Pesti Srácok

Őrizetbe vettek hét embert, akik bűnrészesek lehettek a bécsi merényletben

Őrizetbe vettek hét embert, akik bűnrészesek lehettek a bécsi merényletben

Őrizetbe vettek hét embert bűnrészesség gyanújával a csaknem egy évvel ezelőtti, négy halálos áldozatot követelő bécsi iszlamista terrortámadással összefüggésben – közölte Nina Bussek, az osztrák főügyészi hivatal szóvivője szerdán.

A szóvivő szerint három személyt azzal gyanúsítanak, hogy segített az elkövetőnek fegyverhez jutni, további négyet pedig azzal, hogy a támadás végrehajtására buzdították őt.

– mondta.

PestiSracok facebook image

– tájékoztatott a szóvivő. Bussek közölte továbbá, hogy további 21 ember ellen folytatnak jelenleg is vizsgálatot bűnrészesség gyanújával. A szóvivő elmondta: a férfi azonban, aki a támadónak a fegyvereket eladta, nincs őrizetben, tekintve, hogy nem büntetett előéletű, a vásárlás előtt nem ismerte a támadót, így valószínűleg nem tudott arról, hogy mire készül.

Az észak-macedóniai albán családból származó osztrák Kujtim Fejzulai november 2-án négy embert megölt és huszonhármat megsebesített Bécs belvárosában. A férfit a rendőrök lelőtték, a helyszínen életét vesztette. A támadást az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vállalta magára. A támadó büntetett előéletű volt; azért került börtönbe, mert Szíriába akart utazni, hogy csatlakozzon az Iszlám Államhoz. Bussek és Michael Lohnegger rendőrségi nyomozó a szerdai sajtótájékoztatón közölte: az eddigi vizsgálatok során bizonyosságot nyert, hogy a férfi egyedül követte el tettét.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Ronald Zak

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?