Pesti Srácok

Orosz történész, politológus a PS-nek: "ha ez így megy tovább, se ruszin, se magyar kisebbség nem marad Ukrajnában"

Rendkívül borúlátó az ukrajnai nemzeti kisebbségek ügyét érintően Grigorij Mironov orosz történészprofesszor, politológus, aki az ünnepek előtt Magyarországon járt és a PestiSrácok.hu szerkesztőségébe is ellátogatott. A ruszinok történetét 15 éve kutató történész kendőzetlenül beszélt arról, hogy az ukrán állam hogyan nyomja el a kisebbségeit, és a történelem során, többek közt Donbászban az etnikai tisztogatás szerinte miként csapott át népirtásba. "Kárpátalján elkezdődött ugyanez, és attól félünk, ha nem történik valami, rövid időn belül semmilyen nemzeti, etnikai kisebbség nem marad Ukrajnában" – fogalmazott stúdiónkban a professzor. Grigorij Mironov arra is kitért, hogy az ő perspektívájukból mi a Nyugat szerepe az ukrajnai háborúban, és hogy miért szeretnék a demokratikusan megválasztott, törvényes magyar kormányt megbuktatni.

Grigorij Mironov fiatal kora ellenére komoly szakmai múltat tudhat maga mögött. Nemcsak történészprofesszor, kutató, politológus és publicista, hanem az egyik jelentős orosz napilap, a Rostov Gazeta főszerkesztője. A szankciók miatt Mironov professzor több átszállással jutott csak el Budapestre, ahol a ruszinok történetét és kultúráját bemutató dokumentumfilm-sorozata harmadik epizódját készíti.

Mint mondta, mindig jól érzi magát az országunkban, mintha csak hazajönne, amiben sorsközösségünk is erősíti. Ő amolyan hungarofil orosz – fogalmazott.

PestiSracok facebook image

– jegyezte meg Grigorij Mironov.

Grigorij Mironov professzor, történész, politológus és újságíró magát hungarofil - azaz magyarbarát orosznak tartja.

Hozzátette, Oroszországban sokan hősnek tartják Orbán Viktort független politikája és a kiállása miatt, ami egyedülálló ma a nyugati világban.

Mironov professzor bár a kisebbségben élő ruszin nép helyzetét kutatja, vizsgálja, tisztán látja, mi történik a kárpátaljai magyarsággal, amely szerint sorsközösségben él az ukrajnai ruszin kisebbséggel.

– fogalmazott.

Mironov úgy látja, a Donbászban a helyzet most is tragikus, csak ezzel nem foglalkozik a Nyugat.

– hangsúlyozta.

Az orosz történész emlékeztetett, hogy a ruszin és magyar nemzet ezer éven át szimbiózisban élt egymással. Van tehát közös történelmünk. Magyarországon ma is él ugyan kis létszámban, de aktív, történelmére, hagyományaira büszke ruszin kisebbség, amely itt azonos jogokat élvez bármely más nemzeti kisebbséggel. Szabadon gyakorolhatja, élheti meg saját kultúráját, elismerik és támogatják.

-vélekedett Grigorij Mironov.

Megjegyezte, hogy a nacionalista ukránok a kárpátaljai őshonos magyarságot, épp úgy, ahogy a ruszin népet, elnyomják, fenyegetik, akár életellenesen is, amit az ukrán vezetés minimum szó nélkül eltűr, megenged.

A professzor szerint a magyarok kiállása a kárpátaljai magyarság mellett természetes védelmi reakció, de sajnos nem lesz hatásos.

– fogalmazott. A fegyveres konfliktus kapcsán a történész, politológus azt mondta, Oroszország lakosságának döntő többsége átlátja, hogy ami történik, abban a nyugat provokációjának óriási szerepe volt.

– jegyezte meg a professzor. Végül kitért arra is, hogy az Európai Unió az igazságot nem akarja meglátni és azzal, hogy ezt az elnyomó ukrán államot támogatja, lehetőséget teremt arra, hogy olyan etnikai tisztogatást végezzenek, ami bármikor genocídiumba mehet át Kárpátalján is.

-mondta Grigorij Mironov.

A PestiSrácok.hu a háború kezdete óta igyekszik mindkét fél álláspontját és érveit bemutatni. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy szerkesztőségünk az egyik vagy másik narratívával feltétel nélkül azonosulna. (Összefoglalónkból a szerkesztői kommenteket - olvasóink kérésére - eltávolítottuk.)

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.