Nyilvánosságra kerültek a politikusok vagyonnyilatkozatai. Meglepő módon – ja, nem – ezen csámcsog nemcsak a sajtó, de úgy nagyjából mindenki, akinek amúgy is véleménye van a világról, meg az is, akinek amúgy nincs. Természetesen mindenki a maga beállítottságának megfelelően foglalkozik a kérdéssel, emel ki bizonyos elemeket. A kormánypárti sajtó Gyurcsány Ferenc továbbra is feltartóztathatatlan vagyongyarapodását firtatja, Hadházy Ákos költséges hobbijának (magánrepülőzés) fedezetét keresi és nem találja, vagy a jobbikos Steinmetz Ádám több, mint 60 db ingatlanát ecseteli. Az orbanofób – bocsánat, független – sajtó ezzel szemben Orbán Viktor megtakarításainak felélésén, Rogán Antal vagyontárgyainak értékesítésén, Lázár János anyagi helyzetén, stb. rugózik.
Akinek persze nemcsak véleménye van a világról, de némi ismerete, realitásérzéke is, az tisztában van vele, hogy a politikusok a világon mindenütt jómódban élnek, van némi vagyonuk, és ritkán laknak vályogházakban. Józanul gondolkodva, ezt nem is várjuk el tőlük. Azt természetesen igen, hogy a pozíciójukkal akaratlanul is járó előnyökkel, lehetőségekkel ne éljenek vissza, ne használjanak ki jogi kiskapukat, ne károsítsák meg az adófizetőket különböző stiklikkel, például a privatizáció során olcsón megszerzett állami vagyontárgyak újbóli, jó drágán történő bérbeadásával… az államnak! (Amely trükköt ugyan Gyurcsány fejlesztette tökélyre, de ne feledjük: a 2002-2010 közötti baloldali kormányzás mindhárom miniszterelnöke – Gyurcsány mellett Medgyessy és Bajnai – a privatizáció révén tett szert kimagasló vagyonára.)
Budapest, 2000. március 28.
A Fővárosi Bíróság felmentő ítélete után másodfokon a Legfelsőbb Bíróságon a per iratainak ismertetésével megkezdődött Tocsik Márta és nyolc vádlott társának büntetőpere. A képen: Budai György, a szabaddemokratákhoz közel álló vállalkozó (b), Tocsik Márta elsőrendű vádlott és Boldvai László, az MSZP egykori pénztárnoka.
MTI Fotó: T. Asztalos Zoltán
Szóval alapvetően a világ természetes részének tekintjük, hogy a politikusok számára megéri a mesterségük űzése, (ahogy az autószerelőtől a fodrászon át az üzletemberig mindenki azért végzi a munkáját, mert az megéri neki), és ha tevékenységével az ország javát is szolgálja, akkor nem különösebben turkálunk a zsebükben. Ez a közelmúltig nagyjából így is volt.
Az elmúlt néhány évben azonban egyre uralkodóbbá váltak a világban a neomarxista nézetek. És a legkevésbé sem a kelet-európai, egykori kommunista országokban. (Ott a Mérce.hu szerkesztőségén és néhány további, hasonló fantasztán kívül szerencsére kevés az olyan elmebajos, aki a kapitalizmus pusztulásáról ábrándozik, osztályharcot szeretne, és Kubát vagy Venezuelát tekinti követendő példának.) A nyugati világban azonban hódít ez a fajta őrület. Olyannyira, hogy Amerikában ma már ez kezd a legfőbb törésvonal lenni a politikában. Az identitásáért küzdő Demokrata Párt az idén esedékes választásra készülve épp azon csatázik, hogy egy valamelyest józanabb gondolkodású, ún. centrista, de a radikális baloldalnak is – legalábbis retorikában – gesztusokat tevő jelölttel (Joe Biden) szólítsa meg a párt hagyományosabb szavazótáborát, vagy az egyetemekre járó, ill. onnan frissen kikerülő, az érvényesülésért dolgozni nem igazán akaró, de az egyenlősdiben, alapjövedelemben, ingyenebédben naivan hívő, azt elváró fiatalok valamelyik ultrabalos, világfelforgató kedvence (Bernie Sanders vagy Elizabeth Warren) legyen Donald Trump kihívója. A Kongresszus – pontosabban azon belül elsősorban a Képviselőház és annak Demokrata többsége – már most is tele van harcias, a szocializmusban hívő futóbolondokkal, akiket a média is erősen sztárol.
Salgótarján, 2009. május 16.
Rendőrök biztosítják a helyszínt a Jobbik Magyarországért Mozgalom demonstrációján Boldvai László, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) országgyűlési képviselőjének szerény hajléka előtt Salgótarjánban.
MTI Fotó: Komka Péter
Európában a neomarxista politikai gondolkodás mindig is jelen volt, még ha a korábbi vezérek (Joschka Fischer, Daniel Cohn-Bendit, stb.) pacifikálódtak is valamelyest, nem utolsósorban a politikusként elért anyagi-, életmódbeli felemelkedésüknek köszönhetően. Amerikai elvtársaik előretörése miatt azonban láthatóan az európai neomarxisták is újra egyre inkább radikalizálódnak, a fiatalság körében nagyon népszerűek. Részben a munka nélküli jövedelem ígéretével, részben a környezetvédelmi szlogenekkel, a klímahisztivel tovább lázítva őket a fennálló rend ellen, egy olyan új világot ígérve, ahol minden szép, tiszta és ingyen van, mindenki kedves, aranyos és egyenlő. Persze a vezetők, az egyenlők között egyenlőbbek szerepét természetesen maguknak szánják ezek a zöld-vörös politikusok.
Ehhez az általános világszintű tendenciához, a „nyírjuk a gazdagokat” típusú lázításhoz, az újfajta bolsevista hatalomátvételi törekvésekhez jól illeszkednek egyes magyarországi ellenzéki politikusok és sajtótermékek megnyilvánulásai. Nálunk sem nehéz hergelni az embereket, hiszen mi magyarok amúgy is szeretünk nemcsak állandóan elégedetlenkedni, de irigykedni és ujjal mutogatni, bűnbakokat keresni is. Ha valami nem sikerül, azért mindig valaki más a hibás, de ha valami jól megy, akkor is haragszunk valakire, mert hiszen mehetne még sokkal jobban is, de hát miatta nem megy elég jól, ráadásul neki viszont igen…
A folyamatos hangulatkeltés, a „korrupció” szó állandó ismételgetése, az „ezek mindent ellopnak” mantra úgy néz ki, elég sikeres. Ráadásul nem is a valóban nehezebb helyzetben lévők körében hódít. A wellness hoteleket havi rendszerességgel látogató vállalati középvezetők, építési vállalkozók, étteremtulajdonosok, stb. a jakuzziban pezsgőzgetve-szivarozgatva szidják fennhangon egymásnak a kormányt, amihez természetesen joguk van, de nem egészen hiteles tőlük. Nemcsak azért, mert épp ők az elsődleges haszonélvezői a magyar gazdaság elmúlt években nyújtott teljesítményének, az adókedvezményeknek, állami programoknak (családi adózás, CSOK, stb.), amiket bőven igénybe is vesznek, hanem mert épp ők jutottak sok esetben állami vagy önkormányzati megrendelésekhez, ingatlanokhoz, üzlethelyiségekhez, fő- vagy alvállalkozóként; ráadásul mindezt sokszor különböző kapcsolatokon, lefizetéseken, korrumpáláson, visszaosztásokon keresztül érték el – de azért vadul korrupcióznak, „ezeklopnak”-oznak…
Az Orbán-kormány gazdaságpolitikájának egyik legfontosabb eleme, hogy nemzeti tőkés réteget kell felépíteni, részben a mindent bekebelező globalista nagyvállalatok ellensúlyozására. De eközben az utóbbiakkal is együttműködve a szükséges mértékben, megőrizve munkahelyek tízezreit.
Dunaföldvár, 2018. november 9.
Varga Mihály pénzügyminiszter beszédet mond a Vajda Papír Kft. dunaföldvári papírgyárának avatásán 2018. november 9-én. A higiéniai papírtermékeket gyártó társaság 15 milliárd forintos beruházással elkészült gyára száz új munkahelyet teremt.
MTI/Kovács Tamás
(Nem úgy, mint például Venezuela, ahonnan egyszerűen elzavarták a nemzetközi cégeket, totális káoszt és gazdasági csődöt okozva.) Nem vitás, hogy ez hosszú és nehéz folyamat és az sem, hogy lehetnek olyan haszonélvezői is, akik túllőnek a célon; a velük szembeni kritika jogos és helyes.
De az „ezeket csak a pénz érdekli”, „mindent ellopnak” és hasonló toposzok meg, hogy Orbán pusztán személyes anyagi gyarapodásán dolgozik mindenféle strómanokon keresztül, mindez amellett, hogy kútmérgező és manipulatív, egész egyszerűen rendkívül nagy ostobaság is; értelmes, gondolkodó emberhez méltatlan. Aki ezt szajkózza, az nagyon-nagyon nem ismeri Orbán Viktort. (Vagy tudatosan vezet félre másokat.) Orbánnak nagyon határozott víziója van Magyarország jövőjét illetően, és ezt legalább ilyen határozottan meg is szeretné valósítani. És ezáltal bekerülni a történelemkönyvekbe. Lehet tehát azt mondani rá, hogy erős politikai ambíciók fűtik, hogy nagyravágyó, hogy óriási politikai machinátor, hogy igazi hatalomtechnikus, és hogy szereti is a hatalmat – de hogy ezt öncélúan, saját anyagi érdekeiből tenné, az olyan szintű bornírtság és mellétrafálás, amire kizárólag a gyűlölettől felhergelt, gondolkodni nem képes, a totális ellenzékiség által beszűkült tudatállapot lehet a magyarázat.
Vezető kép: MTI Fotó: Kovács Attila
Facebook
Twitter
YouTube
RSS