Nem tudom, olvasóinknak milyenek a tapasztalatai, de sejtem. Mindannyian ugyanabban a cipőben járunk. Ha vállaltan jobboldali vagy, és ennek hangot is adsz a fészbukon, s pláne ha kicsit is karcosabban fogalmazol (például le mered írni, hogy szerinted a migránsok nem kizárólag bociszemű kisfiúk), borítékolható, hogy a Cukkerberger-maffia haragja lesújt rád, és pár napra letiltanak. De nem csak a ködös, önkényesen értelmezhető „közösségi irányelvek” megsértésével kell vigyázni, nem csak a hivatalos cenzúra állít masszív falat a konzervatív gondolatoknak, és ezek megfogalmazóinak, hanem a sima felhasználók egy részének lehengerlő agresszivitásával, gusztustalan, fröcsögő gyűlöletével szembe találkozni is megrázó élmény.
Akik a nyilvánosság előtt élik az életüket, vagy legalábbis közszereplőként (is) megnyilvánulnak, természetesen számolnak ezzel, és valamelyest hozzá is vannak szokva. De még a legharcedzettebb, folyamatos támadások alatt lévő politikusokról is el tudom képzelni, hogy néha egy kicsit mélyebben lelkükre veszik a velük szembeni féktelen gyűlöletet, egy sportolót pedig végképp nem csodálom, ha valamelyest érzékenyen érint az ilyesmi.
Még akkor is, ha a velük szemben gyűlölködők mindegyike igazi semmirekellő, aki nemhogy hozzájuk még csak távolról hasonló teljesítményt sem tud felmutatni, hanem nagyjából soha semmit nem is tett még le az asztalra. Ezek a típusok lepték el pár nappal ezelőtt Hosszú Katinka oldalát is, miután kirakott egy képet, amelyen Orbán Viktor mellett áll, és mögöttük Budapest gyönyörű panorámája látható. A nemzeti régiókért zajló nemzetközi aláírásgyűjtés reklámarcaként Katinka ezen a képen nem pusztán Orbán Viktor személyével fotózkodik, hanem Magyarország miniszterelnökével. Akit most történetesen Orbán Viktornak hívnak.
Ezt azonban nem tolerálják a tolerancia bajnokai, a mindig szeretetteljes és elfogadó liberálisok. Ami hideget-meleget Hosszú Katinka kapott emiatt a fotó miatt a követőitől, az már-már a szürrealitás határait súrolja. Persze csak a követők egy részétől, egy hangos kisebbségtől, mondhatni: törpe minoritástól. Volt olyan, aki „szomorú és csalódott”, voltak, akik a sárga földig lehordták, és voltak, akik „csak” jelezték, hogy mostantól nem követik őt. Hüpp-hüpp. Nem hiszem, hogy a közel 484 ezer követő mellett most ez a néhány tornából felmentett DK-s, momentumos, stb. lúzer fog hiányozni a sokszoros olimpiai- és világbajnoknak; sokkal inkább önmagukat minősítik. Ahogy rápillantottam a kommentekre, történetesen egy ismerőst is láttam köztük. Tényleg klasszikusan a tornából felmentett, dolgozni nagyon nem szerető, de mindent – ingyen – elváró, tipikus momentumos arc, aki rendszeresen gyűlölködik, fröcsög a fészbukon, időnként tüntikézik is, no meg persze lájkolja Hadházy Ákost, Tordai Bencét, Erzsi for President-et, a Távozó Indexeseket…
Az, hogy kik, milyen típusú arcok ugrottak neki Hosszú Katinkának, az persze nem különösebben meglepő. Én igazából azon csodálkozom, hogy micsoda torz lelkivilággal, mennyire téves énképpel kell ahhoz rendelkezni, hogy egy nagyon komoly sportolót elkezdjünk kiosztani azért, mert egy általunk nem kedvelt politikussal szerepel közös képen. Megdöbbentő az ilyen fokú gyűlölet, de még inkább az a magabiztosság, morális felsőbbrendűség, aminek birtokában emberek ítéletet mondanak mások fölött. Hosszú Katinka, a nemes ügy mellé odaállt világklasszis sportoló, hogy merészel közös képen szerepelni Orbán Viktorral??? Na majd mindjárt jól megbüntetem, és abbahagyom a követését a fészen!!!
Mondom, nem hiszem, hogy Hosszú Katinkának álmatlan éjszakái kellene, hogy legyenek pár száz gyűlölködő, önmaga hatása alatt lévő kretén miatt. Hanem a jelenség az, ami kissé elborzasztó. Egyrészt a magát liberálisnak mondó, valójában egyszerre totálisan náci és neomarxista (nem mintha a kettő között érdemi különbség lenne) politikai oldal agresszivitása, diktatórikus attitűdje, ahogy militáns módon, hordába verődve támadják már a puszta gondolatainkat is, ha az nem felel meg az általuk írt kánonnak. Másrészt pedig az ebből következő helyzet: ti. hogy az ezen ”liberálisok” által uralt és üzemeltetett közösségi médiában már nem csak a hivatalos cenzorok és a nekik dolgozó, minket feljelentő házmesterek lehetetlenítik el a szabad beszédet, a vélemények ütköztetését, a felnőtt kommunikációt, hanem ha már egy képet felteszünk, azzal is kitesszük magunkat a csőcseléknek.
Persze van olyan, hogy az ember ezt direkt vállalja, és olyan elegánsan hergeli fel, kényszeríti visításra ezt a csőcseléket, hogy öröm nézni a vergődésüket. Ezt tette Orbán Viktor egy héttel ezelőtt. Nem először: a hurkatöltős jelenet, vagy a zseniális, enyhén ittas egri kukással készült videó után a szalmakalapos-napszemüveges, „Több Balaton, kevesebb Brüsszel” fotó ismét óriási húzás.
A képben annyi elsődleges és másodlagos jelentés, annyi direkt és sszubtilis üzenet rejlik, hogy a politikai ellenfelek nem is tudtak mit kezdeni vele. Persze a szánalmas vergődést most is látjuk. Derpegtek egy kicsit azon, hogy vajon kinek a birtokán készülhetett a kép, míg végül diadalittasan eljutottak Tiborcz Istvánig. És persze ezerrel kell tolni a legújabb narratívát, és teszik is, Cseh Katalinnal az élen: a Balatont felvásárolta a Fidesz, már csak a NER-lovagok járnak oda, minden méregdrága, hétköznapi emberek számára elérhetetlen, stb. És az elvakult-elvadult DK-s-momentumos-jobbikos horda ezt is képes bekajálni. Annak ellenére, hogy a Balatonon és környékén rendre szembesülünk a cáfolattal: rengeteg ember, mindenki jól érzi magát, a jobb éttermekben esélytelen estére asztalt kapni, ha nem foglaltunk 1-2 napra előre, a strandokon vadul fogy a lángos… persze, semmi sincs ingyen, ahogy azt a Momentum szeretné.
Szabadstrandok ettől még igenis vannak, nem is kevés, elsősorban a déli parton, ahogy régen is, mert egyáltalán nem mostani jelenség, hogy a strandok jó része fizetős. És nem, nem mindegyik Mészárosé vagy Tiborczé. (Balatonalmádiban például az önkormányzat (jobbikos polgármesterrel az élen) által üzemeltetett strandon is 1000 forintos a belépő, de a járvány miatt a parkolási díjakat megemelték.) Az pedig, hogy komoly ingatlanfejlesztések zajlanak a tő körül, jelentősen növeli az egész régió turisztikai értékét. Amikor rendre arról olvasunk a propagandamédiában (Index, hvg, 444, 24.hu, 168 óra, Magyar Narancs, stb.), hogy bezzegausztriában micsoda gyönyörű tavaknál, milyen nagyszerű szolgáltatásokkal, milyen magas színvonalon nyaralhatunk, akkor persze semmi baj azzal, hogy mindez mennyibe kerül, meg hogy mennyi ingatlanfejlesztés kellett ahhoz, hogy kialakuljanak az ottani körülmények. De ha nálunk történik ugyanez, persze a Fidesz-kormány alatt, akkor muszáj megpróbálni elrontani az emberek kedvét.
Szerencsére nem igazán sikerül. Az emberek túlnyomó többsége jól érzi magát a Balatonnál, sőt, a fotót is értette. Vannak, akiknek különösen bejött; a Facebook-oldalamon el is indítottam a Balaton-Brüsszel kihívást, mindenkit arra biztatva, hogy csinálja meg a saját verzióját. Hajrá!
Balaton-Brüsszel challengelejk – 1 pontmegosztás – 3 pontha te is megcsinálod – 10 pont?????????????
Közzétette: Jeszenszky Zsolt – 2020. július 31., péntek
Vezető kép: Facebook-fotó
Facebook
Twitter
YouTube
RSS