Magyarország az Európai Unió (EU) számos más tagállamával szemben nem engedte be az idegen kultúrához tartozó embereket, családbarát politikát folytat és egy konzervatív sziget az európai “liberális óceánban” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az osztrák ServusTV-nek adott interjújában csütörtökön.
A kormányfő többek között arról beszélt, hogy ma a Földközi-tenger déli oldalán születik több gyermek, mint az északin és például Németország vagy Ausztria ez ellen nem védekezik, hanem a bevándorláspolitikában látják ezeknek a demográfiai problémáknak a megoldását, míg Magyarország a családok támogatását helyezi előtérbe.
Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy mintegy 30-40 év eredménye az a jelenség, hogy többen halnak meg, mint amennyien születnek, fogy a népesség és akik élnek, azok egyre öregebbek lesznek.
A miniszterelnök szerint attól önmagában nem lesz több gyermek, hogy “adunk pénzt”, hanem egy családbarát kultúrát kell kiépíteni, hiszen “minél inkább tiszteljük az életet, annál több lesz a gyermek”.
Ehhez az kell – folytatta a kormányfő -, hogy a fiatalok biztonságban érezzék magukat és inkább családosak akarjanak lenni, mint sem. Ehhez egyrészt kiszámítható gazdaságpolitikára, kitartásra és a gondolkodásmód megváltoztatására, illetve legalább 10-20 esztendőre van szükség – hangsúlyozta.
Az európai gazdaság a miniszterelnök szerint “tűdőgyulladásban szenved”, komoly gondok, bajok vannak.
Orbán Viktor azt mondta, hogy korábban a francia államfő beszélt arról, hogy ha nem változtatunk, akkor az EU 2-3 év alatt “ki fog halni”, mert elveszíti piacait, hozzátéve, hogy Mario Draghi szerint pedig az európai gazdaság tönkre fog menni.
Ennek a veszélynek, a romlásnak jelei jól látszanak például az osztrák, vagy a német gazdaságban és sokfelé
– fogalmazott Orbán Viktor.
Az európai gazdaságot újra versenyképessé kell tenni
– mondta.
A miniszterelnök hozzátette, ennek a problémának a közepe az energiár, hiszen – mint fogalmazott – a brüsszeli politika oda vezetett, hogy ma az európai cégek kétszer-háromszor akkora villamos áram árat és háromszor-négyszer akkora gázárat kénytelenek fizetni, mint az amerikai cégek, így pedig nem lehet versenyezni, ezt semmivel sem lehet kompenzálni, tehát Európának új energiapolitika kell, ellenkező esetben a cégek tönkre fognak menni – hangsúlyozta.
A migrációval kapcsolatban a kormányfő felidézte, hogy kétfajta európai ország van: amelyik beengedte az idegen kultúrához – túlnyomórészt az iszlámhoz – tartozókat és amelyik nem és Magyarország az utóbbihoz tartozik.
Elmondta, hogy a Magyarországon élő és ehhez a kultúrához tartozó, meglehetősen kis számú közösség tagjai a magyaroktól nem külön, hanem velük együtt élnek és Magyarország mindig csak annyi munkavállalási engedélyt ad ki részükre, amennyi munkaerőre éppen szükség van és az itt dolgozóknak a munkavállalási engedélyük lejártakor el kell hagyniuk Magyarországot.
Mi magyarok azt gondoljuk, hogy az illegális migrációval a helyzet sehol sem lesz jobb, hanem csak rosszabb – hangsúlyozta Orbán Viktor, aki itt elsősorban az ezzel együtt járó magas bűnözést, az antiszemitizmust és a homofób cselekmények nagy számát emelte ki.
Magyarországon senki sem akarja, hogy bejöjjenek az illegális migránsok, mi más úton járunk, egy konzervatív sziget vagyunk ebben a liberális európai óceánban
– fogalmazott.
Orbán Viktor fontosnak tartja, hogy az EU-ban egyre több országban legyen miniszterelnök a patrióták közül és bízik abban, hogy hamarosan Ausztriában a szabadságpárt soraiból kerülhet ki a kormányfő, de jó esélyt lát arra, hogy Csehországnak is patrióta kormányfője legyen, illetve Franciországban Marine Le Pen pártja alakíthasson kormányt.
A miniszterelnök szerint a brüsszeli politikára is jó hatást gyakorolna, ha akár 4-5 uniós országnak is patrióta kormányfője lenne.
Bízom abban, hogy ez az emberek oldalán álló migrációellenes, családbarát, békepárti, az európai emberek érdekeit képviselő új többség, ez az új közép hamarosan a miniszterelnökök számában is erőteljesen kirajzolódik – mondta Orbán Viktor.
Az EU politikáját bírálva a magyar kormányfő azt hangsúlyozta, hogy a brüsszeli vezetés egy olyan kultúrát, egy hegemonisztikus gondolkodásmódot épített fel, amelyben aki nem liberális, az nem lehet demokrata.
Orbán Viktor azt mondta, ezt az ebbe a politikába pénzt pumpáló Soros György segítségével építették ki.
Úgy fogalmazott, hogy természetesen az európai liberálisoknak is “helyük van a nap alatt” és arra biztatta őket, hogy mondják el ők is az érveiket és majd az emberek döntenek.
Lehetőleg minél több választáson le kell őket győzni
– hangoztatta.
Az ukrajnai háborúval kapcsolatban Orbán Viktor azt hangsúlyozta, hogy ő nem oroszpárti, hanem békepárti, ugyanakkor fontosnak tartotta kiemelni, hogy ez egy “testvérháború”, “amihez nekünk semmi közünk”.
Arról beszélt, hogy ma nagy a kockázata a háború kiterjedésének, ami világháborúhoz vezetne, ezért a kormányfő ismét mielőbbi tűzszünetet és a béketárgyalások megkezdését szorgalmazta. Ennek kapcsán kiemelte a jövő keddi amerikai elnökválasztás fontosságát, hiszen – mint Orbán Viktor fogalmazott –
tudjuk, hogy Donald Trump elnökként sehol sem indított háborút és ahol volt is azt mielőbb lezárta.
Orbán Viktor Donald Trumppal az illegális migráció megállításának kérdésében is egyetért.
Le fogunk ülni Trump elnök úrral és ezzel az európaiak és az amerikaiak jó megegyezéseket köthetnek, illetve vele kaphatunk egy békepárti elnököt a háborúpárti elnök helyett és akkor a brüsszeli politikát is meg lehet változtatni
– mondta.
Ha van ember a világon, akinek sikerülhet elérnie a tűzszünetet, az Donald Trump
– fogalmazott Orbán Viktor.
Forrás, fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS