ennyire büdöszoknik vagytok?
Vagy mindkettő….
Orientál
2023-09-26 at 00:17
Solaris Ukrajnában főleg USA milliárdosok agyonvegyszerezett nemcsak gabonájukat kukoricájukat ….. hónapokkal ezelőtt hozták be hazánkban – nem ám az ez miatt éhező országokba itt bejön a migráció – ami itt a sok között a főgond hogy a magángazdák telhetetlenebb része figyelmetlenségből olyan szerződést írt alá ami miatt betakarításra kerülő saját termesztésű kukorica napraforgó termést nem tudják eltárolni na itt jönnek be a felvásárló nepperek …….
Solaris
2023-09-22 at 11:11
“És ha mindez nem lenne elég, be akarják engedni a magyar piacra a GMO-tartalmú, dömpingáras gabonát,”
Mindig sejtettem, hogy a Nav-ot, Határőrséget, Vámosainkat, de még a gabonatárolónk portásait is Sorospapa irányítja 5G-vel
Namennyetekaf@szba.
Orientál
2023-09-21 at 20:13
És ráadásul a balliberális zöld kommunista fasiszta diktátor milliárdos Soros Györgyék azért is erőltetik a gyermekekkel szembeni ellenséges pedofíliájukat mert ezzel is a görög és római korok bukását akarják eljátszani Európával.
Orientál
2023-09-21 at 20:07
Solaris Ismét hazudsz mert azok a milliárdos gazdáid vezényelték mint a kártékony tőzsdei nepper Soros Györgyödék az elvtársatok a windows-os Gates-etek már előre beharangozta hogy elhozzátok a vírusok korát na nem meglepő hogy Ukrajnában több ilyen laborotok üzemelt.
TalEle
2023-09-21 at 19:48
A négyszeri 2/3 birtokában a Fidesznek már réges-régen az Alaptörvénybe kellett volna iktatnia – hasonlóan a németekhez, azok vonatkozó jogi passzusait szóról-szóra átvéve – hogy a magyar Alaptörvény elsőbbséget élvez minden EU-s jogi f@szsággal szemben… A szuverenitást a legmagasabb törvénybe – az Alaptörvénybe – kell rögzíteni, hogy a sorosista f@szopók, ha véletlenül, valaha is hatalomra is kerülnek, ne tudják egyszerűen, feles törvénnyel annullálni!
Solaris
2023-09-21 at 16:52
Miért, a kovidsztorit a kármelliitasból vezényelték?
Janem?
Kanadabol
2023-09-21 at 12:14
A svédországi iskolákban kellene Tisztelt Orban Viktor ezen beszédet bemutatni , de Kanadában sem ártana !
Gijutsushi
2023-09-21 at 12:01
A miniszterelnök úr jól összefoglalta a finánc-terrorista háttérhatalom céljait. Ők irányítják a világ legnagyobb lator (“rogue”) államát, az USA-t (is), így a katonai erővel is ők rendelkeznek. Csak egy USA-ban kirobbantott forradalom, és a 100 milliárd+ dolláros vagyonokkal rendelkező vállalatok, bankok feloszlatása, feldarabolása és részben állami tulajdonba vétele vethet véget a pénzügyi terrorizmusnak.
Azaz, kellene ismét egy Krisztus, aki kizavarja a kufárokat a templomból!
Kanadabol
2023-09-21 at 11:43
5::40 reggel , ez az a beszéd ami nagyon jó hétvégét hoz itt nekünk Kanadában ! Bravó , Bravó !
van baj
2023-09-21 at 11:32
dr. K. G.
Ebben az esetben kérelemmel kell fordulnunk az EU-hoz, hogy nevezzenek ki az ország irányítására egy nemzetközi főképviselőt. Boszniában már bevált. 🙄
J
2023-09-21 at 10:59
A törökök 150 évig itt voltak, de nem tudták megtörni a MAGYAROKAT!!
150 évvel elmaradott, bunkó, fejletlen, ellenséges primitív ország lennénk, mint ahogy beszélnek rólunk egyesek ???
NEM !!!
Most a világon eluralkodó súlyos eszmei problémákat súlyosbítja nálunk a bal oldali politika és követői, de remélem a baloldali emberek többsége vészhelyzetben nem követik őket!
SENKI ELŐTT NEM KELL MEGHUNYÁSZKODNI!
Az egyenes magyar útnál nincs jobb, ki kell tartanunk mindannyiunknak és mindent megtenni ennek érdekében.
Ezzel tudjuk legalább eszmeileg segíteni OV-t és csapatát, hogy újra tudjanak csodát csinálni!
Az alap már megvan, ez szerintem a 2015-ös migrációmegállítás volt, a “fenséges nyugat” ellenére.
van baj
2023-09-21 at 10:42
Esetleg a világbajnok inflációról is prelegálhatna a doktorminiszterelnök úr.
Ja persze tudjuk:
#sorosbrüsszelkijev
#meginbáncsákszegénymagyarokat
🥱
chatillon r
2023-09-21 at 09:45
nyilvánvaló hogy a sötét gonosz szélsőséges erők világuralomra törnek. zavarok vannak még a rendszerükben, de Magyarországot meg akarják semmisíteni. kb mint 56-ban a szovjetek. bábkormányok már szinte mindenhol már. nálunk is lenne kiszolgáló politikus, balmédiaeb nem kevés kb. mint 44-ben vagy 45 után. a technikai fejlődés miatt ha terveik sikerülnek olyan iszonyatos szélsőbaloldali gonosz diktatúrát építenek ki ami ötvözni fogja a nácizmus és a kommunizmus legbrutálisabb formáit. ne legyen kétségünk ha így megy tovább és hagyjuk gyilkosságokba, üldözésbe és nyomorba, éhségbe fog torkolni az egész. óriási a veszély nyílt diktatúra épül a nyugati világban, ráadásul olyan brutális amilyet nem látott még a világ. nincs más választásunk küzdeni kell ellene ahogy tudunk szövetségeseinkkel akik sajnos gyengék. engem az sem vigasztal ha minket nyelnek el utoljára
Munkásember
2023-09-21 at 08:50
Hát akkor nem kéne a nyugati cégektől függővé tenni a magyar emberek megélhetését!!
Böngér fia Bors
2023-09-21 at 08:42
Globalista ellenzék=Hamis Realista
MiHazánk=Túlfűtött Lényeglátó
Fidesz-Lényeglátó Realista
Orbán Viktor-Világítótorony a hazai és a nyugati homályban.
nemzeti
2023-09-21 at 08:27
Ideje lenne az ukrán menekültek belépését korlátozni.
Bejönnek,hogy “tovább megyek”
Azután kószálok egyet, aztán maradok.
A kis városokban is már egyre több ukrán családot
hallani,látni.
Nem 143 fő/nap az már…..
Kukorica Jancsi
2023-09-21 at 07:29
Kritikus időkben az önfeladás mindig rossz döntésnek bizonyult.
A szivárvány-globalista taktika része az ellenállásról való lebeszélés (pacifizmus, stb..).
Girolámo
2023-09-21 at 07:13
Azt tudjuk,hogy mennyi ideje léteznek Európában stabil határokkkal bíró országok.
Azt is tudjuk-mi magyarok főleg,-hogy népvàndorlások mozgatták meg időnként régen a nemzeteket,törzseket.
Mekkora hatalom kell ahhoz,hogy egy esetleges lehülés miatt pl,Líbia irányában meg tudjon indulni az európai népesség úgy,hogy ne tudják megállítani?
Éhgyomorra nem akarnék ekkora hüleségekkel vadítani.
Csak én úgy látom,Európa nem militarizálódik,pedig erre van késztetés.
Azzal sem ingerelni akartam,mikor a migráció hagyományos oktatást megszűntető hatásaival élcelődtem.
Az “államit” nem azért mondogattam régebben,mert komunista volnék.
Mi a biztosíték arra,hogy a vagyonosok,akik működtetik az országot,nem pattannak meg a vagyonnal?
Bár Viktorék erre kitaláltak valamit,de ez vajon elég lesz?
Girolámo
2023-09-21 at 06:56
fejlettnekmondott,bocs.
Girolámo
2023-09-21 at 06:55
Nem tudom elképzelni,hogy nálunknál világjártabb, gazdagabb nyugati országok konzervatívabb nemzetrészeihez tartozók ne vennék észre a következőt:
A fejlett elmondott világban nagy erővel megy a nemzet,a nemzeti felelősség megszüntetése.
Ugyanakkor pl,az arab világ leggazdagabb helyein a tengerből emelkednek ki szigetek az abszolút gazdagoknak.A világ bármely részéről ide lehet költözni,csak pénz kérdése.
Magyarán a csóri,finomabban átlagember magára hagyása megy ezerrel.
A háttér őrületének okai közt épp a nyugati rendszerek robbanásától való félelem àllhat.
Puncius Pinatus
2023-09-21 at 06:53
De nem ám!!!
Azt viszont igen, sőt kötelességünk, hogy az ebbe élenjáró ellenzék sorsáról Magyarországon döntsenek!!!
Enteriőr
2023-09-21 at 06:51
Mindig is külföldről határozták meg Magyarország sorsát. Mi ebben az újdonság?
Rezeda Kázmér
2023-09-21 at 06:03
Bogár szerint három pillére van a világhatalomnak:
– A világkereskedelmet elvesztette a Nyugat. Kína győzött.
– A dollár világpénz rogyadozik, a BRICS miatt.
– A puha erő (soft power) a internet, tv meggyőzőke – Castel szerint az LMBTQ erőltetése miatt – csúszik ki a kezéből, lásd pl., Afrika…
– “Katonailag Ukrajnában rommá lőtték a nyugati technikát”.- Földi László. “”Gyártókapacitás hiány van Nyugaton”-Castel.
A legjobb az lenne ha az EU lépne ki belőlünk.
Rózsa Sándor
2023-09-21 at 05:53
‘A Nyugat messze előttünk jár, de tévúton” -Tolsztoj gróf
Orientál
2023-09-21 at 05:10
Nagy gond hogy a nyugati északi és déli eu és a volt kommunista országok hazánk és Lengyelország kivételével a balliberális zöld áruló kormányaik miatt nem az országuk érdekeit szolgálják ennek az egyik fő oka hogy az USA-ból Németországból Angliából Svájcból ….. kapott politikai korrupciós pénzért hajlandóak a népüket elárulni. Sajnos az eu-s vezetés irányítóinak nagy részük nyakig vannak a korrupcióban.
Orientál
2023-09-21 at 05:03
dr. Kolompár Genitália Azt hiszed hogy több 100millióan vagyunk és azt ne hidd hogy atomnagyhatalom vagyunk ráadásul nézd meg a többi eu-s tagország kormányát. És azért hogyha nem is értesz hozzá azért tudd hogy amennyi milliárdot választásra külföldről lefizetésre kaptak a balliberálisok zöldek na azt azért befizettetik velük az állami költségvetésbe aha nem emlékszel hogy a jobbik a pénzügyi simlizéséért rengeteg összeget kellett hogy befizessen a költségvetésbe ja mert állami pénzeket nem kapott.
dr. Kolompár Genitália
2023-09-21 at 04:21
Valóban, Orbán Viktor a jelenlegi képet mutatta be. De hol vannak a hathatós intézkedések? Miért nem lehet a nyilvánvalóan politikai céllal küldött külföldi támogatásokat betiltani? Miért nem lehet a nyilvánvalóan hazaárulú, itthon működő NGO-kat betiltani? Miért nem lehet a Magyarország érdekei ellen pénzért kampányoló embereket hazaárulásét büntetni? Miért engednek be uniós és egyéb olyan személyeket a “magyar jogállamiság” vizsgálatára, akikről előre lehet tudni, hogy a kormány megdöntésére törekszenek? Miért nincsenek talpraesett képviselőink az unióban? Miért nem vezetünk be minden bennünket szankciózó országgal(pl. USA) szemben arányos, azonos választ? Miért nincs Karácsony Gergelynek fideszes kihívója?
MIÉRT NINCS NOVÁK KATALIN SZÁjÁN RADASZTÓSZALAG?
Nahát
2023-09-21 at 04:10
Az Európai Unió megszűnt létezni. Ez már se nem európai, se nem unió. Jogi káosz és anarchia maradt a helyén. A kilépést követelőktől kérdezem: miből akarnak kilépni? Soros szétverte az uniót.
Kakuk Marci
2023-09-21 at 02:06
Nyugati értékek: Migráció, LMBTQ és Háború.
úgyamintvan
2023-09-21 at 01:03
a feléledt Magyarország 2010,de méginkább 2015 óta permanens szabadságharcot vív az amerikai megszállók,illetve az amerikai idegenlégió migránstagozata ellen.Ez az egyelőre fegyvertelen szabadságharc igazibb mint anno az 56-osok amerikaiak által felhergelt és hitegetett meggondolatlan,önsorsrontó és valójában amerikai érdekeket szolgáló lövöldözése
notabene
2023-09-21 at 00:35
Németországban már lassan mozdulni sem lehet az illegális négerektöl,araboktól,a teljes harmadik világot behozták 2015. óta.Szakmányban,a hatályos törvényekre fittyet hányva repülögépen szállítják be öket teljesen gátlástalanul és törvénytelenül.Valaha polgári,kertvárosi részek kezdenek gettósodni,a lakásbérleti díjak az egekben, a lakástulajdonosoknak megéri az illegálisoknak bérbe adni,mert a szociális hivatal garantáltan fizet helyettük.
Az elsö,amit meglát az ember,mikor kilép az utcára a négerek,vagy lófráló arabok. Mivel munkába nem állhatnak,jelenleg 2,5 millióan várnak menedékkérelmük elbírálására,csencselnek,maguk is beállnak az embercsempész hálózatok egyikébe,droggal kereskednek,de mindennel,ami pénzt hoz a konyhára,holott teljes ellátást és 500 euró zsebpénzt kapnak havonta. Az ellátórendszerek nem bírnak ennyi illegálissal.Kevés az óvoda,iskola,tanár,orvos,ápoló,szociális munkás.Ellenörzés híján azt csinálnak,amit akarnak.
A németek egyelöre jó pofát vágnak a dologhoz,meg ugye szokás szerint be vannak szarva. A tehetösebbje elhagyja Németországot,a zöld-szoci ostobák még büszkék is magukra,hogy tönkreteszik az országot.A rendör szakszervezetek is kezdenek zúgolódni a folyamatos migránseröszak miatt.Ráadásul a politika elvette tölük az intézkedési jogkörök nagy részét is.
Sas
2023-09-20 at 23:56
OV egy csoda.
Sas
2023-09-20 at 23:55
Amerika ostoba-maga ellen hangolja a világot.És elbukik.
Sas
2023-09-20 at 23:53
nem kell kilépnünk–uniós tagként kell kiépítenünk pl. kínai üzleti kapcsolatokat-ez a jó módszer.
notabene
2023-09-20 at 23:52
Trükköznek,bolondítják az eleve hátrányban lévö tagországokat. Ahogy kihúzták magukat a migránskvóta kapcsán a jogi procedúra alól,azt tanítani lehetne. Mára már nincs törvény az EU-ban,semminek nincs felelöse,ad hoc változtatnak,kijátszanak meglévö törvényeket,kijelentve annak így-úgy már nincs érvényessége.Minden létezö EU-s fórumon a gazdag országok eröfölénnyel való visszaélése tapasztalható.
Ismét bebizonyosodott: a törvénykönyvek a szegényeknek íródtak meg és csak rájuk nézve kötelezö érvényüek.
Bayer Zsozsó gyakran emlegeti a Heinrich von Kleist novellájából készült filmet – a Michael Kohlhaas-t. Amelyben az igazáért végsökig harcoló Kohlhaast végül kivégzik a hatalmasok.Ez az ö törvényük,az ö igazságuk. Mindent eltiporni,ami az útjukat állja.
Ellen kell ezeknek állni,mert megörültek,teljesen elvesztették a maradék eszüket és tébolyukban magukkal akarják rántani Magyarországot is az örök kárhozatba,amifelé rohannak.
HUXIT
2023-09-20 at 23:30
“Brüsszelben olyan döntéseket hoztak, amelyek elveszik tőlünk a saját országunkat.”
Na, ezért kell kilépni. Inkább legyünk csórók egy darabig, de ne országunkat és szabadságunkat ne adjuk!
Sas
2023-09-20 at 23:06
a globalisták minden korábbi hódítóktól különböznek-ugyanis kizárólag a harácsolás a céljuk-semmilyen kulturát, eszményt nem képviselnek-egészen primitív banda-ugyan, milyen eszményt-ideát képvisel, pl. egy Hunter Biden-vagy egy Pressman?Ezeknek nincsenek -még önáltatás szintjén sem-un. magasabb céljaik-a kommunistáknak -elvileg volt-egy abszurd céljuk-elvileg valamilyen magasabb célja minden hódítónak volt-legalább illuzórikus formában-a bunkó amerikaiaknak semmi.Itt már csak olyan célok vannak-hogy Monsanto-gabona-fegyverüzlet, stb.-Ennyi az amerikai eszmény.-Ezeknek lefeküdni?Soha.
Sas
2023-09-20 at 22:57
nagyon jól megfogalmazta.