Pesti Srácok

Orosz miniszterhelyettes: a Nyugat mérgeket szállít Ukrajnának

Orosz miniszterhelyettes: a Nyugat mérgeket szállít Ukrajnának

Oroszországnak bizonyítékai vannak arra, hogy NATO-országok mérgező vegyi anyagokat szállítanak Ukrajnának, amely be is vetette ezeket elcsatolt területek vezetői ellen – jelentette ki a TASZSZ szerint Kirill Liszogorszkij orosz ipari és kereskedelmi miniszterhelyettes hétfőn, Hágában, a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) tagállamai konferenciájának 28. ülésszakán.

– hangoztatta az orosz küldöttséget vezető Liszogorszkij.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Liszogorszkij azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy szövetségeseivel együtt Oroszország kiszorítására törekszik az OPCW Végrehajtó Tanácsából.

A hétfői orosz hadijelentés szerint az orosz erők három frontszakaszon hat támadást vertek vissza, és az érintkezési vonal mentén csaknem 630 ukrán katona esett el vagy sebesült meg. A legtöbb támadást – hármat – Kupjanszknál kísérelt meg az ukrán fél, a legnagyobb emberveszteséget – mintegy 280 főt – pedig a Liman környékén vívott harcokban szenvedte el. Az összegzésben a megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között említettek meg egyebek mellett egy vezetési pontot, négy páncélozott harcjárművet, két, földi célok elleni bevetésre átalakított Sz–200-as légvédelmi rakétát és 21 drónt. A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek hétfőn ukrán tüzérségi és dróntámadást. A Zaporizzsja megyei Pologiban két civil életét vesztette, négy pedig megsebesült.

Vitalij Gancsev, Harkiv megye Moszkva által kinevezett katonai-polgári közigazgatásának vezetője a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva azt állította, hogy merényletet követtek el helyettese, Alekszandr Szliszarenko ellen. Azt mondta, hogy az illető nincs életveszélyben. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) közölte, hogy Szamarában hazaárulás vádjával őrizetbe vett egy nőt, aki az interneten arra igyekezett rávenni orosz katonákat, hogy álljanak át az ukránok oldalára. Az FSZB szerint a vádlott az ukrán biztonsági szolgálatok cinkosa volt, és az orosz hadsereget lejárató portálok információit használta fel agitációjában.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Focke Strangmann

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.