Horváth János ahhoz a bátor nemzedékhez tartozott, amely két pogány közt, a barnainges és a kommunista diktatúra alatt is hűségesen kitartott politikai meggyőződése, a független, kisgazda, polgári és patrióta szellemiség mellett – írta Orbán Viktor miniszterelnök Horváth János, az Országgyűlés egykori korelnöke halála után a gyászoló családnak.
A levélben, amelyet csütörtökön, az egykori képviselő temetése napján juttattak el az MTI-hez, a kormányfő kiemelte: „vannak életutak, melyek mindannyiunk számára követendő példát jelentenek”. Horváth János „hajlíthatatlan emberként” sosem ismert lehetetlent, amit többek között azzal bizonyított be, hogy a Kisgazdapárt színeiben az 1945-ös önkormányzati választáson a munkáskerületként ismert Angyalföldön győzte le a kommunisták jelöltjét, Kádár Jánost.
Hálásak vagyunk, hogy hazatérése után a mi politikai közösségünket választotta, hiszen érkezésével nemcsak egy kiváló szakemberre, de példaképre és munkatársra is találtunk, aki bölcs tanácsaival, valamint a kinövekedés-program megfogalmazásával is hozzájárult a polgári Magyarország megerősödéséhez
– fogalmazott Orbán Viktor.
Mély megrendüléssel értesültem róla, hogy bajtársunk és tanítómesterünk, az Országgyűlés néhai korelnöke, Horváth János eltávozott közülünk. Engedjék meg, hogy ezúton fejezzem ki együttérzésemet, és a következő nehéz időszakhoz sok erőt kívánjak Önöknek!
– zárul a miniszterelnök levele.
Horváth János formálni akart, a világot és benne önmagát, hogy egy szabad és független hazában mindenki szabad és független polgár lehessen
– fogalmazott a köztársasági elnök az Országgyűlés egykori korelnöke temetésén csütörtökön a Fejér megyei Cecén. Áder János azt mondta: Horváth János abból a korból jött, „amikor a szabadságot senki sem örökölte meg az előtte járóktól, és minden nemzedék megtapasztalta annak fájó hiányát”.
Történelmi és személyes tapasztalatból tudta, hogy milyen a szabadságot megszerezni és milyen könnyű elveszíteni
– hangsúlyozta. Hozzátette: Horváth János erkölcsi tekintélyével „ma is példaként áll előttünk”.
Az államfő Horváth Jánost nemes szándékú mezőföldi emberként, elismert közgazdászprofesszorként jellemezte, akit egész életében a felebarátokra irányuló figyelem, a közösségi érzés vezetett.
Az összetartó vidéki közösség élménye, a hazaszerető patriotizmus egy életre meghatározta jellemét
– mondta. Felidézte: Horváth János a második világháborúban az életveszélyt is vállalta, a Szabad Élet Diákmozgalom nyomdásza lett, százezres példányban nyomtatott a nyilasok ellen, a függetlenségért kiáltó írásokat.
Ezért halálra ítélték, a kivégzés elől csak az utolsó órákban sikerült megszöknie. Azonban visszanyert személyes szabadságát a közös szabadsággal együtt akarta kiteljesíteni, a Gestapo börtönéből kijutva azonnal a romokból új országot építők közé állt. 1945-ben országgyűlési képviselő lett a kormányalakító Független Kisgazdapárt küldötteként. Angyalföldön Kádár János ellenében szerzett mandátumot
– tette hozzá a köztársasági elnök. Áder János kiemelte: Horváth János a kommunista diktatúra szemében éppoly szálka lett, mint a korábbiban volt.
Letartóztatás, kirakatper, Andrássy út 60., kényszermunka és háromévi rabság után, amikor 1956-ban ismét esély volt arra, hogy a szabadság közös és teljes legyen, Horváth János az Országházban munkára jelentkezett. November elején a forradalom küldöttjeként New Yorkba utazott, hogy rávegye az Egyesült Államok és a Szovjetunió ENSZ-képviseletét: folytassanak párbeszédet Magyarországról, de kudarcba fulladt kísérlete után már nem tudott visszatérni. Amerikában 45 évesen újra tanulni kezdett, doktorált a Columbián, három egyetem hívta meg professzornak, Ronald Reagan amerikai elnökhöz pedig munkakapcsolat fűzte. Miután hazatért, bő fél évszázaddal azután, hogy először lett képviselő, 1998-ban ismét a magyar Országgyűlés tagja lett. Horváth János a köztársasági elnök szerint a magyar parlamentarizmus évszázados kultúráját hozta el. Négy cikluson keresztül 785 felszólalás, 31 önálló indítvány, 95 nem önálló indítvány jelezte munkabírását
– méltatta Áder János.
Bármilyen feladatkörben dolgoztam, mindig ugyanazon értékeket: a magyar függetlenséget, a patriotizmust, a népi gondolatot képviseltem
– idézte búcsúzóul Horváth János szavait a köztársasági elnök.
Az életének 99. évében november 25-én elhunyt Horváth János 1945 és 1947 között kisgazda nemzetgyűlési, majd 1998 és 2014 között fideszes országgyűlési képviselő volt. 2003-tól 2014-ig ő volt a parlament korelnöke. Horváth Jánost a cecei temetőben református szertartással búcsúztatták. A temetésen a köztársasági elnök mellett részt vett Kövér László házelnök, valamint számos politikus és közéleti szereplő is.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS