„A legrosszabb félelmeinket igazolja mindaz, ami jelenleg Varsóban történik” – mondta a Der Spiegelnek egy meg nem nevezett kormánytag. A hetilap szerint a kancellári hivatalban és a külügyminisztériumban különösen azon háborodtak fel, hogy Witold Waszczykowski külügyminiszter egy német lapinterjúban azt mondta, hogy szerinte a német kormány jobban törődik Oroszország, mint Lengyelország érdekeivel.
A német hírmagazin szombati, ám digitális formátumban már péntek este kiadott számában közölt beszámoló szerint az igazságszolgáltatás és a sajtó befolyásolására irányuló kísérletek a Jog és Igazságosság (PiS) párt októberi választási győzelme után felállt lengyel kormány részéről Orbán Viktor magyar miniszterelnök politikájára “emlékeztetik” a berlini vezetést.
„Azt hittük, hogy ezen a szakaszon már túlvagyunk“
– mondta egy vezető kormányzati tisztségviselő a Berliner Zeitung című lapban hétfőn megjelent interjúval kapcsolatban.
A német kormányban azt is meglepődve tapasztalják, hogy Beata Szydlo miniszterelnök Angela Merkel kancellár meghívása ellenére még mindig nem tett javaslatot berlini bemutatkozó látogatásának időpontjára.
Ez „rendkívül szokatlan eljárás” – mondta a Der Spiegel egyik név nélkül nyilatkozó kormányzati forrása.
A törvényhozás alsóháza (Bundestag) részéről névvel együtt is nyilatkoztak a hírmagazinnak; az európai ügyek bizottságának elnöke, Gunther Krichbaum cselekvésre szólította a kormányt és az Európai Bizottságot. „Nem nézhetjük tétlenül, hogy egy uniós tagországban lebontják a jogállamot” – mondta az Angela Merkel kancellár vezette jobbközép CDU politikusa.
Forrás: MTI
khm
2015-12-19 at 13:56
Hát piti puti
Amennyiben tovább terjed az “illiberális kór”,akkor a magadfajták is kivesznek? Ebben az esetben nagyon szerethető dolog lészen az.
kata
2015-12-19 at 12:03
A Lengyel nêp,tudja,hogy mit csinâl! Nem majmol måsokat! De nem is alâzkodik
neg a nêmetek előtt!
Pêldât csak onnan vehet,olyasvalakiről,aki maga is valóban pêldaêrtēkü!
Érhető kancellàrasszony?
khm
2015-12-19 at 10:40
Vicces,hogy a szólásszabadságot megsértő Németország (F.szbuk hsz-ek töröltetése…) izmusokkal gyanúsítja Lengyelországot.
Tudjuk a liberalizmus nem tűri az ellentmondókat. De akkor legyenek oly kedvesek elhagyni a demokratikus szót Németország esetében,hiszen az az NDK-ra volt jellemző. Arra,meg néhányan emlékezhetünk,hogy mennyire. 🙂
Tangoo47
2015-12-19 at 10:22
Hát csoda, hogy nem rohannak Berlinbe?
Talán megvárják, hogy megbukik-e Bundesmutti.
Kaktusz
2015-12-18 at 22:47
Miért fáj az a németeknek, ha egyes országok öntudatosabbak, mint ők, és nem hajlandóak feladni a hagyományaikat, az örökségüket?